BLOGGER TEMPLATES AND TWITTER BACKGROUNDS »

2010. június 29., kedd

Eclipse vélemények!

Sziasztok! Ahogy olvastam itt ott, vannak olyan szerencsések akik már látták az Eclipse-t. Én csak holnap délután nézem meg, de ahogy majd én is írok egy kis véleményt, kíváncsi lennék a tiétekre is. Hogy tetszett a film, kedvenc részek, ilyesmi. Ha benéztek és már láttátok a filmet, írjátok meg ha csak néhány mondatban is hogy tetszett. Holnap este amint megnéztem és is írok. Remélem mindenki megnézi, és sok véleményt írtok, amit mások is olvashatnak! És friss pedig péntek vagy szombaton jön. Addig várom ide a véleményeteket! Pussz

A képek amiket igértem a Volvo C30-ról, igaz sajna nem szürke mint Edwardé volt, de Volvo C30! :) Ha nagyobban szeretnéd látni katt a képre!


Na hát itt is az én szerény véleményem :)
Nost hát hol is kezjem.
Először is talán kicsit spoileres így aki akarja ne olvassa el. Bár a rengeteg kép és vidi miatt talán nem sok újat mondok, de azért szólok!
Egész hazafelé azon tűnődtem hogy is tudnám röviden de tömören leírni milyen volt a film, de azt hiszem ez képtelenség lesz.
Másrészt pedig David bácsi nevét ma tuti imába foglalom.
Tudtam hogy fantasztikus, isteni lesz, de ez egyszerűen mindent felülmúlt.
Könyvek közül is nálam az Eclipse ál az élen, de ezek után filmben is.
Egyszerűen fantasztikus lett.
Sorolhatnám a kedvenc részeim, de akkor jó ideig itt ülnék, és az egész filmet leírhatnám.
Persze voltak, nagyon nagyon kedvenc részek, de az egészet imádtam.
Végre a New moon után itt nem panaszkodhatunk Edward hiányra hála az égnek.
És Cullenék is jócskán szerepelnek végre.
Közülük is talán legtöbbet Jasper. Az első két részben nem nagyon bírtam őt, de itt abszolút megszerettem.
Főleg az közös jeleneteik alatt Aliceel. Olyan édesek voltak.
A visszaemlékezős részek Jaspernél és Rosenál is klasszak voltak, megtudni az ő történetüket.
Végre több plüssmaci Emmett volt benne, a tőle megszokott beszólásaival. Imádom a pasit! (L)
Hát Belláék. Olyan klassz volt rögtön az elején egy rétes jelenettel indult, és azzal is lett vége.
Olyan édesek voltak, és nem túloztak mikor azt mondták hogy végig smárolják az Eclispet. :)
Imádom őket, főleg mikor Bella igent mondott végre Ednek, meg kell zabálni őket.
Na meg Jake és Edward jelenetei, és beszólogatásai egymásnak, nagyon ott voltak.
Á igen majdnem kihagytam Charlie, ő is hatalmasat alakított, olyan dumái voltak hogy nagyon, főleg mikor felvilágosítást tartott Bellának. Király volt.
Mi is volt még? Ja igen a kutya(Jake)
Hát őt még mindig nem bírom, nemtudom mit esznek olyan sokan rajta, bár kinek a pap kinek a papné.
Nem a szerepével van bajon, már maga a színész se szimpi. Hát ez van.
Ezért is nem tetszett az a rész mikor csókolóztak Bellával. És milyen képet vágott utána szegény Ed. :(
És Victoria végül. Sokaknak nem tetszik hogy Bryce alakította, nemtudom nekem speciel talán egy fokkal szimpibb mint Rachel. Rileyt alakító Xavi se volt semmi.
Szegény Breet sajnáltam, hogy a Volturi nem hagyta életben. :(
És a harcjelenetek, atyám állatiak voltak, ahogy együtt harcoltak a farkasok és vámpírok, csúcs volt, meg előtte a kiképzés szerűség amit Jazz tartott a farkasoknak az újszülöttekről.
És az ott tartott harci bemutató. Plüssmaci Emmett ott is hatalmas volt, Edi is Carlisleal, na meg Alice és Jazz, olyan édik voltak.
Hát igazság szerint a filmre figyeltem inkább nem a zenére, de a Muse dala egyből feltűnt ami az érettségi bulin szólt Cullenéknál. :)
Meg a dal ami akkor ment mikor Bella igen mondott Ednek az is írtó jó volt.
Na hát a csúcspont, a plázában a Cinema city előtt kiállított Volvo C30-as volt, olyan autó ami Ednek is volt az Alkonyatban, Eclipse logóval az oldalán.
Na hát nem bírtam ki hogy ne csináljak képet, de azokat csak holnap tudom feltenni.
Hát nagyjából ennyi, épp azon agyalok, kit tudnék bepalizni hogy megnézze velem mégegyszer, egyszerűen imádtam.
Látom még senki sem írt véleményt, remélem azért írtok majd.
Pussz

2010. június 27., vasárnap

14.fejezet

Sziasztok! Itt is a kövi fejli. Ennek is a javítását és a véleményeket köszi MoOa-nak és Nikkym-nek! (L) A kövi fejli egyenlőre nem tudom mikor lesz, elvileg szerdán lenne, de mivel akkor Eclipse premier, így nem hiszem hogy pont az én írásaimat olvasgatnátok, mozi helyett :), így valószínű hogy csak hétvége felé lesz megint új, de még addig meglátom. Addig is várom a komikat ehhez, remélem jó sok lesz. Jó olvasgatást, pussz: Lizzyke


14. fejezet
/Bella szemszög/


Hazaérve mindketten a szobánk felé vettük az irányt.
Szerettem volna átöltözni is, és egy kicsit egyedül lenni, átgondolni a ma történteket.
Felvettem valami kényelmeset, és a kanapén elnyúlva a mai nap eseményei körül forogtak a gondolataim.
Többnyire az Edwarddal töltött csodás percek képei jelentek meg előttem.
A csókjai, az ölelései, a simogatásai.
Nem utolsó sorban, pedig az, hogy most először kimondta, hogy szeret.
Bár a tettei bizonyítják, hihetetlenül jó érzés volt hallani is.
Azok után, ami ma történt köztünk, remélem sejti, vagy tudja, hogy én is hasonlóképp érzek iránta, még ha nem is mondtam ki.
De ami késik, nem múlik.
Az is biztos, hogy ezek után akármennyire is akarjuk, képtelenek leszünk távol maradni egymástól, és előbb-utóbb én is elmondom neki, hogy mindennél jobban szeretem őt.
Egy dologban reménykedek még, mégpedig, hogy ma, ha csak egy kicsit is, sikerül kettesben maradnunk, hogy megbeszéljük, hogy is lesz kettőnk közt ezután.
Abban is biztos vagyok, ha erről van szó, Alice szívesen segít majd nekünk, de valamiért úgy érzem, Edward is meg tudja oldani a dolgot.
Abbahagyva az álmodozást, fogtam magam és lementem a nappaliba ahol már Alec várt rám.
- Cullenék nagyon rendesek - mondta.
- Igen, azok, nagyon jól kilehet jönni velük. - feleltem.
- A többségükkel. - mondta.
- Ezt hogy érted? - kérdeztem vissza.
- Hát Edward, ha jól láttam nem nagyon kedvel, csak nem értem miért.
Sejthettem volna, hogy feltűnik neki, hogy Edward eléggé ellenséges vele, csak azt remélem, hogy nem sejti miért.
- Ugyan, vele is jól kilehet jönni, csak lehet, hogy rossz napja volt pont, amúgy ő is ugyanolyan rendes, jó fej, mint a többiek - mondtam.
- Lehet, majd meglátjuk. - válaszolta.
- De ugye nem baj, hogy maradtam?
- Persze, örülök, hogy itt vagy, már mind nagyon hiányoztatok - mondtam neki.
- Te is hiányzol nekünk, főleg nekem - mondta mosolyogva.
Na, ettől féltem, hogy ez lesz. Hogy neki hiányzom.
- És a többiek hogy vannak? - próbáltam terelni a témát.
- Ők is jól, Janenek is nagyon hiányol.
- Ő is nekem, jó lenne, ha legközelebb ő is eljönne - válaszoltam.
- Ki tudja, talán Aro megengedi, és meglátogatunk. Vagy akár te is hazajöhetnél. - mondta.
- Bizony, az egyiket biztos összehozzunk - válaszoltam.
Az éjszaka további részét beszélgetéssel töltöttük.
Alec kérte, hogy meséljek mik történtek velem mióta eljöttem Volterrából, ő is mesélt az ottani dolgokról.
Annak viszont örültem, hogy a "kettőnk" dolgot nem hozta fel többet.
Az hiányozna még most, remélem, nem erőlteti, és minden marad, ahogy megbeszéltük, hogy vele tényleg csak barátok leszünk.
Az meg egy másik dolog, hogy akármennyire is akartam Edwarddal ez nem működik.
Reggel mielőtt suliba mentem, Alecet kitettem Cullenéknál, ő ma ott marad Carlisleal és Esmevel, míg mi suliban leszünk.
Mire odaértünk hozzájuk, Aliceék már elmentek a suliba.
Ahogy odaértem, rögtön őket, többnyire Edwardot kerestem a szemeimmel.
Rögtön meg is találtam őket.
Mind Edward kocsijánál voltak, így elindultam feléjük.
- Szia, hugi - jött oda hozzám rögtön Emmett és megölelt.
- Sziasztok - köszöntem nekik.
Alicetől, Jaspertől egy-egy ölelést kaptam köszönésképp, Tanyától és Rosetól pedig egy „Szia”-t.
Szándékosan a végére hagytam Edwardot, nem tudtam, hogy is köszönjek neki.
Ahogy meglátott, rögtön azt a tőle megszokott csibészes, ellenállhatatlan mosolyt kaptam, legszívesebben megcsókoltam vagy átöleltem volna, de itt mindenki főleg Tanya előtt nem lett volna valami okos dolog.
Így csak egy sziát köszöntem neki, láttam, hogy ő is nehezen állja meg, hogy csak egy ilyen köszönés jut nekünk.
Annyira kíváncsi voltam, mire gondolhatnak most, így nem tétlenkedtem és bekapcsoltam a pajzsom elcsenve Edward gondolatolvasói adottságát.
"- Ejnye Edi, ha Tanya nem lenne itt, már rég leteperted volna mi?" - kérdezte gondolatban Emmett Edwardtól.
"- Türtőztesd magad tesó, nehogy Tanya észrevegyen valamit." - üzente Jasper.
"- Döntsd el végre, mit akarsz, és dobd ki a boszorkányt és végre legyél Bellával" - üzente Alice a bátyjának.
Boszorkány? Alice tényleg nem nagyon kedveli őt. - erre egy jót mosolyogtam.
- Mi ilyen vicces Bella? Hagy nevessünk mi is - kérdezte Emmett.
- Semmi - feleltem.
- Áá, engem mindenből kihagytok - mondta duzzogva Emmett, majd elindultunk az óráink felé.
Utolsó pillantást vetve Edwardra elindultam az órámra.
Eszembe jutott, hogy ma az utolsó órám biológia lesz. Edwarddal.
A nap csigalassúsággal telt, de végre véget ért a spanyol órám, és eljött a biológia.
A terem felé igyekezve szembe jött velem Alice.
- Kellemes biológiát - mondta, majd elment mellettem.
Nem értettem mire gondolod, hisz semmi különös nem fog történni ezen az órán, leszámítva, hogy egész órán egy csomó emberrel leszek körülvéve, és mégcsak nem is beszélhetek Edwarddal.
Kicsit belemerültem a gondolataimba, amiből a csengő hangja hozott vissza a jelenbe, és az, hogy elkések.
Meggyorsítottam a lépteim, a terem felé igyekeztem, mikor felbukkant a semmiből Edward, megfogta a kezem és elkezdett a kijárat felé húzni.
- Mit művelsz? Hová viszel? - kérdeztem tőle meglepetten.
- Csak elrabollak egy kicsit. - válaszolta.
- Megőrültél? Le fogunk bukni, jobb, ha visszamegyünk. - mondtam neki, de, mint aki meg se hallotta egyenest a kocsija felé vette az irányt, tovább húzva maga után.
- Ne aggódj, óra végére itt leszünk, mintha el se mentünk volna, és Alice szerint minden rendben lesz. - mondta.
- Á, szóval megint vele szövetkeztél ellenem.
- Nem ellened, értünk. - mondta és a szemembe nézett.
És ahogy kimondta azt, hogy értünk, és ahogy a szemembe nézett, mindent elfelejtettem és követtem volna őt, akár a világ végére is.
Beszálltunk a kocsijába és elindultunk.
- Hová megyünk? - kérdeztem.
- Valahová, ahol beszélhetünk - válaszolta.
El se hiszem, hogy ismét itt van velem, és kettesben vagyunk.
Erre vágytam egész nap.
Ismét egy hatalmas köszönömmel jövök Alicenek, aki ismét fedez minket.
Nem sok kocsikázás után egy elhagyatott erdei útra tértünk le, nem sokkal később valahol az erdő közepén álltunk meg.
Szétnézve nem volt más körülöttünk csak a végtelen erdő.
Itt aztán tényleg nem zavar minket senki - gondoltam magamban.
- Azt hiszem itt jó lesz - felelte miután leállította a kocsit, szinte a semmi közepén.
- Miért hoztál ide? - kérdeztem, miközben tudtam, hogy a tegnap történteket fogjuk megbeszélni.
- Mondtam tegnap, hogy beszélnünk kell - felelte.
- Igen, azt hiszem, lenne mit megbeszélnünk - gondoltam itt a tegnap estére.
- Tudod a tegnapi volt életem legszebb estéje - mondta ki, és én is így éreztem magam, és ennek hangot is adtam.
- Nekem is, hidd el. - feleltem végig a szemébe nézve.
- Ahogy látom, nem nagyon megy, hogy tartsuk távol magunkat egymástól - mondtam, de közben nem néztem rá.
Abból tudtam, hogy semmi jó nem sülne ki.
- Tényleg nem, de én nem is akarok távol lenni tőled - mondta miközben közelebb hajolt hozzám, az állam alá nyúlva felemelte a fejem, hogy a szemébe nézzek.
Rögtön ahogy a szemébe néztem, tudtam, hogy elvesztem, és bármit is fog kérni vagy csinálni nem fogok, nem akarok ellenkezni.
- Én sem akarok távol lenni tőled - csúszott ki a számon az igazság, a szemébe nézve ugyanazt a szerelmet láttam csillogni, mint amit én érzek iránta.
- Meg akarlak csókolni - mondta.
- Akkor tedd meg - válaszoltam, mire elmosolyodott.
Közelebb hajolt hozzám, a következő pillanatban ajkai máris az enyémen voltak, és földöntúli boldogságot éreztem.
Bármit megadnék, hogy örökre mellettem lehessen.
Ajkai gyengéden csókoltak, majd csókunk egyre hevesebb lett, ahogy megéreztem nyelvét a számban, ahogy az enyémet kutatja, nem bírtam tovább.
A hajánál fogva még közelebb vontam magamhoz, ő sem tétlenkedett, néhány pillanattal később, akárcsak tegnap ismét az ölében kötöttem ki.
Persze most sem állt szándékomban ellenkezni.
Sőt, ki akartam élvezni minden vele töltött percet.
Szenvedélyes csókunk közben ismét egymás testét kényeztettük simogatásainkkal, de azért én, legalábbis ügyelve arra, hogy annyira ne melegedjünk bele.
Bármennyire is szeretnék teljes mértékben az övé lenni, előtte még tisztáznunk kell ezt, azt.
Többnyire a Tanya ügyet.
De ezzel most ne foglalkozz - utasítottam magam, hisz végre ismét annak a férfinak a karjaiban vagyok, akiért mindent megtennék.
Elszakadva az ajkaitól, a nyakát kezdtem el csókolni, mire egy jóleső morgás tört fel a torkából.
A következő pillanatban pedig csak azt vettem észre, hogy ő kényezteti jeges csókjaival a nyakam.
- Szeretlek - mondta ki két csók között.
- Én is szeretlek - mondtam ki végre, mire ő abbahagyta a nyakam csókolgatását, és egy hatalmas mosollyal az arcán a szemembe nézett.
- Tudod, ezzel most a legboldogabb "emberévé" tettél - mondta.
- Te is engem - válaszoltam, és ismét édes csókjával kényeztetett.
Nem tudom meddig ültünk ott egymás karjaiban, egymást csókolva, de eszembe jutott hogy ideje lenne visszamennünk mielőtt észreveszik, hogy eltűntünk.
- Ideje lenne visszamenni, bármennyire is jó most itt - mondtam neki, miközben a vállára hajtva a fejem, az ölelésébe simultam.
- Semmi kedvem visszamenni - mondta.
- Nekem se, de téged várnak - gondoltam Tanyára.
Akármennyire is boldogok vagyunk most, hogy mindketten kimondtuk, amit a másik iránt érzünk, vissza kell térni a valóságba, ahol Edwardnak még mindig ott van Tanya.
- Tudom. Csak egy kis időt kérek tőled, hogy megtaláljam a megfelelő alkalmat, hogy beszélhessek Tanyával. És jobb lenne megvárni míg Alec is elmegy. - mondta.
- Én sose akartam közétek állni, Tanya biztos nem fogja szó nélkül hagyni. - mondtam.
- Nincs olyan, hogy közénk. Együtt vagyunk, de nem úgy. Tanya sose érdekelt úgy, mint ahogy te. Addig győzködött, míg adtam neki egy esélyt, de ez sose működött volna. Iránta sose éreztem ezt amit irántad érzek - mondta és egy csókot lehelt a számra.
- Rendben, reméljük nem lesz ebből semmi botrány. - mondtam, mert sejtettem, hogy ez Tanyával nem lesz könnyű menet. Csak azt reméltem, hogy megérti. De valahogy rossz érzéseim voltak, ha arra gondoltam, miként fogadja majd. Sosem akartam elvenni tőle Edwardot, de nem tudok tenni az ellen, amit érzek iránta.
- Ne idegeskedj, minden rendben lesz. Megígérem. Ketten mindent megoldunk. - mondta.
- Rendben - feleltem.
- Tényleg ideje mennünk - mondta, majd visszamásztam az öléből a helyemre, és elindultunk vissza.
Útközben egy percre sem engedte el a kezem.
Olyan jó érzés volt vele lenni, de ha visszaérünk, el kell válljak tőle.
Most ne gondolj erre, csak arra, hogy szereted őt, és ő is szeret téged - mondtam magamnak.
- Tudtad, hogy Alice boszorkánynak hívja Tanyát? - kérdeztem nevetve.
- Igen - felelte vigyorogva, - de neked is mondta?
- Csak reggel hallottam a gondolataiban, hogy alig várja, hogy kidobd a boszorkányt - idéztem Alice gondolatait.
- Hallottad?
- Tudod a képességem. Ha a pajzsom alá vonlak például téged, akkor hallom mások gondolatait - mondtam
- Igen, meséltél még az elején a képességedről, csak arról nem tudtam, hogy használod is.
- Szoktam néha - mosolyogtam rá.
- Szóval azt is hallottad amit Emmett gondolt reggel? - kérdezte.
- Azt, hogy le fogsz teperni? Igen hallottam.
- Ne haragudj, tudod milyen Emmett.
- Igen, addig örüljünk, míg csak gondolja, és nem mondja ki hangosan, hogy lebukjunk. - mondtam.
Mielőtt még a suli elé értünk volna, Edward lelassított.
- Mi a baj? Miért állsz meg?
- Csak azért - mondta, és megcsókolt.
Olyan szenvedélyesen csókolt, mintha az élete függne ettől a csóktól, én sem voltam rest viszonozni, egy utolsó csókot lehelt az ajkaimra, és újra elindult.
Megérkeztünk a suli elé, és még nem csengettek ki, így lesz időnk visszamenni a teremhez, hogy a többieknek ne tűnjön fel, hogy nem voltunk órán.
Legalábbis Tanyáéknak, ha netán Edward elé jönne mivel ez volt az utolsó óránk.
Már a kilincsen volt a kezem mikor Edward megfogta és maga felé fordított.
- Szeretlek.
- Én is téged - válaszoltam, és úgy szálltam ki a kocsiból mintha rózsaszín felhőkön lépkednék, olyan boldog voltam.
Épp kicsengettek mire beértünk és szembe találkoztunk Alicel és Japserrel.
- Sikerült mindent megbeszélni? - kérdezte a kis kobold.
- Igen - néztünk egymásra mosolyogva.
- Később elmehetnénk együtt vadászni és mesélhetnétek - mondta Alice.
- De akkor a többiek is jönnének. És Alec? - kérdeztem.
- Ne aggódj, vele máskor mész vadászni, ma velem, Jasperrel és Edwarddal fogsz. - jelentette ki.
- Szóval te már láttad.
- Mi tagadás igen, és alig várom, hogy meséljetek - felelte mosolyogva.
- Olyan kicsi, és olyan idegesítő vagy - mondta Edward.
- Ugyan, nem örültök? Lesz még egy kis időtök kettesben - mondta, mire ha tudtam volna biztos elpirulok.
Válaszolni se volt időnk, mert pont jött Emmett, Rosalie és Tanya, aki próbálta Edwardra vetni magát, de ő eltolta magától.
Tanya nem nagyon örült ennek, de én annál inkább.
Rossz volt látni, ahogy ráveti magát Edwardra.
Mind elindultunk a Cullen ház felé, Alice velem jött, hogy tovább faggathasson, bár nem sokat szedett ki belőlem.
Most legalábbis, de a vadászat során biztos nem úszom meg.
Mire megérkeztünk Carlisleék a nappaliban ültek Alecel.
- Sziasztok - köszöntünk egymásnak, és leültünk hozzájuk, a nappaliba.
Edward próbált kicsit messzebb ülni Tanyatól, és hála Alicenek aki mellé ült, így sikerült is.
Edward hálás pillantást vetett Alicere.
- Milyen volt a suli? - kérdezte Alec.
- Egész tűrhető - válaszoltam, és rögtön Edwardra néztem, aki próbálta elfojtani a mosolyát.
Méghogy tűrhető. Ez volt életem legboldogabb napja, amit Edwardnak köszönhetek, és annak, hogy szeret.
- És ti mit csináltatok? - kérdeztem.
- Rengeteget beszélgettünk, többnyire - felelte Alec, - de jól éreztem magam, legalább nem voltam egyedül. Carlisleék nagyon kedvesek - tette hozzá.
- Ugyan, mi örülünk, hogy itt vagy - felelte Carlisle.
- Én felmegyek a szobámba - mondta Tanya és a lépcső felé vette az irányt.
- Menj csak - felelte Esme.
- Mi pedig elmegyünk Jasperrel, Edwarddal és Bellával vadászni - jelentette ki Alice.
- Alecet nem viszitek? - kérdezte Carlisle.
- Én még bírom, talán holnap - mondta Alec.
- Rendben, menjetek - felelte Carlisle.
- Addig egy sakkjátszma? - kérdezte Emmett Alectől.
- Jöhet.
Látom, ők jól megértik egymást.
Míg ők elfoglalták magukat, én, Edward, Alice és Jasper az ajtó felé vettük az irányt, majd belevetettük magunkat az erdő sötétjébe.

2010. június 25., péntek

Eclipse premier

Itt hozom az éjszakai Eclipse premier képeit, amiket ha még nem láttál, semmiképp se hagyj ki. Végre jó sok RobSten kép, olyan édesek voltak, le se tagadhatják, hogy odavannak egymásért. Vannak új after party képek is, ahol szintén nem eresztik egymást! (L)



Képek1 Képek2 Képek3 Képek4 Képek5 Rob Kris

Képek6 After party

2010. június 23., szerda

13.fejezet

Sziasztok! Kicsit későn, de mégsem holnap. Most kaptam meg a javított fejlit MoOatól, így teszem is fel. Ez a fejli Edward szemszögéből írja le az utolsó két Bellásat. Remélem azért ez is tetszik majd, igyekeztem. Remélem olyan rossz nem lett, várom ismét a véleményeteket. Jó olvasgatást, pussza.


13. fejezet
/Edward szemszög/

Végre véget ért ez a sulis nap is.
Rossz volt egész nap messze lenni Bellától.
Ahogy láttam rajta, próbálja betartani, hogy távol maradunk egymástól.
Ma egész nap szinte felénk se nézett, ami igencsak feltűnt a többieknek is.
Talán csak Alice és Jazz sejtették távolságtartásának igazi okát.
Addig jó, míg csak ők sejtik, és nem a többiek. - gondoltam magamban.
Alice pont erről faggatta Bellát a kocsijánál.
Egy közös vásárlást is betervezett nekünk mára Bellával, amiről persze mi fiúk sem maradhattunk le.
Egy jó dolog viszont van ebben az egészben. Mégpedig, hogy Tanya nem akart jönni, megkért, hogy őt vigyem haza.
Nem értettem miért, de titkon kicsit örültem neki.
Bella Aliceékkel indult a pláza felé, míg én hazavittem Tanyát.
- Később találkozunk édes. - mondta a ház elé érve, megcsókolt, majd kiszállt a kocsiból.
Nem törődve a sebességhatárokkal a gázra léptem, és elindultam, hogy minél előbb Bella közelében lehessek.
A bevásárlóközponthoz érve Alice gondolatait fürkésztem, amik az év végi bál körül forogtak, és egy ennek megfelelő ruhaüzletben voltak.
Próbáltam elterelni a gondolataimat Belláról, így elindultam megkeresni a srácokat.
Jazz és Em már nagyban öltönyöket próbáltak, persze Alice utasítására.
- Végre tesó, azt hittük sose érsz ide - mondta Emmett.
- Csak nem Tanyácska tartott fel? - kérdezte, azzal a tőle megszokott kaján vigyorral a képén.
- Inkább magaddal foglalkozz - vágtam oda neki, amin ő csak jót vigyorgott.
- Te Jazz, át kéne hívni Bellát, Edinek biztos rögtön jobb kedve lenne - mondta Emmett Jasperre nézve.
- Emmett! - mordultam rá.
- Mi az? Ne nézz így rám tesó, elég rád nézni, ha Bella a közeledben van - mondta az én idegesítő mackó bátyám.
- Ugyan, valamit félre láttál - magyaráztam neki.
Az kellene még csak, hogy Emmett is tudja, abban biztos nem lenne köszönet.
- Hiába is tagadod öcsi, engem nem tudsz átrázni - mondta.
- Ne agyalj olyanon, ami nem létezik - mondtam neki.
- Oké, de rajtatok tartom a szemem tesó, de a csajoddal vigyázz - gondolt itt Tanyára.
Ezért csak egy gyilkos pillantást kapott tőlem, ahogy nézem egyenlőre sikerült elhallgattatni.
Közben én is magamhoz fogtam egy öltönyt és bementem egy fülkébe felpróbálni.
Épp a nyakkendő következett volna, mikor meghallottam a számomra leggyönyörűbb hangot.
- Rose és Alice? - kérdezték a fiúk az üzletbe belépő Bellától.
- Fizetnek, és rögtön jönnek - válaszolta Bella.
- Látom, nem nagyon boldogultok - mondta a testvéreimnek, akik szintén a nyakkendővel bajlódtak mint én.
- Ezért jó hogy jössz hugi, segíthetnél - kérte tőle Emmett.
Bella segített Emmettnek és Jazznek is, közben meghallottam Emmett szinte üvöltő gondolatait.
- "Nem semmi a csaj, szeretnéd hogy neked is segítsen?" - tette fel a kérdést gondoltban Emmett.
- Köszi Bella - mondta Jazz.
- Nincs mit - felelte angyali hangon Bella.
Mérgesen, mint aki szintén nem boldogul vele, léptem ki a próbafülkéből.
Végre én is láthattam Bellát, nemcsak a hangját hallhattam.
Kilépve rögtön végigmért a tekintetével.
- Szia - köszöntünk egymásnak. Olyan semmilyennek tűnt ez a köszöntés ahhoz képest, amilyet szerettem volna.
- Nekünk Belluska segített. Biztos neked is segít, igaz? - fordult Emmett Bella felé.
- Persze - felelte ő.
Elém lépett, szinte megbabonázva a közelségével.
Megkötötte a nyakkendőt, közben egy percre sem nézett rám.
Mikor kész lett, vette volna el a kezét, amit hirtelen megfogtam kényszerítve, hogy végre a szemembe nézzen.
- Köszönöm - mondtam, egy percre sem engedve el a kezét, vagy a tekintetét.
Hihetetlen érzés volt, ha csak néhány pillanatra is a közelében lenni.
Halkan mondott egy szívesen-t és elhúzódott tőlem, mikor Rose és Alice belépett az üzletbe.
- Nocsak, boldogultatok a nyakkendővel? - kérdezte hitetlenkedve Rose.
- Hála Bellának - mondta Jazz.
Kifizettük a ruhákat, egy padra leülve vártuk a lányokat, akik még benéztek néhány üzletbe.
Végezvén a parkolóba menet Alice Bellához fordult.
- Mi Edwarddal megyünk. Te gondolom haza mész? - kérdezte tőle.
- Igen - felelte Bella.
- Oké, de később átjöhetnél - nézett könyörgően Bellára, és persze ki tud ellent mondani Alicenek?
- Rendben - adta meg a választ Bella.
- Később találkozunk - mondta Alice, majd elköszöntek Bellától, leszámítva engem, akinek ismét csak egy "Szia" jutott.
Hazafelé menet velem Alice és Jasper jöttek.
Mi más lett volna téma, mint én és Bella.
- Jobb, ha vigyázol tesó, még a lökött Emmettnek is feltűnt, hogy valami van köztetek - mondta Jazz.
- Kösz, majd figyelek - válaszoltam.
Alicere nézve észrevettem, hogy meredten bámul a semmibe, mire ráeszméltem, hogy látomása van, és ezt Jasper is észrevette.
- Mit láttál kicsim? - kérdezte tőle.
Miközben elmondta én a képet is láttam a gondolataiban.
- Aro ma meglátogat bennünket és Bellát is. - válaszolta Alice.
- És minek jön?
- Csak Bellát akarja látni, és benéznek hozzánk is. - tette hozzá a húgom.
- És nem egyedül jön. Magával hozza Alecet is.
- Meddig maradnak? - kérdeztem.
- Aro, csak jön és megy, de Alec marad egy darabig Bellánál.
Ahogy ezeket kimondta éktelen düh lett úrrá rajtam, ami Jazz figyelmét és érzelmeit sem kerülte el.
- Mi bajod Edward? - kérdezte tőlem.
- Csak Alec zavarja, aki szerelmes Bellába. - adta meg helyettem a választ Alice.
- Így már világos, miért lettél ilyen mérges és féltékeny. - tette hozzá Jasper.
- Nem vagyok féltékeny - jelentettem ki.
- Mondogasd csak, de engem nem versz át. Jobban mondva minket - nézett itt Alicere.
Hála az égnek, végre hazaértünk, így nem kellett tovább hallgatnom őket.
Jazz előre ment, mikor látta, hogy szeretnék beszélni Alice-el.
- Megtennéd, hogy segítesz? - fordultam a kérdéssel húgom felé.
- Miután megérkeztek, menj fel és várj a gardróbomban - mondta. A többit én elintézem - tette hozzá.
Ekkor egy röpke képet láttam a gondolataiban rólam és Belláról, amint Alice szobájában beszélgetünk. Tehát ő látta, mit akarok, mit fogok tenni - gondoltam.
- Kössz Alice - mondtam neki.
- Ugyan, tudod, hogy semmit se szeretnék jobban, mint hogy kidobd azt a boszorkányt, és vele légy boldog - gondolt itt Bellára.
Ő sosem kedvelte Tanyát, de Bellával az első pillanattól fogva nagyon jól kijöttek.
Mire beértünk a nappaliba, már mind ott voltak, kivéve Tanyát, aki még nem jött le. Jazz el is mesélt mindent Carlisle-éknak mire beértünk, akik egy kicsit ugyanúgy megdöbbentek, mint mi.
- Szóval Aro meglátogatja Bellát, és hozzánk is eljönnek. És nem egyedül jön. - tette hozzá apám.
- Kivel jön? - kérdezte a lépcsőről lejövő Tanya.
- Alecet hozza magával - válaszolta Carlisle.
Tanya arcán egy mosoly jelent meg.
- "Biztos Bella miatt jön." - gondolta magában, mire én ökölbe szorítottam a kezem mérgemben.
Nem sokkal később Bella autója állt meg a ház előtt. Carlisle kiment, hogy fogadja őket, míg mi bent vártunk.
- Drága barátom! - köszönt Aro.
- Isten hozott benneteket, gyertek beljebb! - hívta be őket Carlisle.
Ekkor lépett be az ajtón apám, nyomában Aroval, őt követte Bella szorosan az oldalán Alecel.
- Jó újra látni benneteket - üdvözölt minket Aro.
- Mi járatban? - kérdezte Carlisle. - És látom nem egyedül jöttél - nézett Alec felé.
- Igen, szerettem volna látni Bellát, és egyúttal benézni hozzátok is. És Alec nem maradhatott otthon, mikor megtudta, hogy Bellához jövök - mesélte Aro.
Aro elmondta, hogy ő nem marad, csak beköszönt, de Alec marad egy ideig Bellánál.
Bella ekkor rám és Alicere pillantott.
- Végre valami izgi - mondta Emmett.
- És Bellánál fogsz lakni? - kérdezte Emmett Alectől.
- Igen - felelte ő, majd rámosolygott Bellára.
Legszívesebben letöröltem volna azt a vigyort a képéről - gondoltam magamban.
Bella rám nézett, és csak dühöt láthatott a szememben. Jasper pedig érezhette.
- "Nyugi Edward." - üzente gondolatban, és próbált megnyugtatni.
A nappaliban hagyva őket, elindultam fel a lépcsőn, egyenest Alice szobájába be a ruhákkal teli gardróbba.
Hallottam Alice-t amint egy ruhát használva indokként felhívja magával Bellát.
A következő pillanatban már bent is voltak a szobában, míg én a szekrényben lapultam.
- Várj egy perc és jövök - mondta Alice Bellának, majd ki is viharzott a szobából, de előtte behozta Bellát a gardróbba.
Hirtelen megmozdultam, Bella ekkor vette észre, hogy nincs egyedül.
- Bella.
- Edward, mit keresel itt? - kérdezte tőlem.
- Én kértem Alicet, hogy segítsen, hogy beszélhessek veled. - mondtam
- Persze Alice, gondolhattam volna - mondta.
- Ne haragudj rá, én kértem - védtem Alicet.
- És mit akarsz? - kérdezte.
- Csak beszélni veled. - jelentettem ki.
- Oké, akkor mondd - kérte, és sejthette miről, vagy inkább kiről akarok beszélni vele.
- Ő tényleg nálad marad? Meddig marad? - dőltek belőlem a kérdések.
- Igen, itt marad. És addig ameddig akar. Ő egy nagyon jó barátom - tette hozzá.
- Barát? Persze.
- Igen, az - mondta.
- Ugyan, látni kell, ahogy rád néz, legszívesebben kitekerném a nyakát - mondtam.
- Micsoda? Semmi jogod ilyenekre gondolni - mondta felháborodottan. Elsősorban azért, mert nem csak én gondolok barátként rá, ha ő nem is, és másodjára neked ott van Tanya. - tette hozzá.
- Igen, de - kezdtem volna..
- Semmi de, Edward. Mi ezt megbeszéltük és lezártuk. Így ha netán úgy döntenék, hogy adok egy esélyt neki, ahhoz se lenne semmi közöd - vágta a szemembe.
- Már hogy ne lenne közöm? Ami köztünk történt, nem jelent neked semmit? Te nem érzel irántam semmit? - kérdeztem miközben közelebb léptem hozzá.
- Azt már lezártuk és elfelejtettük - mondta.
- Ez nem válasz a kérdésemre - mondtam neki.
- Válaszolj! Te nem érzel irántam semmit? - kérdeztem.
- Nem. - vágta rá gyorsan miközben egy percre sem nézett a szemembe. Biztos voltam benne hogy hazudik, ezt az ölelései és a csókjai is bizonyítják, és én is bebizonyítom neki hogy ez nem igaz- tettem hozzá magamban.
- Nem hiszek neked - mondtam neki, és magamhoz rántva átöleltem.
Éreztem, hogy megborzongott az érintésemtől és tudtam, hogy ő is ugyanannyira vágyott erre, mint én. Még, ha most tagadja is.
Próbált szabadulni a karjaimból, de én még szorosabban öleltem magamhoz.
Olyan csodás érzés volt a karjaimban tartani őt, hogy képtelen lettem volna, akár egy centivel is távolabb engedni magamtól.
- Szeretlek - mondtam ki neki azt a szót, amit már az első pillanattól kezdve érzek, hogy megláttam őt.
Láttam rajta, hogy megdöbben hirtelen vallomásomtól, de tudtam, éreztem, hogy ez az érzés kölcsönös, még ha most tagadja is.
Szó nélkül állt a karomban, még mindig az előbbi kijelentésem hatása alatt, mikor álla alá nyúlva felemeltem a fejét, hogy végre a szemembe nézzen.
- Mondd, hogy te nem így érzel! - kértem, mire ő ismét nem válaszolt, de meg sem várva válaszát, ajkaihoz hajoltam és megcsókoltam.
Erre vágytam az utolsó csókunk óta, hogy ismét érezhessem mézédes ajkait az enyémen.
Ő nem ellenkezett.
Először finoman, gyengéden ízlelgettem az ajkait, majd nyelvemmel bebocsátást kértem a szájába,amit nem habozott megadni, és ami után teljesen biztos voltam benne, hogy ő is ugyanannyira vágyott erre a csókra, mint én.
Nyelveink vad táncot jártak miközben éreztem, hogy ujjaival a hajamba túr, így húzva még közelebb magához. Ez a reakciója földöntúli boldogsággal töltött el.
Kezeim a derekáról egyre lejjebb vándoroltak, mire ő a lábait a derekam köré kulcsolta, kezeit pedig a nyakam köré fonta.
Semmi mást nem kívántam, csak hogy bárcsak örökre így maradhatnánk.
Végig szorosan a karomban tartva elindultam vele a fotel felé és leültem rá, vele az ölemben, miközben továbbra is szenvedélyesen csókoltuk egymást.
Csókunk közben végigsimítottam testének minden részét, és boldogan vettem észre, mikor ő is viszonozni kezdte simogatásaim.
Egy pillanatra elszakadva ajkaitól, puha csókokkal hintettem be a nyakát, mire egy halk nyögés szakadt fel a torkából.
- Kívánlak - ejtettem ki, de erről ő maga is megbizonyosodhatott, az ölemben ülve, megérezve merev férfiasságom, ami bizonyítja, mennyire kívánom őt.
Ideje sem volt válaszolni, mert nyelvét szenvedélyes táncba hívva csókoltam meg, miközben testét simogatva kezem a felsője alá tévedt.
Ő sem habozott, egyszerre csak selymes kezeit éreztem, ahogy a mellkasom simogatják, ezzel is elérve, hogy még jobban kívánjam.
Mielőtt még jobban elmerülhettünk volna egymás kényeztetésében, meghallottam Alicet és Jazzt, akik a szobába igyekeztek bejönni.
Még ha ők tudják is mi a helyzet Bellával, nem lenne szerencsés, ha ilyen pózban találnának minket.
Ajkainkat, ha kelletlenül is, de elszakítottam egymástól, talpra állítva mindkettőnket.
Bellát kicsit meglepte, és először nem tudta mire vélni, de amint meghallotta Aliceéket rögtön kapcsolt.
Távolabb állva egymástól vártuk, hogy ránk leljenek a gardróbban.
Jazz mögött Alice szökkent be a szobába.
- Bella, Aro keres. Indulna és szeretne elköszönni - mondta neki Jazz, majd meglátott engem is kilépni Bella mögött.
- Bocsi, nem akartunk zavarni, de Tanya is készült feljönni, és jobbnak láttuk megelőzni - mentegetőzött Jasper.
- Köszi - feleltük egyszerre Bellával.
- Én megyek, köszönök Aronak - mondta Bella, majd kiment a szobából.
- Bocsi, hogy rosszkor jöttünk, de inkább mi, mint Tanya - mondta Alice.
- Tudom, és kössz. - feleltem.
- Később el kell mesélned - mondta Alice.
- Gondolom, úgysem úszom meg.
- Naná, hogy nem. - vágta rá, majd mi is lementünk.
Leérve Emmett gondolatait hallottam meg, aki arra volt kíváncsi vajon mit műveltünk odafent. Biztos sejtette, hogy Bellával voltam, csak el ne járjon a szája - gondoltam magamban.
Bella elköszönt Arotól, Aro pedig tőlünk, és elment. Alec viszont maradt.
Annyira idegesít az a fickó - gondoltam.
Teljesen elmerültem az előbb történtekben, és ahogy láttam Bella is.
Olyan boldog vagyok, mert biztos vagyok benne, hogy ő is szeret, ezt bizonyítják az előbbi tettei.
De valahogy tisztáznom kell vele a dolgot kettőnkről, és el kell döntenem, mi legyen Tanyával. Mert ez így nem mehet tovább.
Gondolataimból apám hangja hozott vissza a jelenbe.
- Meddig maradsz? - kérdezte Alectől.
- Csak néhány napot maradhatok - felelte ő.
- Hogy oldod meg a vadászatot míg itt vagy? - kérdezte apám.
- Gondoltam Bellával tartok, ha megy, addig beérem állati vérrel - tette hozzá.
- Nagyon helyes - mondta Carlisle.
- Jó lenne indulni, nekünk holnap suli - mondta Bella.
- Holnap nem dolgozom, míg a srácok suliban vannak, gyere át - mondta Carlisle Alecnek.
- Oké, köszönöm - felelte.
- Reggel találkozunk srácok - köszönt el Emmett és Rose-zal együtt felmentek az emeletre.
Mindenki elköszönt Belláéktól, csak én Alice, Jazz, Bella és Alec maradtunk a nappaliban, a többiek félre vonultak.
Bella megölelte Aliceéket, akik elindultak Alecel kifelé, egy kis időt adva nekem hogy elköszönhessek Bellától.
- Holnap beszélünk, és ne feledd, hogy szeretlek - súgtam neki, miközben gyengéden megöleltem mikor már senki sem látta.
- Mehetünk Bella? - hallottuk meg Alec hangját.
- Persze, jövök - mondta Bella.
- Holnap találkozunk - mondta nekem, és egy gyors gyengéd csókot nyomott a számra, amitől ismét a mennyekben éreztem magam.
Elindult kifelé, majd kocsiba szállva elhajtottak.
Szinte szárnyalva a boldogságtól indultam fel a szobámba, és alig vártam a holnapi napot, hogy újra láthassam.

Díjam!

DíjamKaptam egy kreatív blogger díjat, amit nemt udom mivel érdemeltem ki, így kezdő révén, de nagyon köszönöm!
Köszönöm: Rami http://haujnapkelbyrami.blogspot.com/
Szandi http://szandi22.blogspot.com/

7 dolog rólam:

1) 21 éves vagyok
2) Mint látható hatalmas Twilight rajongó
3)Egyszerűen imádok olvasni
4)Az írás mellett egy honlapot is szerkesztek
5)Könnyen barátkozok, és hála a blogoknak, nagyon sok új barátom lett, hacsak így a neten keresztül is
6)Ez az első írásom, de igyekszek minnél jobban csinálni
7)És végül, nagyon hálás vagyok nektek, akik olvastok, és köszönöm a sok jó véleményt az írásaimról.

Nekik ajánlom a díjat:

Angyalka: http://angyalkanita.blogspot.com/
Llejja: http://robpattzandkstew.blogspot.com/
Szil: http://szil-szil.blogspot.com/
Edna: http://kellanandashley.blogspot.com/
Luca: http://luca-ifwemeetagain.blogspot.com/
Lea: http://leander88.blogspot.com/
Szlylu: http://szylu.blogspot.com/

Teendők a díjjal:

1. Meg kell köszönni
2. A logót ki kell tenni a blogomba.
3. Be kell linkelnem, akitől kaptam.
4. Tovább kell adnom 7 embernek.
5. Be kell linkelnem őket.
6. Megjegyzést kell hagyni náluk.

2010. június 20., vasárnap

12.fejezet

Sziasztok! Íme meg is érkezett a 12-es fejli. Aminek a bétázását nagyon köszi MoOa-nak, és Nikkym-nek is az észrevételeit, véleményét. Remélem tetszik majd nektek, igyekeztem vele. :) Várom ide is a véleményeteket hogy tudjam mit gondoltok, ha csak néhány szót is. Jó olvasást, pussz: Lizzyke

12.fejezet

/Bella szemszög/

Pillanatnyi döbbenetem az öröm váltotta fel, ahogy közelebb léptem hozzájuk.
- Bella kedvesem - jött oda hozzám Aro, miközben megölelt.
- Megleptetek, szólhattatok volna, hogy jöttök - mondtam neki miközben visszaöleltem.
- Meg akartunk lepni, és meglátogatni téged és Cullenéket is - felelte Aro.
- És nézd kit hoztam magammal! - mutatott Alec felé.
Odasétáltam hozzá és őt is megöleltem.
- Annyira hiányoztál Bella. - mondta Alec.
- Ti is nekem, úgy örülök, hogy itt vagytok - feleltem.
A nagy ölelkezések után behívtam őket, és leültünk a nappaliban.
- Mesélj drágám, hogy megy sorod Londonban? - kérdezte Aro.
Meséltem nekik a suliról, a barátaimról, hogy mennyire megszerettem itt.
- És Volterrában mi újság? - kérdeztem.
- A helyzet változatlan, minden megy a maga útján. Ezért is döntöttem úgy, hogy meglátogatlak. És ahogy Alec megtudta, lehetetlenség lett volna otthon hagyni őt - mesélte.
- Meddig maradtok? - kérdeztem.
- Én csak megnézem Carlisle barátomékat, és megyek, de Alec maradna egy kicsit, ha nem bánod. - mondta Aro.
- Persze, hogy nem - néztem Alec-re. - Nagyon örülök, hogy itt vagytok.
- És mesélj drágám, hogy ismerted meg Cullenéket? - kérdezte tőlem Aro.
- Vadászat közben - választoltam, nagyon meglepett, hogy ők is állati vérrel táplálkoznak, és, hogy ilyen sokan élnek együtt. - tettem hozzá.
- Igen, ők nagyon jó barátaim, Carlisle nagyon régen mikor még egyedül volt, jó ideig velünk élt - mesélte Aro.
- Sosem említetted, meglepődtem mikor Carlisle említette, hogy ismer téged - feleltem.
- Igen, de az már régen volt, otthagyott bennünket, másfajta életmódot folytatott, és azóta jó nagy családja lett. - mondta Aro. - Valamikor átmehetnénk hozzájuk? - kérdezte.
- Persze, akár most is.
- Az csodás lenne kedvesem.
Mielőtt elindultunk volna megmutattam az egyik üres szobát Alec-nek, ugyanis ő marad egy darabig.
Aroék megvártak a nappaliban, míg átöltöztem.
Közben Alec jutott eszembe, és, hogy egy ideig itt marad velem. Tudom, hogy nem kell tartanom ettől, hisz tisztáztuk vele, hogy köztünk csak barátság lehet. De látom rajta, hogy, ha csak egy kicsi esélyt látna rá, hogy meggondolom magam, nem habozna lépni.
És aztán ott van Edward.
Ő is, mint minden Cullen tudja, hogy Alec többet érez irántam, mint én ő iránta, remélem, nem lesznek gondok ebből.
Vajon mit fog szólni, ha megtudja, hogy itt marad velem? - tettem fel a kérdést.
Úgy érzem, izgalmas napok elé nézek, de talán, hogy Alec is itt van, könnyebb lesz távol lennem Edwardtól.
- Ideje indulni - gondoltam.
Kocsiba szálltunk és elindultunk Cullenék felé. Mikor a ház elé értünk Carlisle már az ajtóban állt.
Persze, Alice biztos látta, hogy jövünk.
Köszöntem neki, majd Aroék felé fordult.
- Drága barátom - köszönt Aro Carlislenak.
- Isten hozott benneteket! Gyertek beljebb. - hívott be minket Carlisle.
Bementünk a nappaliba, én Alec oldalán, ahol már a többi Cullen és Tanya is ott volt. Rögtön Edwardot kerestem a tekintetemmel, és mikor megláttam, kissé furcsán méregette Alecet.
- Jó újra látni benneteket - üdvözölte Aro Cullenékat.
- Mi járatban? - kérdezte Carlisle. És látom, nem egyedül jöttél - nézett Alecre.
- Igen, szerettem volna látni Bellát, és mikor mesélte, hogy megismert benneteket, gondoltam meglátogatom. És Alec is alig várta, hogy láthassa Bellát - tette hozzá Aro, amit nem kellett volna, mert Edward aranyszínű szemei feketébe váltottak a dühtől.
- Értem. Örülök, hogy itt vagytok. - mondta Carlisle.
- Mi is barátom. De én hamarosan megyek is, de Alec marad egy kicsit Bellával. - felelte Aro.
Ahogy ezeket a szavakat kimondta Aro, láttam a döbbenetet Edward és Alice szemében.
- Végre valami izgi - jelentette ki Emmett. És Bellánál fogsz lakni? - kérdezte Emmett Alectől.
- Igen - felelte neki Alec, majd rám mosolygott.
Edward arca még mindig dühösnek tűnt, Tanyaén pedig csak egy önelégült mosolyt láttam.
- És látom, ti többen vagytok mióta utoljára találkoztunk - nézett ekkor Tanyara.
- Igen, ő Tanya Denali, Edward párja. Ő is velünk él. - mesélte Carlisle.
- Végre az összes Cullen talált magának párt. - mondta Aro.
Carlisle és Aro elvonultak beszélgetni, míg a lányok, Rosalie és Tanya, Emmettékkel egyetemben Alec-kel beszélgettek.
Láttam közben, hogy Edward felmegy az emeletre. Rossz volt ilyen dühösnek és szomorúnak látni őt.
Most ő is érezheti, milyen érzés nekem is nap, mint nap egy másik nővel látni őt.
- Bella feljössz velem? Mutatni akarok egy ruhát. - kérte Alice.
- Oké, menjünk. – mondtam, és felmentünk a lépcsőn, Alec-et pedig otthagytam a többiekkel.
Felmentünk Alice szobájába, be a gardróbjába.
- Egy perc és jövök - mondta majd kiviharzott a szobából egyedül hagyva a hatalmas, ruhákkal teli szobában.
Valami zajt hallottam a hátam mögül, mikor rájöttem mégsem vagyok egyedül.
Ekkor hallottam meg azt a hangot, amit sosem tudnék elfelejteni.
Edward hangját.
- Bella - mondta.
- Edward. Te mit keresel itt? - kérdeztem, és sejtettem, hogy ez megint Alice műve volt.
- Én kértem Alice-t hogy beszélhessek veled. - felelte.
- Persze, gondolhattam volna.
- Ne rá haragudj, én kértem, hogy segítsen - védte Alice-t.
- És mit akarsz? - kérdeztem tőle.
- Csak beszélni veled.
- Oké, akkor mond. Sejtettem mi lesz a téma, persze Alec.
- Ő tényleg nálad fog maradni? Meddig marad? - záporoztak belőle a kérdések.
- Igen, nálam marad, és nem tudom meddig. Ameddig akar. - válaszoltam. - Ő egy nagyon jó barátom. - tettem hozzá.
- Barát? Persze.
- Igen, az.
- Ugyan, látni kell csak, hogy néz rád. Legszívesebben kikaparnám a szemét, ahogy rád néz. - mondta.
- Micsoda? Semmi jogod ilyeneken gondolkodni! - vágtam oda neki. - Elsősorban mert én csak barátként tekintek rá, még, ha ö többet is akar. Másrészt pedig neked ott van Tanya. - tettem hozzá.
- Igen, de - kezdte volna.
- Semmi de, Edward! Mi ezt megbeszéltük, és lezártuk. Így, ha netán úgy döntenék, hogy többet akarnék Alectől, ahhoz sem lenne semmi közöd. - vetettem oda neki, mire kissé ledöbbent.
- Már hogy ne lenne közöm? Ami köztünk történt, semmit sem jelentett neked? Nem éreztél semmit? - kérdezte miközben egyre közelebb jött hozzám.
- Azt már lezártuk és elfelejtettük. - mondtam.
- Ez nem válasz a kérdéseimre. - felelte.
- Válaszolj! Te nem érzel irántam semmit? - kérdezte.
- Nem. - vágtam oda, neki, de közben nem néztem a szemébe, különben biztos bevallottam volna neki, hogy imádom őt.
- Nem hiszek neked. - felelte, majd hirtelen magához rántott és a karjaiba zárt. Ahogy megéreztem az ölelését, körülöttem a karjait ismét megborzongtam, mert semmi másra sem vágytam, csak, hogy a karjaiban lehessek, még ha nem is szabad.
És most megkaptam, amit akartam.
- Eressz el! – kértem, mikor magamhoz tértem, és rájöttem, hogy ezt nem szabad, hogy bárki bejöhet és lebukhatunk.
Bár Alice biztos őrködik - gondoltam, és ezért még számolok vele - tettem hozzá.
Bármennyire is próbáltam szabadulni az öleléséből annál jobban szorított magához.
- Szeretlek - mondta ki azt a szót, aminek hallatán a világ is megszűnt létezni körülöttem.
Most először mondta ki, hogy szeret, és ezzel a világ legboldogabb nőjévé tett.
Legszívesebben én is elmondtam volna, mennyire szeretem, de akkor biztos nem hagyna elmenni, csak még jobban belebonyolódnánk ebbe, az amúgy is kusza helyzetbe.
Egy idáig szótlanul álltam a karjaiban, mikor még közelebb húzott magához.
Kezével az állam alá nyúlt kényszerítve, hogy a szemébe nézzek.
- Mondd, hogy te nem szeretsz - kérte mire én képtelen voltam bármit is kinyögni.
Hallgatásom igennek tekintette, mert váratlanul megéreztem ajkait az enyémen.
Valahányszor mikor megcsókol, így most is, minden akaraterőm porba hullott, ahogy édes ajkai az enyémhez értek.
Semmi másra sem gondoltam csak átadtam magam a pillanatnak.
Először gyengéden kényeztetett csókjával, majd nyelve bebocsátást kért a számba, amit képtelen voltam megtagadni tőle.
Nyelvünk vad táncot járt, miközben én a hajába túrva próbáltam még közelebb húzni magamhoz.
Kezei a derekamról egyre lejjebb csúsztak, én pedig a lábaim a dereka köré kulcsoltam, karjaimat pedig a nyaka köré.
Éreztem, hogy elindul velem és leül az egyik gardróbban található fotelbe, még mindig szorosan az ölében tartva, csókunkat egy percre sem szakítva meg.
Az ölében ülve tovább csókolt, olyan szenvedéllyel, ha ember lennék, a szívem már biztos kiugrott volna a helyéből. Kezei közben bebarangolták az egész testem, majd eltűntek a pólóm alatt.
Megszakítva szenvedélyes csókunkat, apró csókokkal kényeztette a nyakam, míg én a pólója alá nyúlva tökéletes testét simogattam.
- Kívánlak - mondta ki ezt a szót, amiről magam is megbizonyosodhattam mikor megéreztem merev férfiasságát, ahogy az ölében ültem.
Válaszolni se tudtam, ajkai ismét lecsaptak az enyémre, szenvedélyes táncra hívva nyelvemet.
Kezei ismét a pólóm alá tévedve simogattak, én sem haboztam viszonozni simogatásait, és felsője alá nyúlva, végigsimítottam csodás testének minden négyzetcentiméterét.
Mielőtt jobban belemelegedtünk volna egymás kényeztetésében, ajkai hirtelen elszakadtak az enyémtől, talpra állított mindkettőnket, de nem értettem mi történt, amíg meg nem halottam, hogy Jazz lép be a szoba ajtaján.
Mi pedig minél távolabb próbáltunk állni egymástól.
Közben áldottam és átkoztam is, amiért megzavartak minket.
Tudtam, ha nem zavarnak meg bennünket, nem álltunk volna le.
Előre mentem a gardróbból és vissza a szobába. Jazz mögött Alice lépett be egy hatalmas vigyorral a képén.
- Bella, Aro keres. Indulna és szeretne elköszönni - mondta Jazz miközben kissé furcsán nézett rám, majd Edwardra ki szintén kilépett a gardróbból.
Ha eddig kétségei voltak, most biztos előtte is lebuktunk - gondoltam magamban.
- Bocsi, nem akartunk zavarni, de Tanya fel akart jönni megkeresni, és jobbnak láttuk megelőzni - mondta Alice.
- Köszi - feleltünk szinte egyszerre Edwarddal.
- Én megyek, elköszönök Arotól - mondtam, egy utolsó pillantást vetve Edwardra, majd elindultam lefelé.
- Na milyen a ruha Bella? - kérdezte Emmett, aki ahogy a többiek is azt hiszik ruhát próbálgattunk Alice-el. És addig jó még ezt hiszik - tettem hozzá.
- Nagyon klassz. - feleltem.
- Azt hittem elvesztetek a hatalmas szekrényben - tette hozzá Em.
- Tudod milyen Alice. - válaszoltam, közben Tanyara néztem, aki kicsit idegesnek tűnt, de rögtön egy hatalmas mosoly jelent meg az arcán amint meglátta Edwardot lejönni a lépcsőn. Én pedig megpróbáltam nem oda nézni.
Edward után Aro és Carlisle is lejöttek az emeletről.
Aro elköszönt a többiektől és tőlem is, mondván, és remélvén, hogy hamarosan újra találkozunk, és elment.
Amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan távozott.
Mind a nappaliban ültünk, és beszélgettünk.
Én többnyire csak hallgattam, még mindig a fent történtek hatása alatt voltam, és valami hasonlót láttam Edward arcán is.
Emmett olyan furcsán nézett ránk, kíváncsi voltam vajon mi jár a fejében.
Bevontam a pajzsom alá Edwardot, átvéve a képességet hogy halljam Emmett gondolatait.
- Mit műveltek ezek odafent? Olyan furcsák- gondolta hol rám, hol Edwardra nézve.
Jaj, ha tudnád - gondoltam magamban.
- Le ne bukjatok tesó - hallottam meg Jazz gondolatait.
- El kell mesélnetek mindent - szinte üvöltötte Alice a gondolataiban.
Sejtettem, hogy előle nincs menekvés.
- Meddig maradsz? - kérdezte Carlisle Alectől, mire én is visszaszálltam a földre.
- Csak néhány napot maradhatok. - felelte Alec.
- Hogy oldod meg a vadászatot, míg itt vagy?
- Gondoltam Bellával tartok, ha ő is megy, és addig beérem állati vérrel. - felelte Alec.
- Helyes. - válaszolta neki Carlisle.
- Jó lenne indulni, nekünk holnap suli - mondtam, hogy végre mehessünk, és egy kicsit messzebb kerüljek Edwardtól, nehogy a végén itt mindenki előtt vessem rá magam.
- Tényleg, neked suli - mondta rám nézve Alec.
- Holnap nem dolgozok, addig gyere át, míg a többiek iskolában vannak - mondta Carlisle Alecnek.
- Oké, köszönöm - felelte Alec.
- Reggel találkozunk srácok - mondta Emmett, majd Rose-zal elköszöntek és felmentek az emeletre.
Esme, Carlisle, és Tanya is elköszöntek majd ők is félre vonultak.
Csak én, Jasper, Alice, Edward és Alec maradtunk a nappaliban.
Megöleltem Alicet és Jazzt, akik Alecel kicsit arrébb mentek, sejtettem, hogy ez is Alice terve, hogy elköszönhessek Edwardtól. De ezért nem tudtam haragudni rá. Azok után, ami történt nem tudnék csak úgy elmenni.
- Holnap beszélünk, én ne feledd, hogy szeretlek - mondta Edward olyan halkan, hogy csak én halljam, és közben megölelt.
Mielőtt bármit is mondtam volna neki meghallottam Alec hangját.
- Mehetünk Bella?
- Persze, jövök - mondtam, és kelletlenül kibontakoztam Edward karjaiból.
- Holnap találkozunk - mondtam, és egy gyors csókot nyomtam a szájára, mert ekkor már Alice-ék kint voltak a ház előtt és nem láttak. Magam mögött hagyva Edwardot a kocsihoz siettem ahol Alec várt.
Kocsiba szállva Alec és én elindultunk hozzám. Hazafelé nem sokat beszélgettünk, de sejtettem, hogy otthon majd bepótoljuk, hisz előttünk az éjszaka.

Boldog Születésnapot!

Mindenki kedvenc vámpírja Edward Cullen ma ünnepli 109-dik születésnapját! Boldog Születésnapot Edward!

2010. június 17., csütörtök

11.fejezet

Sziasztok! Először is bocsi a késésért, de kicsit rohanós napom volt tegnap, így csak este lett meg a fejli, de ahogy ígértem, reggel első dolgom lesz hozni, és itt is van. Szám szerint a 11-es. Remélem tetszeni fog, először is ismét köszönet Nikkym-nek és MoOa-nak a sok segítségért. Köszi! (L) A további fejliket ahogy ezt is MoOa fogja bétázni, amiért ezer köszönet neki! Nem is húzom tovább, jó olvasgatást, a komikért pedig köszönet előre is. Lizzyke


11.fejezet

/Bella szemszög/

Hazaérve egyből a szobám felé vettem az irányt.
A szekrényemben valami ruha után kutattam amit a suliba vehetnék fel, mikor hirtelen eszembe jutott Alice és hogy ma vásárolni megyünk.
Valahogy nem különösebben dobott fel a gondolat, és attól tartok hála a kis energiabombának előbb- utóbb nagyobb szekrényre lesz szükségem.
Semmiképp sem szeretnék akkorát, mint Alice-é, de, ha így folytatom a végén úgyis akkora lesz, Alice majd gondoskodik róla.
Átöltöztem, és mivel volt még időm, amíg indulni kell, lehuppantam a kanapéra és a tegnapi nap képei pörögtek le a szemem előtt.
Sok minden eszembe jutott.
Például a gyerekek és Cullenék, hogy mennyire élvezték a kicsik társaságát.
Eszembe jutott a kis Vanessa, a vele töltött idő, amiből rájöttem, hogy sosem gondoltam magamra, mint anyára.
De nekünk, vámpíroknak nem is lehet ebben a csodában részünk.
De Esme példáját is követhetnénk, fogadhatnánk örökbe.
Örökbe fogadni, például egy olyan tündéri kislányt, mint Vanessa. Aki ember. - gondoltam.
Ő egy ember, aki idővel öregszik, míg mi nem. Ahogy ezen gondolkodtam rájöttem, ez sem jó megoldás.
Bevillant előttem a kislány angyali mosolya, ahogy Edward-dal zongorázott.
Olyan szép lenne, de ez lehetetlen.
El is hessegettem egyelőre ezeket a gondolatokat.
Egy valamiben viszont biztos voltam.
Nem tegnap láttam utoljára Vanessát. Hisz megígértük neki, hogy meglátogatjuk. Edward-dal. - tettem még hozzá.
A gondolataim a tegnap éjszaka köré kalandoztak el.
Életem talán legszebb éjszakája köré.
Minden pillanatát felidéztem a csókjának, az ölelésének, amitől ismét bizsergés járta át a testem.
Tudtam, hogy bármennyire is szeretem, ő sosem lesz az enyém, hogy ez nem történhet meg még egyszer.
Ha erre gondolok, mindig felmerül bennem egy kérdés:
- Hogyan?
Hogyan leszek képes távol tartani magam tőle, mikor a nap minden percében arra vágyom, hogy ismét a karjaiban lehessek?
Egész eddigi életem talán legnehezebb tette lesz, távol maradni tőle, de így lesz a legjobb mindkettőnknek.
Visszatérve a mai vásárlásra Alice-el, reménykedtem benne, hogy a fiúkat nem tervezi, hogy magunkkal vigyük.
Azon gondolkodván, hogy tudnék minél távolabb maradni Edwardtól, eszembe jutott egy hirtelen ötlet.
Költözés.
- Mi lenne, ha elköltöznék? - kérdeztem magamtól.
Bár nem szívesen teszem, mert szeretek itt élni, a sulit is megszoktam, vannak barátaim, és nem utolsó sorban ott vannak Cullenék.
Itt nem elsősorban Edwardra gondoltam, hisz az a cél hogy távol legyek tőle.
Hanem a többiekre, annyira megszerettem őket.
De lehet, hogy ez lenne a legjobb, és talán a végén Edward boldog lenne Tanyával.
A következő kérdés, ami felmerült bennem ezzel kapcsolatban az, hogyha elköltöznék hová mennék?
Egy kis gondolkozás után eszembe jutott egy hely.
Forks.
Alice-ék itt éltek mielőtt Londonba jöttek.
Oda legalább nem jöhetnének utánam, hisz a lebukás elkerülése végett jöttek el onnan, nehogy feltűnjön az embereknek, hogy nem öregszenek.
De én még nem jártam ott.
Meséltek erről a helyről, és minden szempontból ideális lenne.
De a költözést egyelőre félretettem, csak legvégső esetben marad ez a lehetőség.
Annyira belemerültem a gondolkodásba hogy meg is feledkeztem az időről.
Az órára nézve rájöttem, ha nem sietek, elkések.
Kocsiba pattantam és irány a suli.
Végszóra értem oda, már mindenki odabent volt.
Nagy bánatomra az első órám egy biológia volt Edward-dal.
Az utolsó pillanatban léptem be a terembe, ahol rögtön Edward aranybarna szemeivel találtam szembe magam.
Szó nélkül sétáltam a padomhoz és leültem.
- Szia - köszöntem neki kissé talán fagyosan, mire ő is hasonlóképp köszönt.
Borzalmas volt ilyen közel lenni hozzá, tudván, hogy milyen nehéz nekem, és ahogy elnézem, neki is.
Próbáltam egész órán a tanárra figyelni, hogy még csak véletlenül se nézzek Edwardra.
Bár neki nem nagyon sikerült, vagy nem is akarta, mert egész végig magamon éreztem a tekintetét.
Óra után amilyen gyorsan csak lehetett mentem is ki a teremből.
Délben az ebédlőben belebotlottam a barátaimba.
- Szia - köszöntek nekem.
- Sziasztok - köszöntem vissza, Jennynek, Gabriellának, Jessenek, Petenek és Nicknek.
- Nagyon elhanyagolsz minket - panaszkodott Jenny.
- Ülsz hozzánk? - kérdezte Nick.
- Oké, persze - feleltem neki.
Elindultunk egy asztal felé, közben végig Cullenék asztalát figyeltem, akik kissé döbbenten néztek rám.
Hiszen mióta itt vannak minden időmet, beleértve az ebédszünetet is, velük töltöttem.
Úgy döntöttem legalább erre a kis időre megpróbálok nem Rá gondolni.
Leütünk, majd a kaja helyett Jenny és Pete egymásnak estek.
Kicsit irigykedve néztem őket, hogy milyen boldogok.
Lopva Edwardra néztem, ő is engem nézett, és csak szomorúságot láttam a szemében.
Nick hangja térített vissza a valóságba.
- Bella, te jössz az év végi bálra? – kérdezte.
- Nem tudom - feleltem, és tényleg fogalmam se volt megyek-e.
Míg Pete Jennyvel, Gabriella többnyire Jessevel volt elfoglalva.
- Arra gondoltam esetleg eljönnél-e velem? - tette fel a kérdést Nick.
- Még gondolkodom rajta, lehet, hogy akkor nem leszek a városban - válaszoltam.
- Rendben, várom a válaszod - mondta nekem mosolyogva.
A kitűnő hallásomnak köszönhetően egy alig hallható morgásra lettem figyelmes.
A hang irányában kaptam a fejem, és megláttam Edwardot, akinek csak úgy sütött a düh a tekintetből.
- Nyilván hallotta az előbbieket - gondoltam magamban.
- Elég, ne is foglalkozz vele - szidtam le magam, majd az szünet további részében a barátaimmal beszélgettem.
Ebédszünet után volt még két órám, utána rögtön a kocsimhoz siettem.
Ahol nem kis meglepetésemre Alice várt rám, míg a többiek Edward kocsijánál várakoztak.
- Beszélhetnék veled? – kérdezte.
- Sejtem mit szeretnél mondani, és sajnálom. Nem akartalak megbántani titeket hogy ilyen távolságtartó voltam ma, például az ebédlőben is - mondtam neki.
- De akkor mire volt jó?
- Tudod te azt jól. Szeretnék minél távolabb lenni tőle- feleltem neki.
- És szerinted jó ez így?
- Nem tudom, de így lesz a legjobb. Nem szeretnék ismét kísértésbe esni. - Ezeket a szavakat kimondva röpke pillantást vetettem Edwardra.
- Te tudod. De azért minket nem kell elkerülnöd.
- Tudom, de vele szeretném tartani a távolságot. - válaszoltam.
- Igen, ő is ezt mondja - mutatott Edwardra.
- Látod? Ez így a jó - mondtam neki.
- Ti tudjátok - felelte erre.
- Amúgy pedig elmész a bálba, azzal a sráccal? - kérdezte szinte szemrehányóan.
- Nem tudom, még meglátom.
- De hisz ő ember – mondta.
- És? Nem hozzámenni akarok, csak a bálba hívott el, és még nem is mondtam igent.
- Legalább akkor valami ruhát kell vegyünk neked, és nekünk is.
- De már vettünk a múltkor egy ruhát, emlékszel?
- Igen, de nem abban fogsz menni - jelentette ki határozottan.
- Honnan tudod? - kérdeztem, mire a fejére mutatott.
- Persze, láttad. - jöttem rá.
- Jobb, ha indulunk - mondta.
- Oké, a többiek is jönnek?
- Ők is, csak Tanya nem, őt Edward hazaviszi és utána jön ő is.
- Azt hittem csak ketten megyünk.
- Nekünk is kell valami ruha a bálra - mondta.
Így hát nem volt más választásom.
Edward elment hazavinni Tanyat, míg Emmett és Rosalie a BMW-vel, addig Alice és Jazz velem jöttek.
Elértünk a plázába.
Mi lányok rögtön egy elegáns üzlet felé vettük az irányt, míg a fiúk Alice parancsára öltönyt próbálni mentek egy másik üzletbe.
Rosalie és Alice ahogy beléptünk a butikba rögtön a ruhákra vetették magukat.
Rosalie egy gyönyörű hosszú bordó pánt nélküli ruhát választott magának. Alice pedig egy külön felső és alsó résszel rendelkező nyakpántos csodaszép ezüstszürke ruhát.
Mivel ő látta, hogy nem a múltkor vásárolt kék ruhában megyek, vártam, hogy megtalálja nekem a megfelelő ruhát, amit a fejében látott.
- Alice, ez túl rövid. Miért nem lehet az enyém is hosszú?
- Ne nyavalyogj, próbáld fel és meglátod, gyönyörű leszel. - és betuszkolt a próbaterembe.
Nem volt más választásom, mint felvenni.
Így rajtam egész másnak tűnt a ruha, de még így is túl rövidnek találtam.
Egy rövid, gyönyörű, kék pántos, a derekán egy masnival átkötött ruhát adott rám a kis kobold.
- Kijössz végre? - kérdezte türelmetlenül, majd kiléptem.
- Látod, igazam volt. Csodásan nézel ki.
- Tényleg nagyon szép. - dicsért meg Rosalie, aminek hallatán nem kicsit meglepődtem.
- Köszi - motyogtam vissza, hisz Rose sose bírt engem. Mikre nem képes a vásárlás? - kérdeztem magamtól.
- Míg mi fizetünk, megnéznéd a fiúkat hogy állnak? - kérdezte Alice.
Átöltöztem, és néhány üzlettel odébb ráakadtam a fiúkra, akik épp a tükör előtt a nyakkendőkkel bajlódtak.
- Rose és Alice? - kérdezte Emmett ahogy meglátott.
- Fizetnek, és rögtön jönnek - válaszoltam neki.
- Látom, nem nagyon boldogultok - mutattam Jazz és Emmett felé.
- Ezért is jó, hogy jöttél hugi, segítesz? - kérdezte nagy boci szemekkel Em.
Először Emmettét kötöttem meg, ami a magasságát tekintve nem volt egyszerű, majd Jasperét.
- Köszi Bella - válaszolta Jazz.
- Nincs mit - mondtam.
- Nem boldogulok, ezzel a vacak nyakkendővel - jött ki morogva a fülkéből Edward.
- Szia - köszönt nekem ahogy meglátott, és mintha el is szállt volna a dühe.
- Nekünk Belluska segített, biztos neked is segít, igaz? - kérdezte felém fordulva Emmett.
- Erre mit mondhatnék - kérdeztem magamban.
- Persze - válaszoltam.
Közelebb léptem Edwardhoz, így egy hajszál választott el tőle, ami nem tett jót a mai elhatározásomnak.
Éreztem, hogy szinte perzsel a tekintete, de nem mertem a szemébe nézni.
Ahogy látta, hogy végeztem, vettem volna el a kezem, mire ő megfogta, kényszerítve hogy a szemébe nézzek.
- Köszönöm - mondta szinte suttogva, és megbabonázott a szemeivel.
Nagy nehezen kiböktem neki egy szívesen-t, mire megérkeztek Rosalie-ék.
- Nocsak, boldogultatok a nyakkendővel? - kérdezte meglepve Rose.
- Hála Bellának - felelte neki Jasper.
A fiúk ruháit is kifizetve benéztünk még egy két üzletbe, cipőt, táskát és néhány kiegészítőt venni, majd a kijárat felé vettük az irányt.
Közben hálát adtam istennek, hogy ennyivel megúsztuk a vásárlást, és nem kellett minden üzletet végig járni.
A parkolóba érve megszólalt Alice.
- Mi Edward-dal megyünk - gondolom te mész haza - kérdezte.
- Igen - válaszoltam neki.
- Oké, de később átjöhetnél - nézett rám szinte könyörögve.
- Rendben - adtam meg magam.
- Később találkozunk - mondta, majd elköszöntem tőlük, kocsiba ültem és elindultam haza.
A házam elé érve egy idegen, számomra ismeretlen fekete autó állt a ház előtt.
- Vajon ki lehet az? - kérdeztem magamtól.
Majd két alak szállt ki a kocsiból, és mikor megláttam kik azok, enyhén szólva megdöbbentem.
Rájuk számítottam a legkevésbé.
Kiszállva a kocsiból elindultam feléjük.

A lányok ruhái:
Alice ruhája: http://i45.tinypic.com/25i9g5l.jpg
Rosalie ruhája: http://i49.tinypic.com/wsvkhy.jpg
Bella ruhája: http://i47.tinypic.com/nd7pxy.jpg

2010. június 13., vasárnap

10.fejezet

Sziasztok! Kicsit megkésve de itt is a 10-es fejli. Nagyon köszönöm Nikkym-nek, hogy segített dönteni néhány dologban a köviket illetően, és a véleményét, és hogy kijavította a hibáim. Köszi Drága!(L) A többieknek pedig jó olvasás, és várom a véleményeteket! Pussza: Lizzyke


10.fejezet

/Bella szemszög/

Belépve Alice szobájába, és miután becsukta ránk az ajtót, rögtön letámadott.
-Szóval ez a "távol maradunk egymástól" dolog látom nem nagyon működik.
-Most mire gondolsz? - adtam az ártatlant.
-Ugyan, tudod te jól.
-Arra hogy a bátyám ismét megcsókolt - vetette oda nekem vigyorogva.
-Miért nem mondod el Tanyanak is. Nem lehetne halkabban? - kértem tőle, hogy más valaki akinek esetleg nem kellene még csak véletlenül se hallania.
-Bocsi, csak annyira örülök.
-Nincs miért örülnöd, a helyzet változatlan.
-Meglátjuk. - felelte.
-Láttál valamit? - kérdeztem
-Lehet.
-El kell mondanod - kértem tőle, és elővettem a legangyalibb mosolyom.
-Ne is próbálkozz, belőlem nem szedsz ki semmit.
-Annyit azért elárulok, ma éjszaka sem fogsz unatkozni.- válaszolta.
Mégis csak beigazolódott a sejtésem, hogy nem volt túl jó ötlet itt tölteni az éjszakát.
-Oké, de ha nem mondasz semmit, esküszöm én ki sem teszem a lábam a szobából .- fenyegettem meg.
-Úgyse hagynám.
-Visszatérve a mai napra, olyan aranyosan voltatok Edward-al és a kislánnyal úgy hármasban.
-És Emmettnek is igaza volt. Bárki aki látott titeket, szintén azt gondolta volna milyen szép kis család lennétek. - mondta Alice.
-Persze. Azt nem figyelted milyen képet vágott Tanya?
-Hála Emmett megjegyzéseinek még a végén rájön hogy én....
-Hogy te?
Beleszerettél Edwardba?
-Én? Dehogy! - vágtam rá rögtön.
Viszont ami engem illet nagyon rosszul hazudok. Alice-nek pedig képtelenség füllenteni.
-Ki más?
-Letagadhatod, de engem nem versz át. Idő kérdése hogy végre te is beismerd. - felelte.
-Nem beszélhetnénk másról? Mielőtt meghallják. - kértem.
-Oké, akkor indulás a nappaliba a többiekhez - állt elém, egy huncut mosollyal a képén, ami nem sok jót ígér.
-Mire készülsz?
-Semmire, csak beszélgetni megyünk.
-Jó, induljunk - adtam meg magam és csatlakoztunk a Cullen család többi tagjához.
Leérve rögtön Edwardra kaptam a tekintetem, akit Tanya egy percre sem eresztett.
-Na ki pletykáltátok magatokat? - kérdezte tőlünk Emmett.
-Mi volt a téma?
-Semmi ami rád tartozna - válaszolta Alice.
-Miért van az hogy engem mindenből kihagytok? - tette fel a kérdést Emmett, miközben tettette a duzzogást.
Leültem Alice és Jazz mellé, minnél távolabb Tőle, de ő egész végig engem nézett.
-Láttam jó érezted ma magad - fordult felém Esme.
-De még milyen jól, igaz Bellácska? - szólalt meg Emmett.
-Mióta hívnak téged Bellának? - kérdezte tőle Jasper.
-Kössz Em, de én is megtudom válaszolni a kérdést - vágtam oda neki, mire úgy éreztem nem ez lesz az utolsó megjegyzése számomra a mai este folyamán.
-Nagyon jól éreztem magam. Köszönöm hogy elhívtatok - válaszoltam Esme az előbb feltett kérdésére.
-Hiszen már családtagnak számítasz - mondta.
-Persze hugi - kacsintott rám Emmett, és ránézett Edwardra.
A beszélgetés után a fiúk ismét a sakkozást választották, Tanya felment az emeletre, Alice valamit sutyorgott Edward-al, de ha ellenem tervez valamit neki befellegzett - mérgelődtem magamban.
Esme-vel beszélgettem még egy kicsit, míg Carlisle felment átnézni néhány kórházi esetét a dolgozószobájába.
-Alice, adsz nekem valami ruhát éjszakára?
-Jó leszel anélkül is - vetette oda Emmett, cserébe viszont Rose tarkón vágta.
-Ezt most miért kaptam?
-Megérdemelted - felelte neki Rosalie.
-Persze, gyere nézünk neked valamit.
A következő pillanatban ismét Alice hatalmas gardróbjában találtuk magunkat.
A ruhákkal teli szobába lépve, ismét ámultam azon a rengeteg ruhán, cipőn és kiegészítőn.
Ennyi ruha egy egész üzletben sincs.
Alice mutatott néhány darabot, amit nekem szánt pizsamának.
-Ugye nem gondolod hogy én ezt felveszem? - mutattam a hálóingre amit a kezében tartott.
Ami mellesleg semmit sem takart, és ami egyáltalán nem az én ízlésem.
-Miért? Mi bajod vele? - nézett rám hitetlenkedve.
-Hogy mi? Nézz rá, ennyire erővel meztelen is lehetnék.
-Ez a ruha semmit sem takar, még anyagot is kár volt pazarolni rá.
-Ott takar ahol kell, és nekem csak ilyenek vannak - jelentette ki.
-Az lehet, de én biztos fel nem veszem ezt.
-De bizony, felveszed, és nincs ellenkezés.
Erre mit mondhatnék?
Fogtam egy kék darabot, ami nem tűnt olyan vészesnek, bár ez eléggé kivágott felső résszel rendelkezett, és az alja se volt túl hosszú.
-Irány a fürdő és öltözz át - parancsolt rám a kis kobold.
-Megyek - feleltem, és elindultam az egyik folyosóról nyíló fürdőbe.
Alice-nek van saját fürdője, de valamiért ragaszkodott hozzá hogy ezt használjam.
Vele pedig nem érdemes vitatkozni.
Beléptem a helyiségbe, becsuktam magam mögött az ajtót, ekkor vettem csak észre hogy nem vagyok egyedül idebent, mikor beleütköztem valamibe.
Jobban mondva valakibe.
Megfordulva Edward állt előttem egy szál törölközőben, meztelen felsőtesttel.
Végignéztem rajta, vizes bronzbarna haján, tökéletes és gyönyörű testén, és megszólalni sem tudtam.
-Ne haragudj én nem tudtam hogy itt vagy - sikerült végre kinyögnöm egy értelmes mondatot.
-Semmi baj, én megyek is - mondta, és a kezemben lévő ruhadarabra esett a pillantása.
-Látom Alice választott neked - mutatott a ruhára.
-Igen, és mint látod nem volt más választásom.
-Igen, Alice-el nem érdemes ellenkezni, de gyönyörű leszel benne. - mondta egy szédítő mosollyal az arcán.
Elindult az ajtó felé, de még mielőtt kinyitotta volna, hátrafordult hozzám, így akaratlanul is közelebb kerültünk egymáshoz.
Szembe fordult velem, rám nézett.
Én ismét elvesztem aranybarna szemeiben.
Pillanatok múlva azt vettem észre, vagy inkább éreztem hogy a kezét a derekamra csúsztatva közelebb húz magához, mire én egyáltalán nem ellenkeztem.
A karjaiban találtam magam ahogy magához ölel, míg kezem a meztelen, hideg és márványszerű, tökéletes mellkasán pihent.
Az egész testem mintha áram járta volna át, ahogy a testünk összeért, és az ölelésébe simultam.
Másrészt reménykedtem benne, hogy senki nem nyit ránk, mert ezt aztán nem tudnánk kimagyarázni.
Most semmi más nem érdekelt azon kívül, hogy annak a férfinak a karjaiban vagyok akit mindennél jobban szeretek.
A szánk közeledett egymáshoz, jéghideg lehelletét szinte éreztem a nyelvemen, mikor Emmett hangja megszakította a pillanatot.
-Tesó merre vagy? - kiabált Emmett felfelé jövet a lépcsőn.
Kelletlenül lefejtettem magamról Edward ölelő karjait, és kirohantam a fürdőből.
Ő is utána lépett ki egy szál törölközőben, és Emmett természetesen ezt nem hagyhatta szó nélkül.
-Hát ti? Ejnye, ejnye öcsi, mit csináltok ti odabent? - kérdezte azzal a levakarhatatlan kaján vigyorral a képen.
-Bella csak véletlen jött be, nem tudta hogy bent vagyok - válaszolta Edward.
-Persze, persze. De nyugi, Emmett bácsi egy szót se szól.
-Csak Tanya keresett, és nagy mázlitok hogy én jöttem fel, és nem ő. -mondta.
-Menj, rögtön megyek én is. Ezzel Emmett el is ment.
Ránéztem Edwardra, és gyorsan bementem Alice szobájába.
Kihasználva hogy üres a fürdője és nem kockáztatva még egy ilyen helyzetet lezuhanyoztam és átöltöztem.
Felvettem a hálóinget, és végignézve magamon a tükörben, rájöttem hogy nem is áll olyan rosszul.
A folyosóra lépve, elindultam volna a lépcső felé, mikor két hideg kar rántott be egy ismeretlen szobába.
Nem nagy meglepetésemre ismét Edward aranybarna szemeivel találtam szembe magam. Becsukta mögöttünk az ajtót, és a falhoz szorított, hogy esélyem se legyen menekülni.
De talán nem is akarok? - kérdeztem magamtól.
Szó nélkül az ajkaimra vetette magát, én se haboztam viszonozni a csókját.
Szorosan ölelt magához miközben nyelvünk van táncot járt, míg a legszebb és legszenvedélyesebb csókban forrtunk össze.
A hajába túrva próbáltam ha lehet még közelebb húzni magamhoz, közben egy pillanatra sem váltak el ajkaink egymástól.
Kezei a derekamról egyre lejjebb a combomra csúsztak, mire jóleső borzongás futott végig rajtam.
Ebben a pillanatban mintha egy vészcsengő szólalt volna meg az agyamban, ami arra figyelmeztet, hogy bármennyire is tökéletes ez a pillanat abba kell hagyni.
Megszakítva a csókot, bár nehezemre esett, de eltoltam magamtól Edwardot, akinek karjai még mindig bilincsként tartottak fogva.
-Mi a baj? kérdezte
-Nekünk ezt nem szabad.
-Bármennyire is utálom felemlegetni, de barátnőd a földszinten van.
Elfordultam tőle, mivel ha továbbra is a szemébe nézek, nem leszek képes józanul gondolkodni.
-Nézz rám - kérte.
-Mond hogy te nem akarod.
A szemébe néztem, ami nagy hiba volt, mert egyetlen szót se bírtam kinyögni.
Ajkait ismét az enyémre nyomta, de most sokkal lágyabban, gyengédebben csókolt meg.
Ezt a csókot ő szakította meg, és kissé morcos képet vágott.
Nem tudtam mi lehet az oka, de szerettem volna megtudni.
Bekapcsoltam a pajzsom alá vonva Edwardot, hogy halhassam az ő és a nappaliban ülők gondolatait.
Rá is jöttem rögtön mire fel ez a morcos kifejezés.
Tanya pillanatokon belül, elindul fel a lépcsőn.
Nekem se kellett több, nagyon nehezen de eltoltam magamtól őt, kiszabadulva az öleléséből az ajtó felé vettem az irányt, de mielőtt kiléptem volna visszafordultam hozzá.
-Ez az utolsó - jelentettem ki, de nem tudta mire gondolok, míg vissza nem léptem elé, és egy gyors, de közben egy gyengéd csókot nyomtam az ajkaira, és már ott sem voltam.
A lépcsőhöz érve Tanya épp akkor ért fel, és egyenest Edward szobája felé vette az irányt.
-Épp időben - gondoltam magamban.
Csatlakoztam a többiekhez, és nemsokkal később Tanya is visszajött, de hála az égnek Edward nélkül, aminek most nagyon örültem.
Gondolataimba mélyedve idéztem fel minden pillanatát az előbbi csókunknak, és ahogy a karjaiban tartott.
Semmi másra sem vágyom, csak hogy ez örökre így lehetne.
-Elkalandoztál? - hozott vissza a jelenbe Emmett.
-Nem, figyelek - feleltem neki, persze fogalmam sincs mi volt a téma.
Így telt az éjszaka további része, erősen kellett koncentrálnom, hogy ne az Edward-al töltött pillanatokra gondoljak állandóan, mielőtt fel nem tűnik valakinek.
Jazz persze érezhette, mert egész este gyanakodva figyelt.
Edward-al nem futottam össze azóta, reggel se mikor indulni akartam, és egyelőre jobb is ez így.
Elköszöntem mindenkitől, megköszöntem még egyszer Esme-nek a tegnapi csodás napot, aki megígértette velem hogy amikor csak tudok átjövök hozzájuk.
Alice jött oda hozzám és kísért ki a kocsihoz.
-Tudom hogy van valami, el kell mondanod - jelentette ki.
-Mi az nem láttál semmit?
-Tudtam. El kell mesélned - kérlelte.
-Oké, de nem most - válaszoltam neki.
-Rendben, - sóhajtott lemondóan.
-Suli után egy vásárlás?
-Mondhatok erre nemet? - kérdeztem, sejtve a válaszát.
-NEM. - jelentett ki határozottan.
-Legyen. A suliban találkozunk - mondtam, és megöleltem köszönés képpen.
Kocsiba szálltam és haza indultam átöltözni aztán irány a suli.
Hihetetlen de mióta ismerem Cullenékat, egy napom sem telt esemény mentesen, és ez alól a mai sem lesz kivétel.

2010. június 10., csütörtök

Kis késés!

Sziasztok! Először is egy bocsánat kéréssel jövök, mert kicsit késik a kövi fejli, mivel tesóm holnap ballag így nem nagyon lesz ídöm írni, így csak szombaton vagy vasárnap tudom hozni, de megpróbálom minnél hamarabb.
A másik dolog pedig, köszi szépen a komikat mindenkinek, Lea és Nikky: igyekszem megoldani a dolgot, mivel nekem ez az első, még van mit tanulnom, de igyekszek, és remélem tudok találni valakit aki segítene bétázni, hogy korrigálva legyenek a hibáim. Köszi nektek is a komikat! Hétvégére pedig igyekszek a kövivel. Addig pedig olvasgassátok az eddigieket! Pussz: Lizzyke

2010. június 9., szerda

9.fejezet

Sziasztok! Íme itt is a 9-es fejli, amit kicsit hamarabb hoztam mert délután nem lenne időm. Ez kivételesen Edward szemszögös, a 7-8 fejlit írja le az ő szemszögéből. Remélem tetszik majd, várom ehhez is a véleményeteket! Jó olvasgatást hozzá, én pedig várom a komikat. Pussz: Lizzyke


9.fejezet


/Edward szemszög/


Ma a fiúkkal vadászni megyünk, míg a lányok itthon készülődnek holnapra.
Jelenleg épp vásárolni vannak, és ahogy őket ismerjük, egy hamar nem jönnek haza.
Gondolataimat Emmett kiabálása szakította félbe:
-Gyere már tesó, induljunk
-Megyek már, feleltem, de ahogy épp léptem volna ki a szobám ajtaján meghallottam csörögni az asztalon lévő telefonom.
-Mond Alice - szóltam bele mikor láttam hogy a húgom keres.
-Elindultatok már? - kérdezte
-Épp most készülünk indulni
-Kicsit elhúzódott a vásárlás, és szeretnék még venni ezt azt, így nem érünk vissza időben - mondta
-Megtennéd hogy elmész Belláért utána elviszed hozzánk? - kérdezte
Ekkor éreztem úgy mintha ő lenne a gondolatolvasó, és tudná hogy semmi másra nem vágyom jobban minthogy láthassam őt.
-Persze - feleltem neki, próbálva palástólni a lelkesedésemet.
-Köszi, addigra mi is igyekszünk hazaérni, és mehetsz a fiúk után - mondta
-Rendben, szia- köszöntem el tőle.
Leértem a lépcsőn, majd elmondtam Alice kérését a többieknek, így ők elindultak a vadászatra, én pedig mondtam hogy amint tudok megyek utánuk.
A garázs felé vettem az irányt, kocsiba szálltam, és elindultam Bellához.
Ahogy lefékeztem a ház előtt, nem kellett sokat várnom, és kilépett az ajtón.
-Annyira gyönyörű - gondoltam magamban mikor megláttam őt.
És ahogy észrevettem kicsit meg is döbbent mikor az én autóm látta meg, hiszen Alice mondta hogy érte jön.
Kiszálltam a kocsiból és odasétáltam elé.
-Szia - köszöntünk egymásnak
-Hát te? És Alice? - kérdezte rögtön, persze hisz nem rám számított.
-Attól tartok ismét összeesküdött ellenünk.
A többiek elmentek vadászni, Alice a lányokkal pedig bevásárolni, én pedig azt a feladatot kaptam hogy vigyelek el hozzánk, utána én is megyek a többiek után - feleltem a kérdésére.
Biztos vagyok benne hogy most neki is ugyanaz jár a fejében, mégpedig az hogy ez Alice egyik újabb akciója hogy kettesben legyünk.
-Mehetünk? - kérdezte, mire én kinyitottam neki az ajtót, majd én is beszálltam.
Ahogy beszálltam és itt volt velem, semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra hogy meg szeretném csókolni.
Nyilván észrevette hogy elgondolkoztam mert megszólalt:
-Indulunk? - kérdezte tőlem
Erre hirtelen ötlettől vezérelve bocsánatot kértem tőle, azért amit tenni készülök.
-Bocsáss meg.
-Miért? - kérdezett vissza
-Ezért - feleltem, majd közelebb hajoltam hozzá, magamhoz húztam és megcsókoltam.
Éreztem ahogy megremeg mikor átölelem.
Először meglepődött a hirtelen tettemen, de nem habozott visszacsókolni.
Ahogy egymás ajkait ízlelgettük, semmi más nem szerettem volna csak azt hogy örökké tartson ez a pillanat.
El se tudom mondani milyen fantasztikus érzés volt a karjaimban tartani őt, és csókolni, és bár nem tudom ő mit érez irántam, biztos voltam benne hogy valamit ő is érez, ezt bizonyította a csókja is.
Ahogy ajkaink elváltak egymástól hirtelen nem is tudtam mit mondhatnék, majd megszólaltam:
-Ne haragudj, ígérem többet nem fordul elő, de a tudat hogy két napig olyan közel leszel hozzám, és mégsem tehetem meg ezt elviselhetetlen volt.
Sajnálom, nem bírtam ki hogy ne csókoljalak meg - mondtam neki.
-Semmi baj, ez egy utolsó kivétel, aztán maradunk a megbeszélteknél, hogy ez nem ismétlődhet meg - mondta nekem, bár láttam rajta hogy nehezére esett kimondani.
-Tudom, persze - feleltem neki.
-Csak nem bírtam türtőztetni magam - tettem még hozzá.
És ezután fogalmam sincs hogy fogom távol tartani magam tőle, mikor valahányszor csak meglátom, semmi másra nem vágyom csak arra hogy átölelhessem és megcsókolhassam.
-Jobb ha indulunk - mondta, mire elindultam.
A házunkig vezető utat csendben tettük meg.
Jelenleg beértem annyival hogy a közelemben tudhattam, és ahogy néha rám nézett ezt láttam az ő szemében is.
Megérkeztünk a házhoz, mikor mondtam Bellának hogy a lányok hamarosan itthon lesznek.
És nem is tévedtem sokat, épphogy bementünk a nappaliba, néhány perc múlva Alice, Esme, Rose és Tanya lépett be az ajtón.
Köszöntek Bellának, Rose, Esme és Tanya pedig a konyhába mentek elpakolni.
Addig én felmentem a szobámba, még mielőtt a végén Tanya ismét letámad itt Bella előtt.
Alice és Bella halkan sutyorogtak valamit, hogy senki se hallja, és Bella kicsit mérgesen nézett Alice-re akinek egy levakarhatatlan mosoly ült az arcán.
Nyilván Bella is rájött hogy ezt a mai reggelt Alice ismét látta, ezért küldött engem érte.
Elindultam lefelé a lépcsőn, mert ideje nekem is a fiúk után menni.
Ahogy leértem Bella utolsó mondatát hallottam csak meg:
-Olyan kicsi, és olyan bosszantó vagy - mondta Bella a húgomnak, mire ő csak mosolygott.
-Ebben egyetértek -csatlakoztam hozzá.
-Hát próbálkozni azt lehet, meglátjuk meddig bírjátok - mondta halkan Alice hogy csak én és Bella halljuk.
-Menni fog - mondtuk egyszerre Bellával, mikor megláttuk Tanyat közeledni a konyha felől.
-Mi fog menni? - kérdezte Tanya, miközben odajött mellém és hozzám bújt.
-Csak a holnapi napról beszéltünk - mondta neki Alice.
-Értem - felelte Tanya
-Ideje indulnod édes hogy mi készülődhessünk - mondta Tanya, majd megcsókolt.
Mennyivel másabb érzés volt Bellát csókolni - gondoltam magamban, mire kicsit eltoltam magamtól Tanyat és Bellára kaptam a tekintetem.
-Rendben, jó munkát nektek, később találkozunk - köszöntem el tőlük, majd elindultam a srácok után.
Futás közben, akaratlanul is lepörögtek előttem a reggeli csókunk képei, és azon gondolkoztam hogy leszek képes távol tartani magam tőle.
És először talán most beismertem magamnak hogy már az első pillanattól kezdve ahogy megláttam őt beleszerettem.
És ekkor Tanya jutott eszembe, és az hogy megígértem neki, miután annyit kérte hogy megpróbáljuk együtt.
Csak azzal nem számoltam hogy megismerem Bellát és hogy fülig beleszeretek.
Azt tudom hogy nem bánthatom meg, nem hagyhatom el Tanyat, de másrészt viszont azt is tudom hogy képtelen leszek Bella közelsége nélkül élni.
Nem tudom mit tegyek.
Talán meg kéne próbálnom elfelejteni, és úgy tenni mintha semmi sem történt volna, és csak barátoknak lenni? - kérdeztem magamtól.
Azt viszont nem tudom képes leszek e rá.
Ahogy ezen töprengtem végre utolértem a többieket, mire meg is hallottam Emmett hangját:
-Végre öcsi, már azt hittem az oroszlánokat is nekem kell elfogyasztani - mondta nekem vigyorogva.
-Jobb ha maradsz a saját súlycsoportodnál, a medvéknél.
Erre fogta magát és Carlisle-al előre mentek, míg Jazz odajött hozzám.
-Minden rendben? - kérdezte
-Persze, hazudtam neki, hisz semmi sincs rendben.
-Belláról van szó ugye?
Remek, már ő is tudja.- gondoltam.
-Hogy jön ide Bella? - adtam neki a hülyét.
-Ugyan tesó, tudod te miről beszélek.
-Elég rád nézni hogy lássa az "ember" hogy odáig vagy érte, azon csodálkozok hogy eddig csak Alice és én vettük észre, ami nagy szerencse, célzok itt Tanyara.
-Jó nagy pácban vagy - fűzte még hozzá.
-Mit akarsz tenni? - kérdezte tőlem
-Még nem tudom - feleltem neki
-Tudd hogy rám és Alicere mindenben számíthatsz.
-Tudom, és köszönöm - feleltem, de most jobb ha megyünk - mondtam célózván hogy most nem szeretnék tovább beszélni erről.
Jazz vette a lapot, és elindultunk Emmették után.
Jól esik tudni hogy a családomra bármikor számíthatok.
Bár talán ez esetben Rosera például nem nagyon, mert ő inkább Tanya párjára áll, és nem nagyon kedveli Bellát.
Jót tett ez a vadászat, legalább ekkor nem Rá gondolok.
Néhány oroszlán levadászta után, és persze miután Emmett is ki szórakozta magát néhány medvével, elindultunk haza.
Hazaérve a lányok váltottak minket a vadászatban.
Nekik nem tartott olyan sokáig, így mikor hazaértek mind a nappaliban voltunk, Tanya pedig leült mellém.
-Csodás lett a ház lányok - mondta Carlisle.
-Köszönjük, de a lányok érdeme a díszítés - felelte Esme
-Én és Rose az ételeket készítettük - tette hozzá Esme
-Szép munka csajok - mondta Emmett, majd megcsókolta Roset, mire én is kaptam egy csókot Tanyatól.
Ahogy Bellára néztem, legszívesebben bocsánatot kértem volna tőle ezért, mert láttam a szemében a szomorúságot, ahogy rám és Tanyara nézett.
Sejtettem milyen lehet, én bele sem merek gondolni milyen lenne Bellát egy másik férfi karjaiban látni.
Bella Carlisle felé fordult és megszólalt:
-Carlisle, Aro megkért hogy adjam át üdvözletét nektek - modta apámnak.
-Köszönjük, mikor beszéltél vele? - kérdezte Carlisle
-Ma reggel telefonált hogy megkérdezze hogy vagyok, és meséltem neki hogy megismertelek titeket, és megkért hogy adjam át az üdvözletét nektek - mesélte Bella.
-Köszönjük, mi is üdvözöljük őket - mondta Carlisle
-Aro mondta hogy valamikor majd meglátogatnak - tette még hozzá.
-Persze - felelte Carlise
-Az jó, és talán Alec is jön - igaz Bella? - szólalt meg ekkor Tanya, és ezt a megjegyzést nem tudtam mire vélni.
-Alec? - Miről maradtam le? - kérdezte Emmett
-Semmi különösről csak Alec udvarolt Bellának Olaszországban,és ki tudja talán egyszer Bella beadja a derekát neki - mondta Tanya.
Ekkor a gondolataiban a Bellával való beszélgetését idézte fel Tanya.
Ezen nagyon meglepődtem, hogy ő ment oda Bellához beszélgetni, hisz ahogy láttam az elejétől kezdve ugyanolyan ellenségesen viselkedett vele mint Rose.
Ezekre a megjegyzésekre vártam vajon mit felel Bella.
-Nem hiszem, vele ezt már tisztáztuk - mondta erre.
-Igaz, ideje lenne neked is találnunk egy jóképű vámpírt - mondta Emmett, mire én ennek még a gondolatára is iszonyúan dühbe gurultam.
-Egyelőre nem élnék a lehetősséggel, de köszi Emmett, tudtam, hogy rád számíthatok - felelte neki mosolyogva Bella.
-Állok rendelkezésedre hugi - felelte a bátyám neki.
Ezekért a gondolatokért egyszer még biztos nekimegyek Emmettnek. - gondoltam magamban, mire Bella válasza Emmett megjegyzésére egy kicsit megnyugtatott.
-Én megyek - mondta Bella
-Rendben és köszönjük a segítséget - mondta Esme
-Ugyan, nincs mit.
-Aztán holnap gyere, ki ne hagyd a bulit - mondta Emmett.
-Persze, nem hagyom ki - nyugtatta meg Bella.
Mind elköszöntünk Bellától, és csak egy köszönés helyett legszívesebben a karjaimba zártam volna, ahonnan soha nem engedem el, de csak egy köszönés és egy röpke pillantás jutott nekünk.
Ami nagyon meglepett hogy Tanya is mosolyogva köszönt el Bellától, nem olyan ellenségesen mint eddig.
És most a gondolatai sem voltak olyan rosszindulatúak.
De azért ahogy láttam Bellán és Tanya gondolataiban is, hála az égnek nem tervezik hogy nagy barátnők lesznek.
Az kéne mégcsak - gondoltam magamban, Alice pedig elment hogy hazavigye Bellát.
Mikor visszaért, addigra én visszavonultam a szobámba, és hála Alicenek aki lefoglalta Tanyat a készülődéssel és a ház további díszítésével, nem jött be hozzám, hogy ismét el akarjon csábítani.
Az éjszaka eltelte után, végre reggel lett, és alig vártam hogy láthassam Bellát.
Egyelőre ezzel is beértem, hogy néha a közelében lehetek és láthatom.
Mire lementem a nappaliba és szétnéztem, rájöttem hogy Alice ismét belelendült a díszítésbe, mintha egy rajzfilmbe csöppentem volna ami a díszítést illeti.
Jazz, Emmett és én azt a parancsot kaptuk Alicetől, hogy hamarosan jön Bella és a gyerekek, addig mi menjünk ki az udvarra. Így hát így is tettünk.
Nemsokkal később megérkezett Bella, akit Emmett egyből letámadott:
-Na végre hogy ideértél, már nagyon vártunk - mondta nevetve Emmett
-Bizony, Alice-el már nem lehet bírni, ha látnád a házat belülről - tette hozzá Jasper.
-Itt vagyok, de nem hiszem hogy én megfékezhetném őt, az képtelenség lenne - felelte nekik Bella, amiben teljesen igaza volt.
-Azért jó hogy itt vagy, hamarosan kezdődik a buli - mondta Emmett.
Jazz is köszönt és megölelte Bellát.
Úgy irigyeltem őket ezért, sajnos én nem ölelhetem meg,abból semmi jó nem sülne ki, így csak egy mosollyal ajándékoztam meg őt.
-Eddy-t meg sem öleled Bella? Nem harap - mondta Emmett, ha csak nem szeretnéd - mondta Bellának, aki ha tudott volna biztos fülig pirul volna, majd mindketten egy szúrós pillantással jeleztük Emmettnek a nemtetszésünket a beszólásaira.
-Hajrá fiatalok, csak egy ölelés - hallottuk meg Emmett hangját aki mégsem bírt magával.
Úgy tűnik hála a mackó bátyámnak mégiscsak megkapom amire mindennél jobban vágyom, hogy hacsak egy pillanatra is, de a karjaimban tarthatom őt.
Közelebb léptem hozzá, és szinte rögtön a karjaimba zártam.
Ahogy a teste hozzám simult,és a karjaimban éreztem őt, azt kívántam bárcsak örökre így maradhatnánk.
Egy percre megfeledkeztem mindenről, arról is hogy Emmették minket néznek.
De ennek a pillanatnak is vége szakadt mikor meghallottuk Alice hangját.
-Sziasztok, látom pont rosszkor jöttem - mondta rám és Bellára nézve, aki kibontakozott az ölelésemből.
-Pont a legjobbkor hugi - mondta neki Emmett
-Ha nem jössz ezek ketten egymás karjaiban töltik a napot, aminek Tanyacska nem nagyon örülne - mondta még mindig vigyorogva Emmett.
-Ugyan, csak köszöntünk egymásnak - próbáltam megmagyarázni a kissé hosszúra nyúlt ölelésünk okát.
-Hát ez aztán a köszönés, mint akik összeragadtak - tette hozzá Emmet, amiért egy szúrós pillantással ajándékoztam meg, hogy hagyja végre abba a megjegyzéseit.
-Oké, befejeztem - mentegetőzött felemelt kézzel Emmett.
-De egy barátot akkor se így ölelünk öcsi.
-Emmett - szóltunk rá egyszerre Bellával.
-Jól van na, befejeztem, még jó hogy Tanya ezt nem látta, de nyugi lakat a szánkot - mondta Emmett, igaz srácok?
-Mi nem láttunk semmit - felelte Alice.
Csak azt reméltem hogy Emmet most már abbahagyja, mielőtt még többen látják rajtam a családban hogy Bella azt akiért teljesen odavagyok, és nem Tanya.
-Ideje bemenni, hamarosan ideérnek - mondta Alice.
Bementünk, és ahogy láttam Bellának is elállt a szava, Aliceék munkája láttán.
Nemsokkal később meg is érkeztek akiket vártunk.
Egy csapat kisgyerek az árvaházból néhány felnőttel akik elhozták őket.
Esme bemutatta nekünk a kicsiket majd Rose nem is habozott néhány kislánnyal és Aliceel együtt elvonultak játszani.
Még sose láttam Roset ilyennek, csak úgy sütött róla a boldogság a kicsik közelében.
Ha bár vele elég sok vitánk volt, be kellett ismernem biztos nagyon jó anya lett volna belőle.
Esme és Carlise néhány kicsivel a konyhába ment.
Tanya pedig üzent Alice-el hogy inkább a szobájában marad.
Hát belőle nem is néztem ki egy anya típust, és egy kicsit örültem is hogy nem jött le, így feltűnés nélkül figyelhettem Bellát.
Legközelebb mire feleszméltem a gondolataimból, olyat láttam amit nem gondoltam volna hogy valaha is fogok.
A nagy mackó Emmett és a tartózkodó Jasper négykézláb másztak a földön a hátukon egy egy kisgyerekkel, akik láthatólag nagyon élvezték.
És a többiek is alig várták hogy Em vagy Jazz hátára ülhessenek.
Ahogy mindenki rájuk nézett, hatalmas nevetés töltötte be a házat.
-Látjátok, megmondtam,imádnak engem - mondta vigyorogva Emmett.
-Igazad van tesó - feleltem neki, de nem bírtam vissza folytani a nevetést.
-Alice, hol a fényképezőgép? Ezt a pillanatot meg kell örökíteni - kérdeztem tőle, rögtön visszatért a fényképezőgéppel és megörökítette a nem mindennapi pillanatot.
Bella közben a kanapé felé sétál, majd leült egy kislány mellé, aki egyedül egy mesekönyvvel a kezében ült a kanapén.
Bemutatkozott a kislánynak akit Vanessának hívtak.
Bella felajánlotta a kislánynak hogy felolvassa neki a mesét, aki örömmel elfogadta majd Bella ölébe fészkelte magát, aki rámosolygott, majd elkezdett olvasni neki.
Én pedig közben leültem a zongora elé és őket néztem.
Hihetetlenül édes volt Bella azzal a tüneményes kislánnyal az ölében.
Az biztos hogy csodás anya lett volna belőle.
Bella befejezte a mesét, a kislány pedig felém nézett, ekkor Bella is rám nézett.
Egy pillanat múlva Bella már el is indult felém a kislánnyal, majd arrébb csúsztam a széken és leültek mellém a zongora elé.
Bella mellém ült, és közénk ültette a lányt.
-Mi a neved kicsilány? - kérdeztem tőle
-Vanessa -válaszolta angyali hangján.
-Én Edward vagyok - mutatkoztam be neki.
-Szeretnéd hogy játszak neked?
-Igen, és Bellának is .
-Persze, mindkettőtöknek - mondtam neki és ránéztem Bellára.
Elkezdtem játszani az egyik kedvenc dalom, és láttam hogy mindketten csodálkozva figyelnek, közben pedig néha rápillantottam az imádott lányra és rámosolyogtam.
Láttam ahogy Bella körbenéz a nappaliban, ekkor már mindenki bennünket nézett, és ahogy láttam rajta ez zavarba hozta egy kicsit.
Ahogy vége lett a dalnak, a gyerekek elkezdtek tapsolni, olyan aranyosak voltak.
-Megpróbálod? - kérdeztem Vanessától
-Igen - vágta rá rögtön.
Óvatosan hogy ne hogy véletlenül erősebben fogjam meg az ölembe ültettem a csöpp kislányt, a kezére tettem a kezem, és elkezdtünk együtt játszani.
Láttam rajta hogy nagyon tetszik neki.
Olyan boldognak éreztem magam, ezzel a tündéri kislánnyal az ölemben, és hogy Bella itt volt mellettem.
-"Olyan szépek így együtt" - hallottam meg Esme gondolatait.
-Milyen szép kis család lennétek - mondta nevetve Emmett.
-"Ajaj itt még bajok lesznek" - gondolta magában Jazz, de nem tudtam mire értette, amíg meg nem láttam a lépcső alján álló Tanyat, aki valószínű Emmett kis megjegyzését is hallotta, mert nem valami szépen nézett rám és Bellára.
Bella a kis Vanessával visszament a kanapéra is tovább mesélt neki, Tanya pedig odament Rosehoz és Alicehez akik néhány kislánnyal játszottak.
Láttam a gondolataiban hogy csak azért maradt hogy rajtam tartsa a szemét, de hála az égnek csak Emmett humorának könyvelte el az előbbi megjegyzését, így nem sejt semmit ami Bellát és engem illet.
Az idő gyorsan elrepült, a gyerekek pedig indulni készültek mikor a kis Vanessa odajött hozzám és Bellához:
-Láthatlak még titeket? - kérdezte.
-Persze, ha Esme meglátogat titeket, mi is vele megyünk és találkozunk, rendben?
-Igen, az jó lenne
-És Bella is jön ugye?
-Persze kicsim, - felelte neki Bella.
Vanessától mindketten kaptunk egy ölelést majd elmentek.
-Ez egy csodás nap volt - mondta Esme, és mi csak egyet érteni tudtunk vele.
Bellára néztem, aki szintén ekkor pillantott felém.
A vámpír gyorsaságnak köszönhetően gyorsan rendet tettünk, mikor Bella megszólalt hogy menni szeretne.
-Bella, nem maradsz ma itt éjszakára? Beszélgethetnénk - kérdezte tőle a húgom.
-Hát nem is tudom Alice - kezdte
-Persze kicsim, örülnénk neki - mondta Esme
-Létszi - kérlelt Alice, akink persze senki sem tud nemet mondani.
-Rendben - felelte neki Bella, mire Alice a nyakamba ugrott.
-De pizsamát se hoztam- mondta
-Majd én adok, gyere - mondta Alice majd elkezdett húzni fel az emeletre.
-"Ha Alice egyszer kitalál valamit, nincs menekvés, izgalmas éjszaka elé nézel tesó" - mondta nekem gondolatban Jazz.
Attól tartok igaza van, és kíváncsi voltam mit talált ki megint a mi kis idegesítő hugunk.