7.fejezet

Sziasztok! Íme itt a 7.-es fejli ahogy ígértem. És talán láttátok, tegnap csináltam egy olyan menüt ahova azok nevei kerülnek fel akik komiznak nekem, így remélem minnél többen lesztek majd. Nekem sokat jelentene hacsak néhány szót is írnátok egy egy fejlihez, hogy tudjam a véleményeteket. Úgyhogy hajrá, és jó olvasgatást. Pussz: Lizzyke


7.fejezet


/Bella szemszög/


Miután hazaértem az este és azt éjszaka hátralevő részét olvasással és a gondolataimba merülve töltöttem.
Reggel kiválasztottam a mai készülődéshez egy kényelmes öltözetet.
A készülődést a telefon csörgése zavarta meg.
Ahogy a kijelzőre néztem, majd megláttam ki is keres gyorsan felvettem.
-Drága Bella - szólt bele a telefonba Aro.
-Aro, micsoda meglepetés, nem számítottam a hívásodra - feleltem.
-Csak szerettem volna megérdeklődni hogy vagy kedvesem.
-Jól köszönöm - feleltem neki
-És Volterrában hogy mennek a dolgok? - kérdeztem tőle.
-Itt minden változatlan, hiányzol nekünk, főleg Alec emleget sokat - tette hozzá.
-Igazán? Ti is hiányoztok. Mond meg neki hogy üdvözlöm és a többieket is. - mondtam neki.
-Így lesz kedvesem - felelte
-És mesélj drágám, vannak már ott barátaid? - kérdezte Aro
-Ami azt illeti nemrég költözött ide egy család, velük kerültem közelebbi barátságba, és biztos vagyok benne hogy mond valamit számodra a Cullen név - mondtam neki.
-Cullen? Ők is ott élnek? Drága Carlisle barátomék - mondta Aro.
-Jobb barátokra nem is találhattál volna - tette még hozzá.
-Ez igaz, nagyon jól kijövünk - mondtam
-Most aztán valamikor tényleg meg kell látogassalak - felelte erre
-Persze - feleltem neki
-Addig is kérlek add át üdvözletem nekik - kért meg Aro.
-Persze, átadom - válaszoltam
-Rendben drágám, el is köszönök, hamarosan találkozunk - mondta Aro
-Rendben Aro, viszlát - köszöntem el tőle.
-Viszlát kedvesem - köszönt el, majd letette.
Majd épphogy letettem a telefont meghallottam egy kocsit lefékezni a ház előtt.
Biztos Alice - gondoltam magamban.
Ő mondta hogy ma eljön értem.
Pillanatok alatt rendbe szedtem magam, majd elindultam az ajtóhoz.
Kiléptem az ajtón és az autótól ami a ház előtt várt, teljesen ledöbbentem.
A szürke Volvo állt a ház előtt, amiből Edward szállt ki.
-Szia - köszönt nekem mosolyogva.
-Szia - feleltem, neki még mindig kissé döbbenten, hiszen ő volt az utolsó személy akire most számítottam.
De ez nem azt jelenti hogy nem örülök neki.
-Hát te? Alice? - kérdeztem
-Attól tartok ismét összeesküdött ellenünk - felelte
-A többiek elmentek vadászni, Alice a lányokkal pedig bevásárolni - mondta Edward.
-Azt a feladatot kaptam hogy vigyelek el hozzánk, utána én is megyek a többiek után - folytatta.
Alice. Ezért biztos kitekerem a nyakát. - gondoltam magamban.
Biztos vagyok benne hogy ezt is direkt csinálta, de ezt még visszakapja - tettem hozzá az előbbi gondolataimhoz.
-Mehetünk? - kérdezte Edward, majd kinyitotta nekem a kocsi ajtaját.
Beszálltam,majd ő is beszállt mellém.
De láttam rajta hogy valamin elgondolkodik, és nem akar elindulni.
-Indulunk? - kérdeztem tőle
Ő erre rámnézett.
-Bocsáss meg - mondta, mire én nem értettem miért kért bocsánatot tőlem.
-Miért? - kérdeztem vissza
-Ezért - felelte ő
Majd a következő pillanatban már arra eszméltem, hogy az ajkai az enyémen vannak, és a világ legédesebb csókjával kényeztet.
Hirtelen ismét a mennyekben éreztem magam a csókjától.
Ahogy ajkaink találkoztak, mintha áramütés söpört volna végig rajtam,és azt kívántam bárcsak örökké tartana ez a pillanat.
Miután ajkai elszakadtak az enyémtől, megszólalni se tudtam az előbbiektől.
-Ne haragudj, ígérem többet nem fordul elő, de a tudat hogy két napig olyan közel leszel hozzám, és mégsem tehetem meg ezt elviselhetetlen volt.
-Sajnálom, nem bírtam ki hogy ne csókoljalak meg - mondta nekem
-Semmi baj, ez egy utolsó kivétel, aztán maradunk a megbeszélteknél, hogy ez nem ismétlődhet meg - mondtam neki.
-Tudom, persze - felelte ő.
-Csak nem bírtam türtőztetni magam -felelte
Tudom mire gondolt, nekem is nagyon nehezemre esik, de mit tudunk tenni? - kérdeztem magamtól.
-Jobb ha indulunk - mondtam neki.
Majd a további utat a házig csendben tettük meg.
Nem tudtam mit is mondhatnék, egyelőre beértem azzal hogy itt van mellettem. És ahogy látom ő is így volt ezzel.
Mikor megérkeztünk a házhoz, a többiek még nem voltak itthon.
-Rögtön itthon lesznek - mondta Edward
Igaza is volt, míg bementünk a nappaliba, addigra meg is jött Esme, Rosalie, Tanya és Alice.
Köszöntünk egymásnak, majd Rose, Tanya és Esme a konyhába mentek elpakolni a vásároltakat.
Ahogy ők eltűntek, Edward is felment az emeletre, és Alice rögtön a nyakamba vetette magát, és hogy csak én halljam a fülembe súgta hogy "láttam" - mondta egy hatalmas mosollyal az arcán.
-Sejtettem - feleltem neki
-De ezért még számolunk ám -tettem még hozzá.
-Ugyan, egyszer még megköszönitek nekem - válaszolta Alice
Ahogy ránéztem Edwardnak, aki épp a lépcsőn jött le, és láttam azt a csibészes mosolyt az arcán, biztos voltam benne hogy ő is hallotta az előbbieket.
-Ez volt az utolsó botlás - vágtam vissza Alice előbbi szavaira, úgy hogy csak ő hallja.
-Majd meglátjuk - felelte erre.
-Olyan kicsi, és olyan bosszantó vagy - mondtam neki.
-Ebben egyetértek -csatlakozott Edward
-Hát próbálkozni azt lehet, meglátjuk meddig bírjátok - mondta halkan Alice hogy csak mi halljuk.
-Menni fog - mondtuk egyszerre Edwardal, de már kicsit komolyabb arckifejezéssel.
Tudtam bármennyire is csodás volt, nem ismétlődhet meg.
-Mi fog menni? - hallottuk meg a konyha felőle Tanya hangját, aki rögtön Edwardra vetette magát, és aki megpróbálta egy kicsit eltolni magától.
-Csak a holnapi napról beszéltünk - mondta Alice
-Értem - felelte Tanya
-Ideje indulnod édes hogy mi készülődhessünk - mondta Tanya, majd megcsókolta Edwardot.
-Rendben, jó munkát nektek, később találkozunk - felelte Edward.
Vetettünk egymásra egy utolsó pillantást, majd ő elment.
Így csak mi, Esme, Rosalie, Tanya, Alice és én maradtunk a házban.
A lányokkal a konyhába mentünk elpakolni, majd a szám is tátva maradt, a konyhát is ellepő rengeteg zacskótól.
-Ez csak egy része - mondta Alice
-A ruhák, és a játékok még a kocsiban vannak- mondta Esme
-Játékok? - kérdeztem vissza
-Igen, a gyerekeknek vettünk néhány ruhát, és játékokat - mondta Esme
-Ez nagyon kedves tőletek, nem tudtam mikor mentek, én is elkísértelek volna titeket - mondtam nekik.
-Lesz még alkalmunk együtt vásárolni ne aggódj - tette hozzá Alice
-Azt sejtettem - mondtam neki, nem valami lelkesen.
-Vissza akartunk érni mire menni akartam érted, de kicsi elhúzódott - mondta Alice
-Ezért is küldtem érted Edwardot, ugye nem baj? - kérdezte Alice
-Nem, persze - feleltem.
Sőt nagyon is örültem neki - gondoltam magamban.
Miközben nekiláttunk a kipakolásnak Esme mesélt az árvaházi gyerekekről.
Egy pillanatra, ahogy elkezdett mesélni látszott rajta egy kis szomorúság, nyilván eszébe jutott a saját elvesztett gyermeke.
De isten kárpótolta őt, egy csodás férjjel, és öt gyermekkel, akik ha nem is a sajátjai, anyukként szeretik őt.
És nem is csoda hisz Esmet olyan gyorsan annyira meg lehet szeretni, minden gyerek örülne egy ilyen édesanyának.
Csodálom is őket, hisz semmi rokoni kapcsolat nincs köztük, és mégis annyira összetartóak, bármit megtennének a másikért.
A töprengésemet Esme hangja szakította meg, aki épp Rosalieval állt neki főzőcskézni és sütni a konyhában a holnapi napra.
-Míg Rosalieval ezeket megcsináljuk, behozhatnátok elpakolni a többi vásárolt dolgot a kocsiból - kért minket Esme.
Alice, Tanya és én a garázsba igyekeztünk hogy bevihessük a házba a zacskókat.
És ahogy láttam egyáltalán nem spóroltak a vásárlással.
Bementünk a nappaliba és pakolászás közben Tanya kérdezgetett tőlem ezt azt.
Meg is lepődtem, hogy egyáltalán szóba áll velem, hiszen eddig egyáltalán nem úgy tűnt mintha kedvelne.
Majd azt a kérdést tette fel amire nem szívesen válaszoltam, főleg neki.
-És mond csak, te hogy állsz a szerelemmel? - kérdezte tőlem Tanya, közülünk csak neked nincs még párod.
Na most erre mit felelhetnék? Hogy teljesen belezúgtam az ő Edwardjába?
Biztos kitörne a botrány.
-Jelenleg nincs senki, aki érdekelne -hazudtam neki, és láttam, hogy Alice próbálja visszatartani a nevetést.
-És Olaszországban sem volt senkid? - kérdezte
Itt meséltem neki Alecről, és hogy ő szeretett volna többet tőlem, de végül megmaradtunk a barátságnál.
-Értem - felelte Tanya
-Ki tudja talán hamarosan te is megtalálod a párod, hogy én Edwardot - mondta egy hatalmas mosollyal az arcán.
-Lehet - feleltem neki, és magamra erőltettem a legszebb mosolyom.
Jaj ha tudná. - gondoltam magamban.
Ekkor akaratlanul is eszembe jutott az a két csók amit Edwardtól kaptam, közülük a ma reggeli is.
Még jó hogy nem Tanya a gondolatolvasó, mert akkor lennék csak bajban. - gondoltam magamban.
Majd a konyhába mentünk megnézni hogy állnak Esmeék, akik ez idő alatt, az emberek számára finomabbnál finomabb falatokat készítettek.
Addig mi Alice-el pedig virágokkal és egyebekkel varázsoltuk otthonosabbá a házat.
Lassan a fiúk is megérkeztek a vadászatból, így hát míg ők otthon maradtak, mi is elindultunk vadászni.
Néhány hegyi oroszlán után én úgy éreztem végeztem is, és ahogy látom a többiek is.
Elindultunk hazafelé, mikor Alice odajött mellém és a fülembe súgta:
-Edward kedvence is a hegyi oroszlán - mondta vigyorogva, de úgy hogy csak én halljam, majd előre szaladt.
Mikor hazaértünk, vagyis Cullenékhoz, hiszen én nem itt lakok emlékeztettem magam, addigra a fiúk a nappaliban ültek.
A lányok köszöntek a párjaiknak, majd csatlakozunk hozzájuk.
-Csodás lett a ház lányok - mondta Carlisle.
-Köszönjük, de a lányok érdeme a díszítés - felelte Esme
-Én és Rose az ételeket készítettük - tette hozzá Esme
-Szép munka csajok - mondta Emmett, majd megcsókolta Roset.
Tanya se hagyta ki az alkalmat hogy megcsókolja Edwardot.
Én pedig igyekeztem nem tudomást venni róluk.
Ekkor eszembe jutott valami.
-Carlisle, Aro megkért hogy adjam át üdvözletét nektek - modtam Carlisle-nak.
-Köszönjük, mikor beszéltél vele? - kérdezte
-Ma reggel telefonált hogy megkérdezze hogy vagyok, és meséltem neki hogy megismertelek titeket, és megkért hogy adjam át az üdvözletét nektek - válaszoltam neki.
-Köszönjük, mi is üdvözöljük őket - mondta Carlisle
-Aro mondta hogy valamikor majd meglátogatnak - meséltem nekik
-Persze, - felelte Carlise
-Az jó, és talán Alec is jön - igaz Bella? - kérdezte Tanya
-Alec? - Miről maradtam le? - kérdezte Emmett
-Semmi különösről csak Alec udvarolt Bellának Olaszországban,és ki tudja talán egyszer Bella beadja a derekát neki - mondta Tanya
-Nem hiszem, vele ezt már tisztáztuk - mondtam erre.
Tanya ezen kijelentésére különös haragot láttam Edward szemében.
-Igaz, ideje lenne neked is találnunk egy jóképű vámpírt - mondta Emmett.
-Egyelőre nem élnék a lehetősséggel, de köszi Emmett, tudtam, hogy rád számíthatok - feleltem neki mosolyogva.
-Állok rendelkezésedre hugi - felelte.
Edward arcán mintha a megnyugvás jeleit vettem volna észre.
-Én megyek - mondtam még mielőtt ismét az én szerelmi életem kerülne terítékre.
-Rendben és köszönjük a segítséget - mondta Esme
-Ugyan, nincs mit - feleltem
-Aztán holnap gyere, ki ne hagyd a bulit - mondta Emmett.
-Persze, nem hagyom ki, nyugi - válaszoltam neki
Elköszöntem a többiektől,és legnagyobb meglepetésemre Tanya is mosolyogva köszönt, és ahogy Edward arcát láttam ez nagyon meglepte, ahogy engem is.
De biztos voltam benne hogy látta Tanya gondolataiban hogy ma beszélgettünk.
Na de azért puszi pajtások nem leszünk. - gondoltam.
Elköszöntem Edwardtól is, majd Alice hazavitt.
Megálltunk a ház előtt, mikor Alice megszólalt.
-Hát ez egy érdekes nap volt - mondta
-Igen az, és a reggeliért még számolunk - feleltem neki.
-Ugyan, ne mond hogy nem örültél neki hogy nem én jöttem érted - mondta nekem.
-Hát, kezdtem volna el
-Semmi hát, menj, holnap reggel itt leszek érted - mondta
-Köszi, nem. Azt inkább nem kockáztatom - feleltem neki
-A saját kocsimmal megyek - jelentettem ki.
Jobbnak láttam így, még a végén Alice megint valamit kitalál, és megint Őt küldi értem.
-Rendben - felelte
-Holnap találkozunk - mondta, majd elköszöntünk egymástól és ő elment.
A házba érve azon gondolkodtam, hogy a mai nap után milyen meglepetéseket tartogat számomra a holnap? Na és persze Alice.