14.fejezet

Sziasztok! Itt is a kövi fejli. Ennek is a javítását és a véleményeket köszi MoOa-nak és Nikkym-nek! (L) A kövi fejli egyenlőre nem tudom mikor lesz, elvileg szerdán lenne, de mivel akkor Eclipse premier, így nem hiszem hogy pont az én írásaimat olvasgatnátok, mozi helyett :), így valószínű hogy csak hétvége felé lesz megint új, de még addig meglátom. Addig is várom a komikat ehhez, remélem jó sok lesz. Jó olvasgatást, pussz: Lizzyke


14. fejezet
/Bella szemszög/


Hazaérve mindketten a szobánk felé vettük az irányt.
Szerettem volna átöltözni is, és egy kicsit egyedül lenni, átgondolni a ma történteket.
Felvettem valami kényelmeset, és a kanapén elnyúlva a mai nap eseményei körül forogtak a gondolataim.
Többnyire az Edwarddal töltött csodás percek képei jelentek meg előttem.
A csókjai, az ölelései, a simogatásai.
Nem utolsó sorban, pedig az, hogy most először kimondta, hogy szeret.
Bár a tettei bizonyítják, hihetetlenül jó érzés volt hallani is.
Azok után, ami ma történt köztünk, remélem sejti, vagy tudja, hogy én is hasonlóképp érzek iránta, még ha nem is mondtam ki.
De ami késik, nem múlik.
Az is biztos, hogy ezek után akármennyire is akarjuk, képtelenek leszünk távol maradni egymástól, és előbb-utóbb én is elmondom neki, hogy mindennél jobban szeretem őt.
Egy dologban reménykedek még, mégpedig, hogy ma, ha csak egy kicsit is, sikerül kettesben maradnunk, hogy megbeszéljük, hogy is lesz kettőnk közt ezután.
Abban is biztos vagyok, ha erről van szó, Alice szívesen segít majd nekünk, de valamiért úgy érzem, Edward is meg tudja oldani a dolgot.
Abbahagyva az álmodozást, fogtam magam és lementem a nappaliba ahol már Alec várt rám.
- Cullenék nagyon rendesek - mondta.
- Igen, azok, nagyon jól kilehet jönni velük. - feleltem.
- A többségükkel. - mondta.
- Ezt hogy érted? - kérdeztem vissza.
- Hát Edward, ha jól láttam nem nagyon kedvel, csak nem értem miért.
Sejthettem volna, hogy feltűnik neki, hogy Edward eléggé ellenséges vele, csak azt remélem, hogy nem sejti miért.
- Ugyan, vele is jól kilehet jönni, csak lehet, hogy rossz napja volt pont, amúgy ő is ugyanolyan rendes, jó fej, mint a többiek - mondtam.
- Lehet, majd meglátjuk. - válaszolta.
- De ugye nem baj, hogy maradtam?
- Persze, örülök, hogy itt vagy, már mind nagyon hiányoztatok - mondtam neki.
- Te is hiányzol nekünk, főleg nekem - mondta mosolyogva.
Na, ettől féltem, hogy ez lesz. Hogy neki hiányzom.
- És a többiek hogy vannak? - próbáltam terelni a témát.
- Ők is jól, Janenek is nagyon hiányol.
- Ő is nekem, jó lenne, ha legközelebb ő is eljönne - válaszoltam.
- Ki tudja, talán Aro megengedi, és meglátogatunk. Vagy akár te is hazajöhetnél. - mondta.
- Bizony, az egyiket biztos összehozzunk - válaszoltam.
Az éjszaka további részét beszélgetéssel töltöttük.
Alec kérte, hogy meséljek mik történtek velem mióta eljöttem Volterrából, ő is mesélt az ottani dolgokról.
Annak viszont örültem, hogy a "kettőnk" dolgot nem hozta fel többet.
Az hiányozna még most, remélem, nem erőlteti, és minden marad, ahogy megbeszéltük, hogy vele tényleg csak barátok leszünk.
Az meg egy másik dolog, hogy akármennyire is akartam Edwarddal ez nem működik.
Reggel mielőtt suliba mentem, Alecet kitettem Cullenéknál, ő ma ott marad Carlisleal és Esmevel, míg mi suliban leszünk.
Mire odaértünk hozzájuk, Aliceék már elmentek a suliba.
Ahogy odaértem, rögtön őket, többnyire Edwardot kerestem a szemeimmel.
Rögtön meg is találtam őket.
Mind Edward kocsijánál voltak, így elindultam feléjük.
- Szia, hugi - jött oda hozzám rögtön Emmett és megölelt.
- Sziasztok - köszöntem nekik.
Alicetől, Jaspertől egy-egy ölelést kaptam köszönésképp, Tanyától és Rosetól pedig egy „Szia”-t.
Szándékosan a végére hagytam Edwardot, nem tudtam, hogy is köszönjek neki.
Ahogy meglátott, rögtön azt a tőle megszokott csibészes, ellenállhatatlan mosolyt kaptam, legszívesebben megcsókoltam vagy átöleltem volna, de itt mindenki főleg Tanya előtt nem lett volna valami okos dolog.
Így csak egy sziát köszöntem neki, láttam, hogy ő is nehezen állja meg, hogy csak egy ilyen köszönés jut nekünk.
Annyira kíváncsi voltam, mire gondolhatnak most, így nem tétlenkedtem és bekapcsoltam a pajzsom elcsenve Edward gondolatolvasói adottságát.
"- Ejnye Edi, ha Tanya nem lenne itt, már rég leteperted volna mi?" - kérdezte gondolatban Emmett Edwardtól.
"- Türtőztesd magad tesó, nehogy Tanya észrevegyen valamit." - üzente Jasper.
"- Döntsd el végre, mit akarsz, és dobd ki a boszorkányt és végre legyél Bellával" - üzente Alice a bátyjának.
Boszorkány? Alice tényleg nem nagyon kedveli őt. - erre egy jót mosolyogtam.
- Mi ilyen vicces Bella? Hagy nevessünk mi is - kérdezte Emmett.
- Semmi - feleltem.
- Áá, engem mindenből kihagytok - mondta duzzogva Emmett, majd elindultunk az óráink felé.
Utolsó pillantást vetve Edwardra elindultam az órámra.
Eszembe jutott, hogy ma az utolsó órám biológia lesz. Edwarddal.
A nap csigalassúsággal telt, de végre véget ért a spanyol órám, és eljött a biológia.
A terem felé igyekezve szembe jött velem Alice.
- Kellemes biológiát - mondta, majd elment mellettem.
Nem értettem mire gondolod, hisz semmi különös nem fog történni ezen az órán, leszámítva, hogy egész órán egy csomó emberrel leszek körülvéve, és mégcsak nem is beszélhetek Edwarddal.
Kicsit belemerültem a gondolataimba, amiből a csengő hangja hozott vissza a jelenbe, és az, hogy elkések.
Meggyorsítottam a lépteim, a terem felé igyekeztem, mikor felbukkant a semmiből Edward, megfogta a kezem és elkezdett a kijárat felé húzni.
- Mit művelsz? Hová viszel? - kérdeztem tőle meglepetten.
- Csak elrabollak egy kicsit. - válaszolta.
- Megőrültél? Le fogunk bukni, jobb, ha visszamegyünk. - mondtam neki, de, mint aki meg se hallotta egyenest a kocsija felé vette az irányt, tovább húzva maga után.
- Ne aggódj, óra végére itt leszünk, mintha el se mentünk volna, és Alice szerint minden rendben lesz. - mondta.
- Á, szóval megint vele szövetkeztél ellenem.
- Nem ellened, értünk. - mondta és a szemembe nézett.
És ahogy kimondta azt, hogy értünk, és ahogy a szemembe nézett, mindent elfelejtettem és követtem volna őt, akár a világ végére is.
Beszálltunk a kocsijába és elindultunk.
- Hová megyünk? - kérdeztem.
- Valahová, ahol beszélhetünk - válaszolta.
El se hiszem, hogy ismét itt van velem, és kettesben vagyunk.
Erre vágytam egész nap.
Ismét egy hatalmas köszönömmel jövök Alicenek, aki ismét fedez minket.
Nem sok kocsikázás után egy elhagyatott erdei útra tértünk le, nem sokkal később valahol az erdő közepén álltunk meg.
Szétnézve nem volt más körülöttünk csak a végtelen erdő.
Itt aztán tényleg nem zavar minket senki - gondoltam magamban.
- Azt hiszem itt jó lesz - felelte miután leállította a kocsit, szinte a semmi közepén.
- Miért hoztál ide? - kérdeztem, miközben tudtam, hogy a tegnap történteket fogjuk megbeszélni.
- Mondtam tegnap, hogy beszélnünk kell - felelte.
- Igen, azt hiszem, lenne mit megbeszélnünk - gondoltam itt a tegnap estére.
- Tudod a tegnapi volt életem legszebb estéje - mondta ki, és én is így éreztem magam, és ennek hangot is adtam.
- Nekem is, hidd el. - feleltem végig a szemébe nézve.
- Ahogy látom, nem nagyon megy, hogy tartsuk távol magunkat egymástól - mondtam, de közben nem néztem rá.
Abból tudtam, hogy semmi jó nem sülne ki.
- Tényleg nem, de én nem is akarok távol lenni tőled - mondta miközben közelebb hajolt hozzám, az állam alá nyúlva felemelte a fejem, hogy a szemébe nézzek.
Rögtön ahogy a szemébe néztem, tudtam, hogy elvesztem, és bármit is fog kérni vagy csinálni nem fogok, nem akarok ellenkezni.
- Én sem akarok távol lenni tőled - csúszott ki a számon az igazság, a szemébe nézve ugyanazt a szerelmet láttam csillogni, mint amit én érzek iránta.
- Meg akarlak csókolni - mondta.
- Akkor tedd meg - válaszoltam, mire elmosolyodott.
Közelebb hajolt hozzám, a következő pillanatban ajkai máris az enyémen voltak, és földöntúli boldogságot éreztem.
Bármit megadnék, hogy örökre mellettem lehessen.
Ajkai gyengéden csókoltak, majd csókunk egyre hevesebb lett, ahogy megéreztem nyelvét a számban, ahogy az enyémet kutatja, nem bírtam tovább.
A hajánál fogva még közelebb vontam magamhoz, ő sem tétlenkedett, néhány pillanattal később, akárcsak tegnap ismét az ölében kötöttem ki.
Persze most sem állt szándékomban ellenkezni.
Sőt, ki akartam élvezni minden vele töltött percet.
Szenvedélyes csókunk közben ismét egymás testét kényeztettük simogatásainkkal, de azért én, legalábbis ügyelve arra, hogy annyira ne melegedjünk bele.
Bármennyire is szeretnék teljes mértékben az övé lenni, előtte még tisztáznunk kell ezt, azt.
Többnyire a Tanya ügyet.
De ezzel most ne foglalkozz - utasítottam magam, hisz végre ismét annak a férfinak a karjaiban vagyok, akiért mindent megtennék.
Elszakadva az ajkaitól, a nyakát kezdtem el csókolni, mire egy jóleső morgás tört fel a torkából.
A következő pillanatban pedig csak azt vettem észre, hogy ő kényezteti jeges csókjaival a nyakam.
- Szeretlek - mondta ki két csók között.
- Én is szeretlek - mondtam ki végre, mire ő abbahagyta a nyakam csókolgatását, és egy hatalmas mosollyal az arcán a szemembe nézett.
- Tudod, ezzel most a legboldogabb "emberévé" tettél - mondta.
- Te is engem - válaszoltam, és ismét édes csókjával kényeztetett.
Nem tudom meddig ültünk ott egymás karjaiban, egymást csókolva, de eszembe jutott hogy ideje lenne visszamennünk mielőtt észreveszik, hogy eltűntünk.
- Ideje lenne visszamenni, bármennyire is jó most itt - mondtam neki, miközben a vállára hajtva a fejem, az ölelésébe simultam.
- Semmi kedvem visszamenni - mondta.
- Nekem se, de téged várnak - gondoltam Tanyára.
Akármennyire is boldogok vagyunk most, hogy mindketten kimondtuk, amit a másik iránt érzünk, vissza kell térni a valóságba, ahol Edwardnak még mindig ott van Tanya.
- Tudom. Csak egy kis időt kérek tőled, hogy megtaláljam a megfelelő alkalmat, hogy beszélhessek Tanyával. És jobb lenne megvárni míg Alec is elmegy. - mondta.
- Én sose akartam közétek állni, Tanya biztos nem fogja szó nélkül hagyni. - mondtam.
- Nincs olyan, hogy közénk. Együtt vagyunk, de nem úgy. Tanya sose érdekelt úgy, mint ahogy te. Addig győzködött, míg adtam neki egy esélyt, de ez sose működött volna. Iránta sose éreztem ezt amit irántad érzek - mondta és egy csókot lehelt a számra.
- Rendben, reméljük nem lesz ebből semmi botrány. - mondtam, mert sejtettem, hogy ez Tanyával nem lesz könnyű menet. Csak azt reméltem, hogy megérti. De valahogy rossz érzéseim voltak, ha arra gondoltam, miként fogadja majd. Sosem akartam elvenni tőle Edwardot, de nem tudok tenni az ellen, amit érzek iránta.
- Ne idegeskedj, minden rendben lesz. Megígérem. Ketten mindent megoldunk. - mondta.
- Rendben - feleltem.
- Tényleg ideje mennünk - mondta, majd visszamásztam az öléből a helyemre, és elindultunk vissza.
Útközben egy percre sem engedte el a kezem.
Olyan jó érzés volt vele lenni, de ha visszaérünk, el kell válljak tőle.
Most ne gondolj erre, csak arra, hogy szereted őt, és ő is szeret téged - mondtam magamnak.
- Tudtad, hogy Alice boszorkánynak hívja Tanyát? - kérdeztem nevetve.
- Igen - felelte vigyorogva, - de neked is mondta?
- Csak reggel hallottam a gondolataiban, hogy alig várja, hogy kidobd a boszorkányt - idéztem Alice gondolatait.
- Hallottad?
- Tudod a képességem. Ha a pajzsom alá vonlak például téged, akkor hallom mások gondolatait - mondtam
- Igen, meséltél még az elején a képességedről, csak arról nem tudtam, hogy használod is.
- Szoktam néha - mosolyogtam rá.
- Szóval azt is hallottad amit Emmett gondolt reggel? - kérdezte.
- Azt, hogy le fogsz teperni? Igen hallottam.
- Ne haragudj, tudod milyen Emmett.
- Igen, addig örüljünk, míg csak gondolja, és nem mondja ki hangosan, hogy lebukjunk. - mondtam.
Mielőtt még a suli elé értünk volna, Edward lelassított.
- Mi a baj? Miért állsz meg?
- Csak azért - mondta, és megcsókolt.
Olyan szenvedélyesen csókolt, mintha az élete függne ettől a csóktól, én sem voltam rest viszonozni, egy utolsó csókot lehelt az ajkaimra, és újra elindult.
Megérkeztünk a suli elé, és még nem csengettek ki, így lesz időnk visszamenni a teremhez, hogy a többieknek ne tűnjön fel, hogy nem voltunk órán.
Legalábbis Tanyáéknak, ha netán Edward elé jönne mivel ez volt az utolsó óránk.
Már a kilincsen volt a kezem mikor Edward megfogta és maga felé fordított.
- Szeretlek.
- Én is téged - válaszoltam, és úgy szálltam ki a kocsiból mintha rózsaszín felhőkön lépkednék, olyan boldog voltam.
Épp kicsengettek mire beértünk és szembe találkoztunk Alicel és Japserrel.
- Sikerült mindent megbeszélni? - kérdezte a kis kobold.
- Igen - néztünk egymásra mosolyogva.
- Később elmehetnénk együtt vadászni és mesélhetnétek - mondta Alice.
- De akkor a többiek is jönnének. És Alec? - kérdeztem.
- Ne aggódj, vele máskor mész vadászni, ma velem, Jasperrel és Edwarddal fogsz. - jelentette ki.
- Szóval te már láttad.
- Mi tagadás igen, és alig várom, hogy meséljetek - felelte mosolyogva.
- Olyan kicsi, és olyan idegesítő vagy - mondta Edward.
- Ugyan, nem örültök? Lesz még egy kis időtök kettesben - mondta, mire ha tudtam volna biztos elpirulok.
Válaszolni se volt időnk, mert pont jött Emmett, Rosalie és Tanya, aki próbálta Edwardra vetni magát, de ő eltolta magától.
Tanya nem nagyon örült ennek, de én annál inkább.
Rossz volt látni, ahogy ráveti magát Edwardra.
Mind elindultunk a Cullen ház felé, Alice velem jött, hogy tovább faggathasson, bár nem sokat szedett ki belőlem.
Most legalábbis, de a vadászat során biztos nem úszom meg.
Mire megérkeztünk Carlisleék a nappaliban ültek Alecel.
- Sziasztok - köszöntünk egymásnak, és leültünk hozzájuk, a nappaliba.
Edward próbált kicsit messzebb ülni Tanyatól, és hála Alicenek aki mellé ült, így sikerült is.
Edward hálás pillantást vetett Alicere.
- Milyen volt a suli? - kérdezte Alec.
- Egész tűrhető - válaszoltam, és rögtön Edwardra néztem, aki próbálta elfojtani a mosolyát.
Méghogy tűrhető. Ez volt életem legboldogabb napja, amit Edwardnak köszönhetek, és annak, hogy szeret.
- És ti mit csináltatok? - kérdeztem.
- Rengeteget beszélgettünk, többnyire - felelte Alec, - de jól éreztem magam, legalább nem voltam egyedül. Carlisleék nagyon kedvesek - tette hozzá.
- Ugyan, mi örülünk, hogy itt vagy - felelte Carlisle.
- Én felmegyek a szobámba - mondta Tanya és a lépcső felé vette az irányt.
- Menj csak - felelte Esme.
- Mi pedig elmegyünk Jasperrel, Edwarddal és Bellával vadászni - jelentette ki Alice.
- Alecet nem viszitek? - kérdezte Carlisle.
- Én még bírom, talán holnap - mondta Alec.
- Rendben, menjetek - felelte Carlisle.
- Addig egy sakkjátszma? - kérdezte Emmett Alectől.
- Jöhet.
Látom, ők jól megértik egymást.
Míg ők elfoglalták magukat, én, Edward, Alice és Jasper az ajtó felé vettük az irányt, majd belevetettük magunkat az erdő sötétjébe.