11.fejezet

Sziasztok! Először is bocsi a késésért, de kicsit rohanós napom volt tegnap, így csak este lett meg a fejli, de ahogy ígértem, reggel első dolgom lesz hozni, és itt is van. Szám szerint a 11-es. Remélem tetszeni fog, először is ismét köszönet Nikkym-nek és MoOa-nak a sok segítségért. Köszi! (L) A további fejliket ahogy ezt is MoOa fogja bétázni, amiért ezer köszönet neki! Nem is húzom tovább, jó olvasgatást, a komikért pedig köszönet előre is. Lizzyke


11.fejezet

/Bella szemszög/

Hazaérve egyből a szobám felé vettem az irányt.
A szekrényemben valami ruha után kutattam amit a suliba vehetnék fel, mikor hirtelen eszembe jutott Alice és hogy ma vásárolni megyünk.
Valahogy nem különösebben dobott fel a gondolat, és attól tartok hála a kis energiabombának előbb- utóbb nagyobb szekrényre lesz szükségem.
Semmiképp sem szeretnék akkorát, mint Alice-é, de, ha így folytatom a végén úgyis akkora lesz, Alice majd gondoskodik róla.
Átöltöztem, és mivel volt még időm, amíg indulni kell, lehuppantam a kanapéra és a tegnapi nap képei pörögtek le a szemem előtt.
Sok minden eszembe jutott.
Például a gyerekek és Cullenék, hogy mennyire élvezték a kicsik társaságát.
Eszembe jutott a kis Vanessa, a vele töltött idő, amiből rájöttem, hogy sosem gondoltam magamra, mint anyára.
De nekünk, vámpíroknak nem is lehet ebben a csodában részünk.
De Esme példáját is követhetnénk, fogadhatnánk örökbe.
Örökbe fogadni, például egy olyan tündéri kislányt, mint Vanessa. Aki ember. - gondoltam.
Ő egy ember, aki idővel öregszik, míg mi nem. Ahogy ezen gondolkodtam rájöttem, ez sem jó megoldás.
Bevillant előttem a kislány angyali mosolya, ahogy Edward-dal zongorázott.
Olyan szép lenne, de ez lehetetlen.
El is hessegettem egyelőre ezeket a gondolatokat.
Egy valamiben viszont biztos voltam.
Nem tegnap láttam utoljára Vanessát. Hisz megígértük neki, hogy meglátogatjuk. Edward-dal. - tettem még hozzá.
A gondolataim a tegnap éjszaka köré kalandoztak el.
Életem talán legszebb éjszakája köré.
Minden pillanatát felidéztem a csókjának, az ölelésének, amitől ismét bizsergés járta át a testem.
Tudtam, hogy bármennyire is szeretem, ő sosem lesz az enyém, hogy ez nem történhet meg még egyszer.
Ha erre gondolok, mindig felmerül bennem egy kérdés:
- Hogyan?
Hogyan leszek képes távol tartani magam tőle, mikor a nap minden percében arra vágyom, hogy ismét a karjaiban lehessek?
Egész eddigi életem talán legnehezebb tette lesz, távol maradni tőle, de így lesz a legjobb mindkettőnknek.
Visszatérve a mai vásárlásra Alice-el, reménykedtem benne, hogy a fiúkat nem tervezi, hogy magunkkal vigyük.
Azon gondolkodván, hogy tudnék minél távolabb maradni Edwardtól, eszembe jutott egy hirtelen ötlet.
Költözés.
- Mi lenne, ha elköltöznék? - kérdeztem magamtól.
Bár nem szívesen teszem, mert szeretek itt élni, a sulit is megszoktam, vannak barátaim, és nem utolsó sorban ott vannak Cullenék.
Itt nem elsősorban Edwardra gondoltam, hisz az a cél hogy távol legyek tőle.
Hanem a többiekre, annyira megszerettem őket.
De lehet, hogy ez lenne a legjobb, és talán a végén Edward boldog lenne Tanyával.
A következő kérdés, ami felmerült bennem ezzel kapcsolatban az, hogyha elköltöznék hová mennék?
Egy kis gondolkozás után eszembe jutott egy hely.
Forks.
Alice-ék itt éltek mielőtt Londonba jöttek.
Oda legalább nem jöhetnének utánam, hisz a lebukás elkerülése végett jöttek el onnan, nehogy feltűnjön az embereknek, hogy nem öregszenek.
De én még nem jártam ott.
Meséltek erről a helyről, és minden szempontból ideális lenne.
De a költözést egyelőre félretettem, csak legvégső esetben marad ez a lehetőség.
Annyira belemerültem a gondolkodásba hogy meg is feledkeztem az időről.
Az órára nézve rájöttem, ha nem sietek, elkések.
Kocsiba pattantam és irány a suli.
Végszóra értem oda, már mindenki odabent volt.
Nagy bánatomra az első órám egy biológia volt Edward-dal.
Az utolsó pillanatban léptem be a terembe, ahol rögtön Edward aranybarna szemeivel találtam szembe magam.
Szó nélkül sétáltam a padomhoz és leültem.
- Szia - köszöntem neki kissé talán fagyosan, mire ő is hasonlóképp köszönt.
Borzalmas volt ilyen közel lenni hozzá, tudván, hogy milyen nehéz nekem, és ahogy elnézem, neki is.
Próbáltam egész órán a tanárra figyelni, hogy még csak véletlenül se nézzek Edwardra.
Bár neki nem nagyon sikerült, vagy nem is akarta, mert egész végig magamon éreztem a tekintetét.
Óra után amilyen gyorsan csak lehetett mentem is ki a teremből.
Délben az ebédlőben belebotlottam a barátaimba.
- Szia - köszöntek nekem.
- Sziasztok - köszöntem vissza, Jennynek, Gabriellának, Jessenek, Petenek és Nicknek.
- Nagyon elhanyagolsz minket - panaszkodott Jenny.
- Ülsz hozzánk? - kérdezte Nick.
- Oké, persze - feleltem neki.
Elindultunk egy asztal felé, közben végig Cullenék asztalát figyeltem, akik kissé döbbenten néztek rám.
Hiszen mióta itt vannak minden időmet, beleértve az ebédszünetet is, velük töltöttem.
Úgy döntöttem legalább erre a kis időre megpróbálok nem Rá gondolni.
Leütünk, majd a kaja helyett Jenny és Pete egymásnak estek.
Kicsit irigykedve néztem őket, hogy milyen boldogok.
Lopva Edwardra néztem, ő is engem nézett, és csak szomorúságot láttam a szemében.
Nick hangja térített vissza a valóságba.
- Bella, te jössz az év végi bálra? – kérdezte.
- Nem tudom - feleltem, és tényleg fogalmam se volt megyek-e.
Míg Pete Jennyvel, Gabriella többnyire Jessevel volt elfoglalva.
- Arra gondoltam esetleg eljönnél-e velem? - tette fel a kérdést Nick.
- Még gondolkodom rajta, lehet, hogy akkor nem leszek a városban - válaszoltam.
- Rendben, várom a válaszod - mondta nekem mosolyogva.
A kitűnő hallásomnak köszönhetően egy alig hallható morgásra lettem figyelmes.
A hang irányában kaptam a fejem, és megláttam Edwardot, akinek csak úgy sütött a düh a tekintetből.
- Nyilván hallotta az előbbieket - gondoltam magamban.
- Elég, ne is foglalkozz vele - szidtam le magam, majd az szünet további részében a barátaimmal beszélgettem.
Ebédszünet után volt még két órám, utána rögtön a kocsimhoz siettem.
Ahol nem kis meglepetésemre Alice várt rám, míg a többiek Edward kocsijánál várakoztak.
- Beszélhetnék veled? – kérdezte.
- Sejtem mit szeretnél mondani, és sajnálom. Nem akartalak megbántani titeket hogy ilyen távolságtartó voltam ma, például az ebédlőben is - mondtam neki.
- De akkor mire volt jó?
- Tudod te azt jól. Szeretnék minél távolabb lenni tőle- feleltem neki.
- És szerinted jó ez így?
- Nem tudom, de így lesz a legjobb. Nem szeretnék ismét kísértésbe esni. - Ezeket a szavakat kimondva röpke pillantást vetettem Edwardra.
- Te tudod. De azért minket nem kell elkerülnöd.
- Tudom, de vele szeretném tartani a távolságot. - válaszoltam.
- Igen, ő is ezt mondja - mutatott Edwardra.
- Látod? Ez így a jó - mondtam neki.
- Ti tudjátok - felelte erre.
- Amúgy pedig elmész a bálba, azzal a sráccal? - kérdezte szinte szemrehányóan.
- Nem tudom, még meglátom.
- De hisz ő ember – mondta.
- És? Nem hozzámenni akarok, csak a bálba hívott el, és még nem is mondtam igent.
- Legalább akkor valami ruhát kell vegyünk neked, és nekünk is.
- De már vettünk a múltkor egy ruhát, emlékszel?
- Igen, de nem abban fogsz menni - jelentette ki határozottan.
- Honnan tudod? - kérdeztem, mire a fejére mutatott.
- Persze, láttad. - jöttem rá.
- Jobb, ha indulunk - mondta.
- Oké, a többiek is jönnek?
- Ők is, csak Tanya nem, őt Edward hazaviszi és utána jön ő is.
- Azt hittem csak ketten megyünk.
- Nekünk is kell valami ruha a bálra - mondta.
Így hát nem volt más választásom.
Edward elment hazavinni Tanyat, míg Emmett és Rosalie a BMW-vel, addig Alice és Jazz velem jöttek.
Elértünk a plázába.
Mi lányok rögtön egy elegáns üzlet felé vettük az irányt, míg a fiúk Alice parancsára öltönyt próbálni mentek egy másik üzletbe.
Rosalie és Alice ahogy beléptünk a butikba rögtön a ruhákra vetették magukat.
Rosalie egy gyönyörű hosszú bordó pánt nélküli ruhát választott magának. Alice pedig egy külön felső és alsó résszel rendelkező nyakpántos csodaszép ezüstszürke ruhát.
Mivel ő látta, hogy nem a múltkor vásárolt kék ruhában megyek, vártam, hogy megtalálja nekem a megfelelő ruhát, amit a fejében látott.
- Alice, ez túl rövid. Miért nem lehet az enyém is hosszú?
- Ne nyavalyogj, próbáld fel és meglátod, gyönyörű leszel. - és betuszkolt a próbaterembe.
Nem volt más választásom, mint felvenni.
Így rajtam egész másnak tűnt a ruha, de még így is túl rövidnek találtam.
Egy rövid, gyönyörű, kék pántos, a derekán egy masnival átkötött ruhát adott rám a kis kobold.
- Kijössz végre? - kérdezte türelmetlenül, majd kiléptem.
- Látod, igazam volt. Csodásan nézel ki.
- Tényleg nagyon szép. - dicsért meg Rosalie, aminek hallatán nem kicsit meglepődtem.
- Köszi - motyogtam vissza, hisz Rose sose bírt engem. Mikre nem képes a vásárlás? - kérdeztem magamtól.
- Míg mi fizetünk, megnéznéd a fiúkat hogy állnak? - kérdezte Alice.
Átöltöztem, és néhány üzlettel odébb ráakadtam a fiúkra, akik épp a tükör előtt a nyakkendőkkel bajlódtak.
- Rose és Alice? - kérdezte Emmett ahogy meglátott.
- Fizetnek, és rögtön jönnek - válaszoltam neki.
- Látom, nem nagyon boldogultok - mutattam Jazz és Emmett felé.
- Ezért is jó, hogy jöttél hugi, segítesz? - kérdezte nagy boci szemekkel Em.
Először Emmettét kötöttem meg, ami a magasságát tekintve nem volt egyszerű, majd Jasperét.
- Köszi Bella - válaszolta Jazz.
- Nincs mit - mondtam.
- Nem boldogulok, ezzel a vacak nyakkendővel - jött ki morogva a fülkéből Edward.
- Szia - köszönt nekem ahogy meglátott, és mintha el is szállt volna a dühe.
- Nekünk Belluska segített, biztos neked is segít, igaz? - kérdezte felém fordulva Emmett.
- Erre mit mondhatnék - kérdeztem magamban.
- Persze - válaszoltam.
Közelebb léptem Edwardhoz, így egy hajszál választott el tőle, ami nem tett jót a mai elhatározásomnak.
Éreztem, hogy szinte perzsel a tekintete, de nem mertem a szemébe nézni.
Ahogy látta, hogy végeztem, vettem volna el a kezem, mire ő megfogta, kényszerítve hogy a szemébe nézzek.
- Köszönöm - mondta szinte suttogva, és megbabonázott a szemeivel.
Nagy nehezen kiböktem neki egy szívesen-t, mire megérkeztek Rosalie-ék.
- Nocsak, boldogultatok a nyakkendővel? - kérdezte meglepve Rose.
- Hála Bellának - felelte neki Jasper.
A fiúk ruháit is kifizetve benéztünk még egy két üzletbe, cipőt, táskát és néhány kiegészítőt venni, majd a kijárat felé vettük az irányt.
Közben hálát adtam istennek, hogy ennyivel megúsztuk a vásárlást, és nem kellett minden üzletet végig járni.
A parkolóba érve megszólalt Alice.
- Mi Edward-dal megyünk - gondolom te mész haza - kérdezte.
- Igen - válaszoltam neki.
- Oké, de később átjöhetnél - nézett rám szinte könyörögve.
- Rendben - adtam meg magam.
- Később találkozunk - mondta, majd elköszöntem tőlük, kocsiba ültem és elindultam haza.
A házam elé érve egy idegen, számomra ismeretlen fekete autó állt a ház előtt.
- Vajon ki lehet az? - kérdeztem magamtól.
Majd két alak szállt ki a kocsiból, és mikor megláttam kik azok, enyhén szólva megdöbbentem.
Rájuk számítottam a legkevésbé.
Kiszállva a kocsiból elindultam feléjük.

A lányok ruhái:
Alice ruhája: http://i45.tinypic.com/25i9g5l.jpg
Rosalie ruhája: http://i49.tinypic.com/wsvkhy.jpg
Bella ruhája: http://i47.tinypic.com/nd7pxy.jpg