38.fejezet

Sziasztok! Itt is hozom a fejlit, ami mivel tegnap dolgoztam most ebben a pillanatban lett kész. Mivel hozni akartam nektek, még nincs bétázva, de ha Bumbinak lesz ideje megcsinálni akkor kicserélem, amit előre is köszönök neki. Nektek pedig a komikat az előző fejezethez (L), de ide is várom őket. Pusszantás.



38.fejezet


/Bella/


Edwardnak csak az az egy mázlija volt, hogy Nessa itt volt, különben már rég elküldtem volna.Egyedül csak a kislányunk miatt nem tettem, aki nem felelős a mi, vagy jelen esetben az apja hibáiért.

Így akármilyen nehezemre is esett megengedtem neki, hogy bejöjjön és eleget téve Nessa kérésének együtt fektessük le.

Mire bementem Ryan nem volt a nappaliban, gondolom vissza vonult a szobájába. Az elején ahogy megjött tartottam tőle, de az utóbbi néhány napban elég sokat voltunk együtt és megkedveltem. Aminek persze láthatólag Edward nem örül. De azok után amit tett csak magára vethet.

Ryan elmondása szerint sosem élt sokat egy helyet, elég sok helyen járt a világban, és örül, hogy úgymond ránk talált és nincs egyedül. Ezen gondolkozva én is szerencsésnek mondhatom magam, hisz Cullenéken kívül, nekem van még egy családom a Volturi.

És Ryan is többnyire mindenkivel jól kijön, leszámítva persze Edwardot. Na és persze talán Alice. Ő nem igazán díjazza, hogy itt élek vele, mert ő még mindig hisz, vagy reménykedik abban, hogy Edward és én egyszer újra együtt leszünk, és egyáltalán nem akarja, hogy megvalósuljon az a jövőképe miszerint én Ryanal vagyok együtt.

Egyenlőre semmi ilyesmit nem tervezek, de ha ő többet is érez irántam vagy akarna tőlem, én csak barátságot érzek iránta, úgyhogy ezzel kapcsolatban megnyugtattam Alicet, hogy nincs miért aggódnia.

Bár mikor Alice először mutatta meg a látomását, hogy Edward és én külön leszünk, akkor sem hittem, hogy ez bekövetkezik és tessék? Így ki tudja, lehet, hogy a látomásának a Ryanre vonatkozó része is teljesül egyszer? Erre minden esetre nem akartam gondolni. Nem hiszem, sőt biztos vagyok benne, hogy sosem tudnék úgy nézni rá mint Edwardra. Ha már nem is vagyunk együtt mindig is ő lesz az akit szeretni fogok.

De jelen pillanatban, ezt próbáltam elnyomni magamban, nem sok sikerrel. Hiába tette ezt vele, én mégis még mindig szeretem őt, bár nem érdemli meg. Még szerencse, hogy az én gondolataimban nem tud olvasni, így ezt nem tudhatja. És ami a tettét illeti, azt soha nemtudnám megbocsájtani és elfelejteni neki.

Töprengésemből Nessa hozott vissza, akit megfürdettem, majd leszaladt Edwardhoz a nappaliba. Edward a karjaiba fogta őt és Nessa szobája felé indultunk immár ismét hármasban.

-Olvasol ma te apu?

-Persze tündérem - válaszolta neki Edward, majd leült az ágya mellé, én pedig szintén az ágy mellett levő fotelbe, és csendben figyeltem a csöpp kislányom aki megigézve hallgatta amint édesapja mesél neki.

Néha lopva Edwardra néztem, és akaratlanul is, néha összeakadt a tekintetünk, majd gyorsan másfelé néztem. Nem akartam, hogy tudja, hogy még mindig szeretem. Pillanatnyilag talán a haragom és a dühöm erősebb volt iránta mint a szerelmem.

Nessa szép lassan a mesét hallgatva merült álomba. Ez viszont Edward számára annyit jelentett, hogy mennie kellett. Óvatosan betakargatta Nessát, majd egy puszit adott a kis arcára,és kijöttünk a szobájából.

Ilyenkor ha ilyen közel van hozzám érzem csak igazán mennyire is hiányzik a közelsége. Miért kellett mindennek elromlania? - tettem fel a kérdést magamban miközben Edwardal visszamentünk a nappaliba, ahol ő automatikusan az ajtó felé indult.

Valahol a mélyen a szívem az kiabálta ne hagyjam elmenni, másrészt viszont ezt a tettét nemtudtam csak úgy elfelejteni, bármennyire is hiányzik.

-Köszönöm, hogy megengedted, hogy maradjak - mondta felém fordulva amint kiértünk az ajtón.

-Csak Nessa miatt - mondtam neki, és láttam a szemébe, hogy rosszul esett neki. Ezért nem is tudtam sajnálni, hisz én még többet szenvedtem, szenvedek miatta.

Mikor olyan boldogan éltünk, és azzal, hogy akármi miatt is de lefeküdt Tanyaval, mindent tönkre tett. Azt hiába is tagadnám, hogy nem szeretem, mert az nem lenne igaz, de képtelen vagyok elfelejteni amit velem tett.

Így nem is látok esélyt rá, hogy valaha is minden olyan legyen mint régen, bármennyire is fáj ez, Nessa miatt is, akit ez miatt elszakítom az apjától. De az biztos, hogy képtelen lennék egy fedél alatt élni vele, főleg abban a házban, és szobában, ahol a saját ágyunkban csalt meg.

Ezekre gondolva ismét mérhetetlen düh és fájdalom lett urrá rajtam. Így akármilyen nehéz is és lehetetlennek tűnik túl kell lépjek rajta. És ki tudja előbb utóbb talán Alice Edwardra vonatkozó látomása is beigazolódik miszerint ő visszamegy Tanyahoz. Már ezen sem lepődnék meg.

Edward épp indulni készült mikor vissza fordult felém és pillanatok alatt ismét előttem termet, majd már csak arra eszméltem fel, hogy a karjaiban tart. Én pedig bármennyire is utálom magam érte ismét mint mindig most is megrészegített a közelsége.

Persze hamar észhez tértem és szabadulni akartam, de nem akart engedni.

-Eressz el - próbáltam szabadulni a kezei közül amik bilincsként zártak körül.

-Bocsáss meg Bella, én szeretlek.

-Persze, biztos akkor is szerettél mikor vele bújtál ágyba - vágtam hozzá kíméletlenül.

-Tudom, hogy Esmeék elmondták amit ezzel kapcsolatban beszéltünk, és hidd el én nem akartam, vagy nem szándékosan.

-De mégis megtetted, és ez a lényeg.

-Van rá esély, hogy valaha is megbocsájtasz és újra együtt leszünk mind hárman? - kérdezte a szemembe nézve, míg én még mindig a karjaiban voltam.

-Nincs - mondtam ridegen.

-De szeretsz még - kérdezte, de inkább kijelentésnek hangzott.

-Nem, nem szeretlek - mondtam, vagy inkább hazudtam, de ekkor már nem mertem a szemébe nézni. Így is hatalma erőfeszítésembe került kimondani ezeket a szavakat.

-Szóval nem szeretsz?

-Nem.

-Nézz a szemembe és úgy mond ki - kérte, majd állam alá nyúlva felemelte a fejem kényszerítve, hogy a szemébe nézzek.

Ez viszont hatalmas hiba volt. Belenézve aranyszín csodás szemeibe ismét elvesztem. Ami ismét szerelmet sugárzott felém. Vagy csak én akartam ezt hinni, de egy biztos, képtelen voltam így a szemébe nézve is kimondani, hogy nem szeretem. És ezzel tudtam, hogy adut adtam a kezébe, hisz képtelen vagyok letagadni, hogy még mindig szeretem.

-Látod, még mindig szeretsz - mondta talán egy önelégült mosollyal az arcán.

Meg sem várta a válaszom ajkaival az enyémre tapadt. El akartam lökni magamtól, de nem hagyta. Karjai szorosan tartottak, és amint megéreztem kutató nyelvét ami súrolta ajkaim, nemtudom mi ütött belém képtelen voltam tovább ellenkezni.

Nyelveink egymásra találásával édes táncba kezdtek, miközben karjaim önkéntelenül is Edward nyaka köré kúsztak. Tudtam és szerintem ő is, hogy hiába is engedtünk most a vágyainknak, köztünk semmi sem változik. Sőt talán jobb is, így legalább tudja mit dobott el magától.

Egyre szenvedélyesebb csókjai teljesen megrészegített, végre ha csak egy kis időre is ismét boldognak éreztem magam. De mint minden szép pillanat egyszer ez is véget ér. De utoljára ki akartam élvezni a csókját. Úgy csókolt mint még soha. Teli vággyal, szenvedéllyel, szerelemmel és féltéssel.

Akármilyen nehezemre is esett eltoltam magamtól.

-Ezek után tagadd le, hogy nem szeretsz.

-Hiába is történt ez, semmi sem változott. Vedd úgy mint egy búcsút. Továbbra is találkozunk ha kell, de csak Nessa miatt. Remélem te sem gondoltad komolyan, hogy egy csók és elfelejtek mindent - mondtam neki, de immár kissé messzebb tőle.

-Nem is gondoltam, de ahogy Nessának mondtam, mindent megteszek, hogy helyrehozzam, bármibe is kerül.

-Hiába próbálkozol, mi már soha sem leszünk együtt. Menj vissza Tanyahoz, én meg...

-Te meg? Ryanhez szaladsz? - kérdezte most már kissé mérgesen.

-Micsoda? És ha így is lenne semmi közös hozzá és semmi jogod. Nem én voltam aki mással feküdt le, miközben állítólag szerettél.

-Már elmondtam mi történt....

-Nem érdekel, már semmi közünk egymáshoz, csak Nessa miatt engedtelek be most is, és jobb lenne ha mennél.

Tudtam, hogy a Ryan dologgal csak felbosszantom, de legalább egy kicsit szenvedjen ő is annyira mint én mikor Tanyaval rajtakaptam.

Meg sem vártam, hogy válaszoljon, beviharzottam az ajtón, majd magamra zártam. Nemsokkal később pedig hallottam elhajtani a kocsit.

Ismét magamba roskadva zuhantam a kanapéra. Nem kellett volna hagynom, hogy megcsókoljon. Ezzel csak még nehezebb lesz számomra a felejtés. De hiába is tagadnám, annyira hiányzott már az érintése, a csókjai. Mégis ahogy neki mondtam semmi sem változott köztünk.

Az éjszakát a nappaliban töltöttem többnyire a történteken gondolkodva. Reggel mivel ma iskolába mentem, addig Nessát át akartam vinni Esmehez. Megreggelizett, felöltöztettem, majd Ryanel együtt a kocsimba szálltunk és útban voltunk a Cullen házhoz.

Mire odaértünk Aliceék pont indulni készültek. Nessa amint megálltunk rögtön az apukájához szaladt.

-Szia kincsem - vette őt a karjaiba Edward.

Míg Nessa a többieket ölelgette addig én Esmehez léptem, de mióta megjöttünk kerültem az Ő pillantásait.

-Ha megkérlek valamikor délután hazahozzátok? De ha lehet akkor ne ő - kértem Esmetől aki rögtön tudta kire gondolok.

-Rendben kicsim, ne aggódj - ölelt meg Esme.

Esme bevitte a kicsit, majd épp indulni készültünk mikor megszólalt Emmett.

-Nocsak Bella máris lecserélted az öcsikénket? - nézett Ryanra. Ahogy ezt kimondta Rose egy hatalmas pofonnal jutalmazta, majd Em meghúzta magát.

-Ő volt az volt az akinek én nem voltam elég - vágtam egyenest Edward képébe, majd igyekeztem a kocsiba szállni, hogy ne lássa rajtam mennyire fáj még mindig ha erre gondolok.

-Jól vagy? Ne is figyelj Emmett re.

-Ne aggódj, tudom ő már csak ilyen - válaszoltam Ryannek, majd a suli felé indultunk, a Cullen testvérek pedig mögöttünk jöttek.

A mai sulis nap is hasonlóan telt mint a többi. Azzal a kivétellel, hogy szinte minden órám közös volt Edwardal, de ennek most nem örültem. Az ő bánatára minden órán Ryan mellé ültem, aki örült ennek. Igyekeztem nem kimutatni a bánatom és már csak azért is boldognak tűnni.

De persze ha magamra maradtam ez nem ment. Az ebéd időt is Ryanel töltöttem, és amikor egyszer egyedül maradtam letámadott Alice.

Erre az órák után volt esélye mikor a kocsinál Ryanre vártam.

-Bella mit művelsz? - esett nekem ahogy odaért hozzám.

-Mire gondolsz?

-Ryanre. Direkt csinálod igaz, hogy Edward szenvedjen?

-Hogy ő szenvedjen? Most őt véded? Netán ne gratuláljak neki hogy megcsalt? - estem én neki Alicenek.

-Nem azt mondom, de ez nem a legjobb módja, hogy visszavágj neki. Mert ettől te sem leszel boldogabb.

-De akkor sem folyton miatta szomorkodok.

-Látom megvalósulni látszik a látomásom - mondta Alice célozva ismét Ryanre.

-Hanyagoljuk ezt jó? Majd meglátjuk mi lesz, és nem akarok veszekedni veled.

-Én sem, de rossz külön látni titeket - mondta miközben odajött és megölelt.

-Ezen már nem tudunk változtatni - mondtam miközben visszaöleltem.

Nemsokkal később pedig a többiek is jöttek ki. Ryan egyenest felém indult, hogy mehessünk. Ami persze Edwardnak nem tetszett. Köszöntem nekik, majd még egyszer kértem Alicet, hogy Nessát később hozzák haza, majd Ryan és én elhajtottunk.



/Edward/


Ahogy hazaértünk legszívesebben nekirontottam volna Ryannek. Majd felrobbantam a méregtől ahogy együtt láttam őket, de végül is ezt magamnak köszönhetem.

Hallottam az ő és Alice beszélgetését, amiből szintén megbizonyosodhattam, hogy nagyon nehéz lesz visszaszereznem őt, sőt egyenest lehetetlen. Soha nem fogja megbocsájtani amit vele tettem.

De a szomorúságom ha csak egy kis időre is elmúlt, amikor hazaértünk és a tündéri kislányom a nyakamba ugrott.

Együtt töltöttünk az egész délután. Most már csak akkor vagyok boldog ha vele vagyok. Rengeteget játszottunk, de persze Emmettéket és a lányokat sem hanyagolta.

Bár látom rajta is, ha nem is úgy mutatja ki szomorú, hogy nem vagyunk együtt. De a kis tündérem megígérte, hogy segít hogy a mami megbocsásson nekem.

Hiába ilyen kicsit még, annyira okos kislány.

Délután viszont sajnos haza kellett mennie. És mivel Bella kikötötte, hogy eszembe ne jusson, hogy ismét én vigyem haza, így Esme vitte őt haza Bellához. Én pedig ismét a magányba sűlyedtem a kis családom nélkül.


/Bella/


Már esteledett mikor Esme hazahozta a lányom. Beszélgettünk egy kicsit, majd ő ment is, én pedig ágyba fektettem Nessát.

Az elkövetkezendő néhány nap gyorsan eltelt. Nessa délelőtt és a délután egy részét Edwardéknál töltötte, és este mindig hazahozta valaki. Addig én többnyire egyedül voltam, vagy Ryanal, akivel időközben egyre jobban kijöttünk. De persze még mindig nem szándékoztam hogy barátságnál több legyen köztünk.

Pénteken suliból hazafelé jövet Esme és Nessa várt rám otthon. Ryan Emmettékkel ment hozzájuk.

-Hát ti?

-Érted jöttünk mami.

-Igen, szeretnénk ha átjönnél hozzánk. Tudom hogy őt nem nagyon akarod látni, de a többieknek is hiányzol. Ha csak egy kicsit is - kérte tőlem Esme és Nessa is reménykedve pillantott felém.

-Kérlek mami....

Hogy utasíthatnám őt vissza? És mindenki ott lesz, így nem lesz alkalmam egyedül lenni vele.

-Rendben - adtam meg magam, majd átöltöztem gyorsan és már útban is voltunk a Cullen ház felé.

-Végre Bella, annyira hiányoztál nekünk - jöttek oda hozzám mind.

-Ti is nekem - öleltem meg őket, míg Edward az egyik sarokban állt.

-Akkor ne hanyagolj így el minket - mondta Carlilse miközben megölelt.

Rose rögtön fogta Nessát majd közösen Aliceel felmentünk Nessa szobájába ahol játszottunk vele, miközben beszélgettünk.

-Mostanában alig látunk, valamikor elmehetnénk közösen vásárolni - vette fel az ötletet Rose, amire persze Alice és Nessa is rögtön felkapta a fejét.

-Elmegyünk ugye mami? Mind együtt.

-Ha akarjátok.

-Rendben, akkor egyik nap együtt elmegyünk - zárta le a témát Alice.

Esmevel és Carlisleal is sokat beszélgettem, ők is nagyon hiányoztak nekem. Persze a fiúkat se hanyagoltam. Jazz kiment játszani Edwardal és Nessával, amíg Emmett bocsánatot kért a múltkori beszólása miatt.

Már esteledett mikorra Esmevel megcsináltuk Nessa vacsoráját. Mielőtt menni akartunk még a nappaliban beszélgettünk egy kicsit.

Emmett és Ryan sakkoztak, míg én Esmeék mellől figyeltem ahogy Nessa Edward karjaiban ül. Nessa hirtelen egy olyan ötlettel állt elő aminek nemtudom örülnöm kellene e.

-Apu, holnap hétvége van igaz?

-Igen tündérem miért?

-Tudod megígértétek a mamival, hogy hétvégén elmegyünk a házikónkba. Nem mehetünk el oda? - kérdezte reménykedve hol rám hol az apjára nézve.

-Sajnos nem hiszem, hogy a mami akarná, de lemehettek ti is - nézett rám Edward.

-Te nem akarod mami? - kérdezte tőlem Nessa. De nemcsak ő hanem minden szem rám szegeződött és a válaszomra vártak, én pedig nemtudtam engedjek és a lányom kérésének vagy most az egyszer utasítsam vissza.



Tessék komizni :)