37.fejezet

Sziasztok! Először is bocsi, csak most tudtam hozni a fejlit, kb 5 perce estem haza. De már teszem is. Köszi akik komiztak az előzőhöz, ide is várom őket és jó olvasgatást. És köszi a bétázást Bumbinak! (L) Pussz.



37.fejezet


/Edward/


Mit tettem? - kérdezgettem egyfolytában magamtól mióta Belláék elmentek.

Egyszerűen fogalmam sincs mi a fene ütött belém, hogy képes voltam ezt tenni. Azóta olyan mintha magamhoz tértem volna.

Lehet, hogy hülyeségnek hangzik így kimondva de mialatt ezt műveltem, mintha nem is én lettem volna. Mintha valami uralta volna a testem, de most újra én irányítom.

Nem értettem ez miért lehet, és hogy egyáltalán lehetséges e ez. Csak azt tudom, hogy Bellát örökre elvesztettem.

Igaz nem mentség arra amit tettem, de abban a pillanatban ahogy Tanya rám mászott úgy éreztem muszáj megtennem. És ez az érzés csak utána múlt el miután már késő volt. Mintha valami vagy valaki kényszerített volna, hogy tegyem meg.

Nem tudom egyáltalán lehetséges e ez, de abban biztos vagyok, hogy önszántamból, most bármennyire is úgy tűnik az életben nem tettem volna ezt Tanyaval. Igaz ez mind képtelenségnek hangzik, de nem tudok más magyarázatot erre, és ezt a hitetlenkedő és bosszús családommal is közöltem.

Alice volt az első aki nekem esett, de úgy éreztem, hogy megérdemeltem amit tőle kaptam. Miután én megkaptam a magamét Tanya következett.

Alice szó szerint dobta ki a házból, majd odakint neki is esett, és most senki sem állította le, még Jazz sem. Mindenki úgy gondolta ezt megérdemli. Miután Alice jól megadta neki a magáét elment.

Mintha csak azért jött volna, hogy ezt megtegye velem, és hogy ezzel tönkretegye az életem. Ha ez volt a terve hát most örülhet mert sikerült neki.

Bella elhagyott, és ami a legrosszabb a lányom is elvitte. De ami még ennél is jobban dühített, hogy a régi házába költözött vissza, nem mellesleg Ryannal. Ennek hallatán öntött el csak igazán a méreg. Most aztán végre rámászhat Bellára, és én semmit sem tehetek.

A családom még mindig rosszallóan néz rám, inkább visszavonultam a szobámba. Nem tudom meddig ülhettem meredve magam elé mikor Alice jött be hozzám.

-Emlékszel mikor nemrég vadászni mentem Bellával? - kérdezte, mire én csak bólintottam.

-Volt egy látomásom - mondta majd meg is mutatta.

A képeken Bella és én külön voltunk, mellette Ryan állt, velem pedig Tanya volt.

-Miért titkoltátok előlem?

-Nem akartuk, hogy te is aggódj. Elég, hogy Bella idegeskedett miatta. És nem hiába, hisz bekövetkezett a baj - mondta húgom.

Ezzel nemtudtam vitatkozni. Az én hibám. Elvesztettem Bellát és a lányomat is. És szabad utat adtam Ryannek, aki biztos vagyok benne, hogy ki fogja használni, hogy külön vagyunk.

-Ez a tiéd - nyújtotta át nekem Bella gyűrűjét Alice.

Ahogy a kezembe fogtam az ékszert jöttem rá, hogy ezzel tényleg vége. De, hogy a pokolba voltam képes ezt tenni? Biztos van rá valami magyarázat. Hisz most úgymond normálisan érezem magam. Mintha megbabonáztak volna, hogy lefeküdjek Tanyaval. De sajnos kézzel fogható magyarázatot nem találtam rá, és biztos vagyok benne, hogy Bella sem fog meghallgatni, hinni nekem meg pláne nem.

Annyi vigasztalt, hogy legalább nem, vagy nem csak Ryan, hanem Rose is Bella mellett van. Igaz az elején nem jöttek ki jól, de örülök, hogy ez megváltozott. Abban viszont biztos vagyok, hogy ezért még Rosetól is megkapom a magamét. Ezt illetően nem is tévedtem.

Hamarosan már hallottam a gondolatait, tudtam, hogy mindjárt hazaér így lementem a nappaliba.

-Hogy van Bella? - támadtam le rögtön, majd egy akkora pofont kaptam válaszul, hogy szinte beleszédültem,már ha ez lehetséges.

-Még van képed ezt kérdezni? Tanyat hol hagytad? - kérdezte cinikusan.

-Nyugodj meg cica - próbált hatni rá Emmett.

Rose gondolatai csak úgy ordítottak felém, a képekkel együtt amiken a teljesen összetört Bellát mutatta, és a kis Nessát aki semmit sem ért abból ami történt.

-Csupán így érzi magát - mondta Rose.

Leroskadtam a kanapára és a kezembe temettem az arcom.

-Muszáj beszélnem vele - mondtam.

-Eszedbe ne jusson. Bella látni sem akar - mondta felém Rose, amit tulajdonképpel magamtól is tudtam. De akkor is beszélnem kell vele.

-Tudjátok mire jutottam? - kérdezte Jazz.

-Na mesélj tesó - szólalt meg Em.

-Arra vonatkozóan amit Edward mondott. Hogy szinte nem is volt önmaga mikor ezt tette, mintha valaki kényszerítette volna rá - kezdett bele Jazz.

-De ha így lenne, ki tette? Tanyanak nincs ilyen képessége - szólalt meg Carlisle.

-Az igaz. De valami magyarázat csak van rá.

-És tudjátok ti is, mire képes Tanya - mondta Alice. Bármire, hogy szétválassza Edwardot és Bellát. És ha tényleg valami ilyesmi történt rá kell jönnünk hogy lehetséges. És az is, hogy nem láttam Tanya döntéseit és, hogy ez fog történni. Ez nekem bűzlik - tette hozzá Alice.

-Igaz ez nem mentség arra, hogy mégis megtetted. Ha tényleg így van és valamilyen modón befolyásoltak, hogy ezt tedd, a tényen, hogy lefeküdtél vele ez sem változtat - mondta Jazz és igaza volt.

Őket hallgatva most már biztos vagyok benne, hogy valami vagy valaki áll e mögött. Csak az a kérdés ki? És igaza van Jazznek abban, hiába is bizonyosodik be ez az állítás a tény nem változik miszerint lefeküdtem Tanyaval. Ezt Bella sosem bocsájtja meg nekem.

Most azt hiszi, hogy sosem szerettem.

Tanya csak arra játszott, hogy tönkretegye a kapcsolatom Bellával és ez sikerült is neki.

-Sajnos igaza van a többieknek kicsim, ha így is van Bella sajnos nem hiszem, hogy képes lesz elnézni ezt neked - szólalt meg anyám.

Tehát akkor nincs remény. Elvesztettem.

-Ideje suliba menni - szólalt meg Alice.

-Én nem megyek - mondtam.

-De hogy nem. Esme és én átmegyünk Bellához - mondta húgom.

Tudtam, hogy vele kár lenne ellenkezni. És hiába is próbálnék Bella közelébe menni ő látni sem akar.

Így hát nem volt mit tenni átöltöztem és Emmettékkel a suliba indultunk míg Carlisle a kórházba ment, Alice és Esme pedig átment Bellához.



/Bella/

Miután este lefektették Nessát Rose egész éjjel mellettem volt, amiért hálás voltam neki. Valamikor hajnal tájban ment haza mivel ma suli volt. Ahova nekem eszem ágában sem volt bemenni. Még csak fényképen sem akarom látni Edwardot. Főleg nem Tanyaval.

Mielőtt elment Rose megkértem, hogy ha lehet küldje át Esmet.

Az biztos, hogy ezt soha nem fogom megbocsájtani Edwardnak. Hogy képes volt ezt tenni velem. Ő akit a világon a legjobban szerettem. Hiába is próbáltam képtelen voltam kiűzni azokat a képeket a fejemből amikor Tanya Edwarddal hentereg.

Ilyenkor szinte mindig úgy éreztem már nincs miért élnem ha ennyit kell szenvednem. De ilyenkor Nessa is eszembe jutott, hogy ő nem tehet semmiről, és hogy nem hagyhatom magára.

-Biztos ne maradjak itthon veled? - kérdezte reggel Ryan.

-Ne menj csak nyugodtan. Esme később átjön. És köszönöm.

-Nincs mit, számíthatsz rám mindenben - jött oda hozzám és végigsimított az arcomon, majd elköszönt és a suliba indult.

Nemsokkal később egy autó fékezett le a ház előtt.

-Alice... - rohantam barátnőm karjaiba.

-Itt vagyunk, minden rendben lesz - próbált vigasztalni Esme is.

Bejjebb mentünk, mivel a kis Nessa még aludt addig leültünk a nappaliban.

-Annyira sajnálom kicsim - ölelt át most Esme.

-Neked nincs miért, nem a te hibád.

-De lehet, hogy Edwardé sem - szólalt meg Alice.

-Őt inkább ne is emlegesd - mondtam.

Alice megkért kapcsoljam be a pajzsom és megmutatta az otthon zajlottakat.

Többek között ahogy ő és Rose is neki estek Edwardnak, akit nem tudtam sajnálni, valamint Alice hatalmas mosollyal az arcán mutatta hogy nekiment Tanyanak.

Utána pedig őt. Majd Alice és Esme mindent elmeséltek. Többek közt Edward hihetetlennek hangzó állítását miszerint nem magától tette amit tett.

-Ha ez így is van, és valaki esetleg Tanya valamilyen módon csapdába csalta, a tényen, hogy lefeküdt vele ez sem változtat - mondtam.

-Ha Edward képes volt erre viselje a következményeit. Én itt most megigérem soha többet nem fogok szenvedni miatta mert nem érdemli meg.

-És Nessa? Őt is eltiltod tőlünk? - kérdezte szomorúsággal a szemében Esme.

-Miket beszélsz, eszembe sincs. Megfordult a fejemben, hogy az lenne a legjobb ha elmennék innen, de Nessa nem tehet semmiről és nem akarom elszakítani tőletek. Nem az ő hibája amit az apja tett. Ezért tőle sem fogom eltiltani. Bármikor látogahatjátok és ő is. De ő csak akkor ha én nem vagyok ott.

-Nessa szereti őt és nem fogom megtiltani, hogy lássa őt. Már beszéltem vele. Nagyon okos kislány. Bár nem tud csak keveset, többek között, hogy ezentúl itt fogunk élni az apukája nélkül - mondtam ki miközben úgy éreztem a szívem szakad meg, - de akkor láthatja amikor akarja.

-És holnaptól már muszáj iskolába mennem, így ha nem lenne nagy kérés amig ott vagyok átmehet Nessa hozzád? - kérdeztem Esmetől.

-Ezt nem is kellett volna megkérdezned.

-Reggelente átviszem, és vagy ti hazahozzátok vagy suli után én megyek érte, mert nem akarom elválasztani tőletek. De ő is tudja, hogy ezentúl nem fogunk az apukájával élni - mondta lehajtott fejjel.

-Megértelek kicsim, de hidd el minden rendbe jön - próbált Esme is ezzel vigasztalni, de hiába. Már semmi esély arra, hogy valaha is egy boldog család legyünk. Minden tönkrement, de nem akarom, hogy a lányom szenvedni lásson. Legalább miatta erősnek kell lennem, és nem fogom megadni senkinek azt az örömöt főleg nem Edwardnak, hogy szomorkodni lássanak.

Bár nemtudom mennyi az esély rá, de meg kell próbáljam elfelejteni őt, mert ha igaz is amit mondtak, a tényen nem változtat miszerint ágyba bújt Tanyaval.És ez az amit soha nem fogok megbocsájtani neki.

-Nagyi - szalad le a lépcsőn még kissé álmosan Nessa.

-Szia kicsim - köszönt neki Esme és Alice, majd Esme ölébe ült.

-Tudod, hogy a mamiék összevesztek és hogy itt fogunk lakni?

-Igen kicsim.

-De bármikor átjöhetsz hozzánk, és míg anyu iskolában lesz addig velem leszel.

-Az jó lesz - felelte mosolyogva a kislányom.

Tudom, hogy ez most neki is furcsa és rossz lehet, de képtelen lennék tovább abban a házban élni egy fedél alatt vele.

Később Esme reggelit készített Nessának, majd felmentek a szobájába és egész délelőtt játszottak. Én addig Aliceel beszélgettem.

Gyorsan eltelt a délelőtt. Alice és Esme felöltöztették Nessát, hogy egy kicsit átvigyék magukhoz, mondván, hogy majd este hazahozzák. Ezt persze semmiképp nem tagadhattam meg tőlük, hisz tudom, hogy mennyire szeretik a lányok és ő is őket.

-Szia mami sietek haza - felelte mosolyogva mikor megölelt.

-Légy jó kincsem várni foglak.

-Te pedig nyugodj meg, igaz mindenki ezt mondja de hidd el minden rendbe jön majd - biztatott Alice majd elmentek.

Rossz volt egyedül maradni. Hiába ígértem meg, hogy nem fogok többet szomorkodni miatta, mégis borzasztóan fájt amit Edward tett.

Nemsokkal később megjött Ryan. Félve kérdeztem rá mi volt ma az iskolában. Sejtettem, hogy Edward nem tűri szó nélkül, hogy visszaköltöztem főleg így, hogy Ryan is itt van, hiszen mindig is féltékeny volt rá. Bár ha képes volt ezt tenni velem, nemtudom miért zavarná ha mással lennék.

-Tudod nagyon kiakadt a tudatra, hogy itt élünk egy fedél alatt.

-Ezek után semmi joga ilyeneket gondolni - mondtam.

-Lehet, de nagyon elakart jönni hozzád, de a többiek lebeszélték.

-Jól tették, látni se akarom őt.

Ryannal egyre jobban kijövök. Azt nem mondom, hogy beletudnék szeretni, maximum csak barátként tekintek rá, de nagyon hálás vagyok neki amiért most mellettem van. Sokkal jobb így, legalább nem vagyok egyedül, és nem szomorkodok állandóan.

A délutánt és az estét átbeszélgettünk, és jól esett. Legalább egy kicsit elterelte a figyelmem.

-Nem jössz el velem vadászni? - kérdezte.

-Miért is ne? Menjünk, nekem is el kellene mennem - mondtam, majd felmentem átöltözni, hogy indulhassunk.



/Edward/

Egész délelőtt alig vártam, hogy végre haza mehessek és megtudjam Aliceéktől mi volt Bellánál. Persze nem is én lettem volna ha nem támadom le Ryant amint meglátom. De képtelen voltam türtőztetni magam. Végre vége lett a sulinak, és már száguldottunk is haza.

Abban biztos voltam, hogy Bellát nem fogom látni egy hamar, de egy dolog volt amiért érdemes volt hazaérni.

-Apu... - rohant hozzám a kislányom amint beléptünk az ajtón.

-Szia tündérem - öleltem őt magamhoz. Annyira hiányzott már, akárcsak az édesanyja. Azt hiszem ezek után örülhetek neki, hogy egyáltalán Nessát elengedi hozzánk.

Pillanatokon belül viszont anyám gondolatait hallottam meg, jobban mondva a beszélgetését Bellával. Azon meg sem lepődtem, hogy látni és hallani sem akar rólam. Annak viszont örülök, hogy ennek ellenére Nessát láthatom, és hogy Esme fog rá vigyázni amíg iskolában leszünk, ugyanúgy ahogy eddig is.

-Annyira hiányoztál apu, rossz, hogy nem laksz velünk - mondta kissé szomorúan.

Esme üzente gondolatban, hogy Bella már beszélt a lányunkkal is erről. Örülök, hogy a helyzethez képest jól fogadta és, hogy a kora ellenére ilyen okos kislány.

-Tudom kicsim, te is nekem, de apu mindent megtesz, hogy helyrehozza, csak egy kis időbe telik, rendben?

-Jóóó - ölelt meg boldogan.

Ezt kimondva csak reméltem, hogy megtarthatom a lányomnak tett ígéretem, és hogy egyszer újra együtt lehetünk mint egy boldog család.

-Emmett bácsi játszol velem? - fordult Nessa a mackó bátyámhoz.

-Naná kislány, futás - válaszolta Em.

-Jössz te is Jazz bácsi?

-Persze, menjünk - válaszolta Jazz, majd felöltöztették Nessát és a kertbe mentek játszani.

Annyira hiányzott Bella. Tudtam, hogy nem kellett volna elengednem arra az útra, akkor talán még mindig rendben lenne.

A délután és az este gyorsan eltelt. Nessa sokat játszott a fiúkkal, és Roseékkal is. Később mikor kifáradt, felvittem a szobájába és még mielőtt mennie kellett olvastam neki egy mesét.

Az idő viszont gyorsan telt, és a lányok megígérték Bellának, hogy hazaviszik őt.

Ezt még kimondani is fáj. Hisz nemrég még ez volt az otthona. És most az én hibámból nem lehet mellettem.

Hiába az elméletem erről az egészről, a többiek még mindig haragudtak rám. Főleg Rose. De ez annyira nem érdekelt, csak az, hogy valahogy, nem érdekelt hogyan visszaszerezzem Bellát, ami sejtettem, hogy nem lesz egy könnyű menet.

-Apu te vigyél haza - kérte Nessa mikor lementünk a nappaliba. Azonnal minden szem rám szegeződött.

-Sajnos ez nem jó ötlet kicsim.

-Kérlek, együtt meggyőzzük a mamit - mondta édesen.

-Gyere kicsim a papa hazavisz - hívta magához Alice a kis Nessát.

-Alice ez...

-Ne aggódj a kislány előtt nem fog veszekedni veled - üzente gondolatban a húgom.

-Láttad? - kérdeztem mert megmutatni nem akarta.

Erre nem felelt csak bólintott.

-Kicsim jó ötlet ez? - lépett Jazz Alice mellé.

-Nyugi, nem lesz semmi baj - szólalt meg Alice.

Kezembe vettem a kis tündérem és a kocsimhoz mentünk. Alig vártam már, hogy végre láthassam őt. Tudtam, hogy ennél több egyenlőre nem adatik meg nekem. Azt nem is remélem, hogy engedni, hogy beszéljek vele. Ráadsául szinte az egész délutánt és estét Ryannel töltötte. És ez dühített a legjobban.

Autóba szálltunk Nessával, majd nemsokkal később a ház előtt álltunk, ahol sötétség volt. Nincsenek itthon - állapítottam meg.

Nessivel a kocsiban vártunk, de nem kellett sokat mert az erdő felől hamarosan megpillantottam szerelmem. Viszont nem egyedül. Hanem Ryannel. És elnézve őket nem lehetett olyan rossz kedvük. De ez csak addig tartott míg meg nem látta a kocsim.

Nessát magamhoz vettem és kiszálltunk.

-Szia mami.

-Szia kicsim, jól érezted magad? - kérdezte tőle Bella mikor Nessa még mindig a karomban volt, de szinte rám se nézett.

-Igen, apu mesét olvasott nekem mielőtt eljöttünk és Emmett bácsiékkal is sokat játszottam.

-Örülök kicsim, de menjünk be mert megfázol - vette el a kezemből Bella a kislányunk. Ekkor hála az égnek Ryan már nem volt itt ő bement.

-Mami, apu bejöhet, hogy együtt fektessetek le? - kérdezte tőle Nessa. A kis huncut - mosolyogtam magamban. Aranyos, hogy segíteni próbált, de sajna a helyzet nem fog ilyen könnyen megváltozni. Ha most enged is neki Bella, engem ugyanúgy utált, és joggal.

-Kicsim, majd máskor...

-Létszi mami, azt akarom, hogy együtt fektessetek le - kérte Nessa édesen, és ki tudna neki ellenállni.

-Rendben, de csak miattad - mondta Bella azt már egyenest nekem célozva.

-De mese után apu már megy - tette hozzá.

-Rendben - mondtam most én.

Sejtettem, hogy nem lesz könnyű dolgom, de akármibe is kerül mindent meg kell tegyek, hogy ezt helyrehozzam. Ekkor még nem sejtettem milyen nehéz is lesz, és mik fognak még történni.



Tessék komizni :)