33.fejezet

Sziasztok! Itt is hozom a következő fejezetet. Köszi a komikat az előző fejlihez, ide is várom őket. MoOa-nak köszi szépen a bétázást :), nektek pedig jó olvasást hozzá. Pussz


33.fejezet

/Bella/

Nessa, mint minden délután most is aludt, míg mi a nappaliban vártunk, vajon mit látott Alice.

- Az új diák az iskolában, aki vámpír, sőt vegetáriánus, hamarabb érkezik, mint láttam, és holnap eljön hozzánk - válaszolta Alice.

- Már holnap? És vegetáriánus? - kérdezte Esme.

- Igen, nyilván, hisz velünk fog járni a suliba.

- És láttál még valamit? - fordult felé Edward.

- Semmit, és ez idegesít. Olyan mintha valamiféle pajzs venné körül, és csak kép foszlányokat látok vele kapcsolatban - mondta kissé mérgesen Alice.

- Ne aggódj kicsim, holnap úgyis minden kiderül, ha eljön - szólt Jazz Alicenek.

- Addig, míg Nessa nem ébred fel én elmegyek vásárolni - szólalt meg Esme.

- Hagyd csak anya, majd Alice és én elmegyünk - állt fel Edward.

- Te mióta akarsz bevásárolni menni? Ráadásul velem? - döbbent le Alice.

- Mostantól. Jössz? - nézett rá Edward.

- Ti miben mesterkedtek? - kérdeztem Emmett.

- Semmiben, amúgy jó lenne, ha te is jönnél - szólt neki Edward.

- Jó, de minek? - értetlenkedett Emmett.

- Majd megtudod, csak gyere - mondta neki Edward.

- Oké, indulás - szólalt meg Em, egy csókot adott Rosenak és a garázs felé vette az irányt.

- Mit titkolsz előlem? - fordultam szerelmem felé.

- Semmit.

- Mondd el! Ugye nincs semmi baj?

- Persze, hogy nincs, sőt, ne aggódj, holnap megtudod - mondta és csók kíséretében majd Aliceszel és Emmettel elmentek.

- Ti sem tudjátok, mit akar Edward?

- Nem sajnos, de hamarosan megtudjuk. Mostanság egyik meglepetés éri a másikat - mondta Carlilse.

Nem sokkal később Nessa felébredt a délutáni szunyókálásból. Rosezal és Jazzel kimentek az udvarra játszani. Kezdett már sötétedni is, de Edwardék még mindig sehol. Vajon hol lehetnek? - kérdeztem magamtól.

Miután majdnem teljesen besötétedett és, hogy Nessa se fázzon meg, Roseék behozták és felvitték megfürdetni. Nem sokkal később Edward is megjött, de csak annyira, hogy a Nessának vásárolt élelmiszereket hazahozza. Mindketten kaptunk egy-egy puszit tőle, és ismét elment.

Kezdett furcsa lenni ez az egész. Sőt egyre sűrűbben jutottak eszembe rossz gondolatok ezzel kapcsolatban, de mielőtt Edward elment megnyugtatott, hogy semmi rosszra nem kell gondoljak, és hogy reggel mindent megtudok.

Esme és én készítettünk vacsorát Nessának, és mivel Edward ma nem aludt itthon, Nessa megkérdezte nem aludhat-e velem. Így a mi szobánkba mentünk, elővettem Nessa délutáni meleg takaróját, amivel betakargattam. Elalváshoz egy mesét olvastam neki, miközben szorosan hozzám bújt.

Pillanatokkal később már édesen szuszogott a karjaimban. Imádtam őt nézni, ahogy alszik. Ő a világ legtündéribb kislánya, és csak hálás lehetek a sorsnak, hogy megismertük őt.

Egész éjjel mellette voltam, és őriztem az álmát, míg reggel fel nem ébredt. Sokkal korábban is, mint szokott. Lementünk a konyhába, ahol Esme már a reggelit készítette számára.

- Ez nagyon finom volt nagyi - köszönte meg Nessa miután végzett.

- Örülök, hogy ízlett kicsim.

- Apu mikor jön haza? - fordult felém Nessa.

- Apu itt is van - szólalt meg a hátam mögül Edward.

- Apu - rohant Nessi Edward karjaiba.

- Szia tündérem - köszönt neki és megpuszilta a csöpp kislányt.

- Hiányoztál nekünk, képzeld a mamival aludtam - nézett felém mosolyogva.

- Igen? Örülök - adott Nessának még egy puszit Edward majd letette őt és hozzám lépett, és végre én is megkaptam a csókom. Annyira hiányzott már a közelsége.

- Szaladj kicsim Alice néni felöltöztet és indulunk - szólt Edward a lányunknak.

- Hová megyünk? - kérdezte ő kíváncsian.

- Meglepetés, na futás - mondta neki, aki rögtön rohant Alicehez, akivel felmentek az emeletre.

Visszamentünk a nappaliba ahol már Emmett is itt volt. De persze belőle sem tudtam kihúzni mit is csináltak tegnap este és éjszaka. Na, de Edward azt mondta hamarosan megtudjuk.

Nessa elkészült, így hármasban ültünk a szürke Volvoba és indultunk el. Egy idő után mondhatni ismét rájöttem hova is megyünk, csak ezúttal Nessával, aki kíváncsian várta, az apukája hová visz bennünket.

Nem sokkal később a mi kis házikónk előtt állt meg az autó. Edward a karjaiba fogta Nessát, nekem pedig a kezem fogta meg.

- Kié ez a ház apu? - kérdezte Nessa.

- A miénk kicsim, a hármunké - válaszolta neki Edward, mire nekem elállt a szavam.

Szóval ezen mesterkedtek. Edward megvette a házikót.

- Te megvetted? - fordultam felé, még mindig döbbenten.

- Igen. Itt töltöttük életünk legszebb pillanatait, és szerettem volna, ha a miénk lenne, hogy néha akár Nessával is eljöhessünk ide - válaszolta azzal az édes mosollyal az arcán.

- Ez nagyon szép, mint a mesében - válaszolta Nessa, ahogy Edward letette őt. Én pedig Edwardhoz léptem és megcsókoltam.

- Köszönjük - súgtam neki a csókunk után.

- Értetek bármit - felelte.

- De lassan mennünk kellene haza, mert.... - gondoltam itt a látogatónkra, de Edward közbeszólt.

- Ne aggódj, még van időnk, nézzünk szét - vetette fel az ötletet Edward.

- Megnézzük a kertet? - fordult Nessa felé, aki boldogan vetette magát ismét apja karjaiba, így hármasban indultunk a ház mögött található kis kertbe.

Tehát ezért kellett Emmett – gondoltam, ahogy szétnéztem az udvaron. Egy kisebb faházikó, egy babaház szerűség állt ott Nessának, és néhány hinta is, hogy játszhasson.

- Ez az enyém?

- Igen tündérem - felelte neki Edward, majd együtt nézték meg a házikót és a játékokat, míg én csak csodáltam életem két legfontosabb személyét.

- Megnézzük belülről is? - kérdezte Edward.

- Jó, de utána játszunk egy kicsit? - fordult mosolyogva Nessa az apukája felé.

- Persze, kicsim - válaszoltam neki én.

Együtt mentünk most már a Mi kis házikónkba. A földszint semmit sem változott, az emelet annál többet. Volt egy nagyobb szoba, amit mi is használtunk Edwarddal, és egy kisebb, ami nem volt berendezve. Eddig. Alice, mert gondolom ő volt, kialakított Nessának egy kis szobát, aki örömmel vette birtokba. Szerintem ő az egyetlen kislány, akinek három szobája is van, hála a bőkezű nénikéjének. Van egy otthon a Cullen házban, az én régi házamban is, és itt is.

- Ez hihetetlen, ennyi mindent egy éjszaka alatt.

- Tudod milyen Alice - mondta Edward.

Míg Nessát lefoglalta az új szobája, Edwarddal mi is átmentünk a miénkbe.

- Mivel gondolom továbbra is a nagy házban fogunk élni a többiekkel, azért néha amikor tehetjük eljöhetnénk ide - szólalt meg Edward, miután egymás karjaiba feküdtünk az ágyon.

- Persze, nem akarom ott hagyni a többieket, és Nessa is imád ott élni, de amikor csak tudunk eljövünk - feleltem szerelmemnek és megcsókoltam.

- Annyira hiányoztál az éjjel.

- Te is nekem - válaszolta.

Egyre hevesebben ostromoltunk egymás ajkait, miközben nyelveink vad táncot jártak.

- Jön Nessa - mondta Edward, ahogy megszakította a csókunk. Kissé illedelmesebb pózba vágtuk magunkat, majd Nessa jött be hozzánk.

- Apu játszol velem?

- Persze tündérem - állt fel Edward, miután egy csókot nyomott ajkaimra, és Nessával a kertbe mentek.

Addig én a házat vettem jobban szemügyre. Kis idő múlva, hogy Nessa se fázzon meg, csatlakoztak hozzám. A konyhába lépve egy üzenet várt rám.

"Tudod az Ő ajándéka, a nappaliban lévő szekrényben van. Puszil: Alice."

Persze, hisz a múltkor csak én kaptam meg az ajándékom. El is indultam a szekrény felé mikor megszólalt Edward.

- Azt csak te nyithatod ki - mutatott a szekrényre.

- Alice majd levette a fejem, mikor ki akartam nyitni, de nem tudtam kiszedni belőle mi van benne.

- Nagyon helyesen tette.

Nessa és Edward helyet foglaltak a kanapén, míg én kivettem az Edwardnak szánt gitárt a szekrényből.

- Ezt tőlem kapod. Igaz nem nagy dolog, de......

- Hogy nem az? Ez csodálatos - nézte meg a hangszert.

- De honnan tudtad? Szinte senki sem tudja otthon, hogy ezen is tudok játszani - nézett felém egy hatalmas mosollyal az arcán.

- Hát persze Alice.

- Igen, ő segített ezt kiválasztani neked, és az ötlet is az övé. Én is meglepődtem mikor mesélt róla - mutattam a gitárra.

- Köszönöm, ez fantasztikus. Szeretlek - mondta nekem.

- Ahogy én is téged - adtam egy csókot szerelmem ajkaira.

Edward, kérni sem kellett rá, játszott rajta nekünk, míg mi Nessával egy-egy hatalmas mosollyal az arcunkon figyeltünk.

- Ez nagyon szép apu.

- Bizony az - mondtam, majd mindketten Nessával Edwardhoz bújtunk, aki boldogan ölelt a karjaiba minket.

- Sajnos ideje mennünk - szólalt meg Edward.

- Oké, de hamar jövünk még ide ugye? - kérdezte reménykedve Nessa.

- Persze, kicsim. Holnaptól nekünk iskola, de a hétvégét itt töltjük - válaszolta Edward a kislánynak.

- Az nagyon jó lenne- adott egy puszit az apukájának.

Eltettük Edward gitárját, hogy legközelebb is játszhasson nekünk, majd, bár nem szívesen, de elindultunk haza.
Amint megérkeztünk, a többiek rögtön kíváncsian várták a beszámolónkat. Mindent elmeséltünk, és főleg Rose és Esme, akik még nem látták voltak nagyon kíváncsiak a mi kis házikónkra.

- Szóval akkor megvan a kis szerelmi fészketek, ahol rosszalkodhattok - szólalt meg Emmett, mire mi válaszra sem méltattuk a megjegyzését.

- Rögtön megérkezik - szólalt meg Alice a látogatónkat illetően.

- Egyelőre felmegyek Nessával - szólaltam meg.

- Hagyd csak, majd én felmegyek vele - jött mellé Rose.

-Biztos?

- Biztos, úgyis hallom majd.

- Köszönöm - mosolyogtam rá,majd fogta Nessát és a szobájába mentek.

Közben pedig meg is érkezett, akit vártunk. Carlisle udvariasan bemutatkozott és beljebb hívta. Helyet foglaltunk a nappaliba, én szerelmem karjaiban. Carlisle sorra bemutatott minket, majd a titokzatos idegenen volt a sor.

- Én Ryan Bright vagy - mutatkozott.

- Isten hozott itt - szólalt meg Carlisle.

- És mesélj magadról - kérte tőle Carlisle, hogy jobban megismerhessük.

Megtudtuk róla, hogy csak most jött Londonba, eddig a világot járta úgymond, elég sok helyen fordult már meg, persze ő is, mint mi, egyik helyen sem maradhatott sokáig. Ekkor hallott rólunk, mint szintén vegetáriánusokról és jött Londonba. Ő már 60 éve vámpír.

Miközben őt hallgattuk, eszembe jutottak a lányok szavai a suliban. Hogy milyen helyes, és jóképű. Hát, ami azt illeti, tényleg helyes, de az én Edwardom nyomába sem érhet - gondoltam magamban, és még szorosabban bújtam hozzá.

- És mi a képességed? - kérdezte tőle Emmett.

- Egy amolyan pajzsom van, aminek köszönthetően más vámpírok nem tudják használni rajta a képességeiket,és vannak akik a jövőt látják, és az emberek múltját látom.

- Érdekes képesség. Hasonló, mint Aliceé és Belláé. Alice a jövőt látja, míg te bárki múltját láthatod. Bella pedig szintén hasonló mentális pajzzsal rendelkezik, mint te - mondta Carlilse.

- Ti is meséltek magatokról? - kérte tőlünk Ryan.

- Persze - mondta Carlilse, majd sorban elmeséltük neki a mi történetünk, és Roseét is, aki még mindig fent volt Nessával.

- És hol laksz? - érdeklődött Esme.

- Nem régen érkeztem, még csak vadászni voltam, mielőtt ide jöttem, de szállást még keresnem kell - mondta Ryan.

- Ha gondolod, gondoljátok lakhatna az én régi házamban, az úgyis üresen áll - vetettem fel.

- Ez jó ötlet.

- De nem akarok zavarni senki - akart ellenkezni Ryan.

- Nem zavarsz. Bella már jó ideje velünk él, így a háza üres, neked pedig kell egy hely, ahol lakhatsz - mondta neki Edward.

- Hát, ha így van, nagyon hálás lennék.

- Akkor ezt megbeszéltük - mondta Alice.

- Ha akarod, odaviszünk - felelte Alice Jasperrel.

- Még egy kérdés. Van ember is a házban? - kérdezte hallva Nessa szívverését.

- Rose lejönnél? - szólt neki Edward.

Pillanatokkal később Rose Nessával a karjaiban jött le. Kissé féltem, hogy mégis csak egy idegen, de Edward mellettem volt és ez megnyugtatott.

Elvettem Nessát Rosetól, a karjaimba fogtam, miközben Edward hátulról ölelt magához bennünket.

- Ő Bella és Edward kislánya, Vanessa - szólalt meg Alice.

- Szia, én Ryan vagyok - köszönt a lányunknak.

- Csókolom. Én Vanessa, de csak Nessa.

- Tündéri kislány, gratulálok nektek - mondta felénk nézve.

- Köszönjük - válaszolt Edward, és szorosabban zárt a karjaiba.

- Te is beiratkoztál az iskolába? - kérdezte Carlisle Ryantől.

- Még nem, de tervezem.

- Akkor holnap eljöhetnél velünk, ha megyünk és megejtjük - szólalt meg Alice.

- Persze, az jó lenne.

- Akkor mi megyünk - mondta Alice, majd elköszöntünk Ryantől, aki elment Aliceszel és Jazzel.

- Nagyi éhes vagyok.

- Gyere kicsim, készítek neked valamit - vette át tőlem Esme a kislányt és a konyhába mentek.

- Na, mit gondoltok? - kérdezte Carlilse.

Most, hogy elmentek, volt időm átgondolni a dolgokat. Szimpatikusnak tűnt Ryan, de kissé mégis akartam tartani a távolságot hisz még nem is ismerjük őt, de egyetértve a többiekkel megbeszéltük, hogy adunk egy esélyt, hogy megismerhessük.

Edward valamiért nagyon szótlan volt mióta elmentek.

- Mi a baj? - fordultam felé.

- Semmi.

- Mondd el, kérlek.

- Csak nem tetszik, ahogy rád néz. És idegesít, hogy a gondolatait sem hallom - felelte Edward.

- Na, csak nem félsz öcsi, hogy lecsapja a kezedről Belluskát? - szólalt meg Emmett, mire Rose jól nyakon vágta.

- Emmett fogd be - szóltam rá.

- Ilyenre ne is gondolj, sehogy se néz rám, és, ha így is lenne, tudod, hogy csak téged szeretlek - fordultam Edwardhoz.

- Ne haragudj, csak még nem ismerjük, és nem akarok semmi bajt vele.

- Ne aggódj fiam, nem lesz semmi baj - mondta Carlisle.

- Igazatok van, sajnálom - fordult felém Edward.

- Szeretlek - mondta.

- Én is szeretlek - viszonoztam a vallomását, és mindenki előtt megcsókoltam.

Érdekes egy nap volt ez, ami Ryant illeti. Egyenlőre, ahogy Edward is gondolta, jobb lesz, ha odafigyelünk rá, hisz nem bízhatunk meg benne rögtön. És akkor még nem is sejtettük mekkora lavinákat indít el, hogy megismertük őt.

Na ennyi lenne tessék komizni! 15 legalább :)