21.fejezet

Sziasztok! Itt is a következő fejezet, ami remélem ismét tetszik majd, a hétvége még nem ebben lesz, de van egy kis ízelítő benne hogy kibírjátok a köviig. Aztán jó sok komit, ha csak néhány szót is, hogy tudjam hogy tetszett. Jó olvasást hozzá: Lizzyke

21.fejezet

/Bella szemszög/

A többnyire átbeszélgetett éjszaka után, Edwarddal felmentünk a szobájába és egymás karjaiban fekve vártuk a reggelt.
- Annyira boldog vagyok, hogy itt vagy velem – mondta, miközben még mindig a karjaiban feküdtem.
- Ahogy én is - válaszoltam, felemelkedtem a mellkasáról és megcsókoltam.
Csókunk kissé hosszabbra és szenvedélyesebbre sikeredett, amit Emmett hangja és az, hogy berontott a szobába szakított félbe.
- Upsz, bocsi, látom rosszkor jöttem - mondta Emmett.
- Bizony rosszkor - felelte neki Edward.
- Nyugi öcsi, tiétek az egész hétvége, ott aztán majd huncutkodhattok, de aztán meséljetek majd - tette hozzá Em.
- Na még miket nem - válaszoltam neki immár én.
- Na de miért hugi? Tudjátok, hogy milyen kíváncsi vagyok - felelte a nagy mackó.
- Az lehet, de mi nem leszünk a perverz vicceid tárgya - vágtam oda neki, mire szerelmem elnevette magát.
- Miért hagyjátok ki a kisebbet mindenből? - kérdezte Emmett durcás arcot vágyva.
- Majd kihevered - mondta neki Edward.
- Inkább menj és boldogítsd Roset - mondtam neki.
- Így is lesz, ha már ti ilyen gonoszak vagytok - mondta.
- Csak ezért jöttél, vagy van más is? - kérdeztem tőle.
- Alice üzeni, hogy sipirc öltözni és irány vásárolni - mondta Emmett.
- Oké, rögtön megyünk - felelte Edward, mire Emmett kisétált az ajtón, ismét magukra hagyva minket.
Miután Emmett végre magunkra hagyott bennünket Edward elfeküdt az ágyon és ráfeküdtem és megcsókoltam.
Hihetetlen boldogsággal töltött el, hogy annak a férfinak a karjaiban vagyok és csókolom, akit a világon mindennél jobban szeretek.
Szenvedélyes csókunk közben Edward kezei a hátam simogatták, mire egyszer csak a pólóm alá tévedtek a kezei.
Finom kezei bőrömet simogatták, mikor, ha nehezen is, de megszakítottam a csókunkat.
- Ha így folytatjuk, sosem indulunk el - mondtam neki miközben a nyakába csókoltam.
- Nem baj - volt a válasza.
- Bármennyire is szeretnék így maradni veled, jobb, ha öltözünk.
- Nem akarok – mondta, mint egy kisgyerek, amin én jót nevettem.
- Tudom, én sem, de gondolj arra, hogy előttünk a hétvége, csakis kettesben, és ígérem, innen folytatjuk - mondtam neki.
- Megígéred?
- Megígérem - válaszoltam.
- Oké akkor öltözzünk - mondta szerelmem.
Alice persze mindenre gondolt és készített nekem ruhát a fürdőbe.
Amiről nem mondanám, hogy az én ízlésem.
Egy csőszárú, testre simuló farmer egy magasszárú csizmával és egy kék, igencsak mélyen dekoltált felsővel.
Biztos voltam benne, hiába is vitatkoznék, a végén úgy is én maradnék alul és ezt kéne felvennem, így nem volt más választásom, mint felvenni.
Mire felöltöztem és elindultam le a lépcsőn, mindenki a nappaliban volt.
- Hű de dögös vagy húgi - szólt be Emmett mikor meglátott.
Edwardtól egy rosszalló pillantást kapott, mire Rose meg nyakon vágta férjét.
- Jól van na, te vagy a legszebb, tudod cica - mondta Em békítés képpen Rosenak.
- Na azért - vágta oda neki Rose és megcsókolta Emmettet.
- Oké, ha mindent megbeszéltetek, akkor indulhatnánk is - szólalt meg Alice.
- Esme az árvaházba megy, Carlisle a kórházba, mi pedig vásárolni - mondta csillogó szemekkel Alice.
- Az árvaházba mész? - fordultam Esme felé.
- Igen kicsim, miért?
- Semmi, csak kérdeztem.
- Vanessa miatt? - kérdezte Edward.
- Látom nagyon megszerettétek őt - mondta nekünk Esme.
- Igen, nagyon - válaszoltam neki.
- Jövő héten egy néhány napos kirándulásra viszik a kicsiket, ha gondoljátok, miután visszajöttetek a hétvégéről, elkérem Vanessát és míg a többieket elviszik a kirándulásra, nálunk lehetne - vetette fel az ötletet Esme.
Aminek én nagyon örültem.
Annyira megszerettem azt a kislányt.
Ha vele vagyunk, akkor jövök csak rá, hogy vámpír lévén nekünk nem adatik meg az anyaság.
Így legalább akkor átélhetem, ha az a tündéri kislány velünk van, és Edwardon is látom, hogy ő is örül neki.
- Mit gondolsz szerelmem? - kérdezte Edward.
- Meg lehetne oldani Esme?
- Persze drágám, biztos vagyok benne, hogy ő is örömmel lenne inkább veletek. Sokat gondol rátok és majd ki fog ugrani a bőréből, ha megtudja, hogy néhány napig veletek lehet - mondta Esme.
- Akkor igen, én nagyon szeretném - mondtam.
- Rendben, megbeszélem az árvaházzal, nagyon örültek a múltkori látogatásotoknak is, biztos örülni fognak neki.
- Látom boldoggá tett a hír - súgta oda nekem Edward.
- Igen drágám, nagyon megszerettem őt - vallottam be.
- Megértem, ahogy én is - mondta és egy csókot kaptam tőle.
- Újra együtt a kis család - szólalt meg Emmett.
Ahogy ezt kimondta Emmett, egy kicsit mégis szomorú lettem.
Mióta megismertük Vanessát, jöttem rá, milyen fantasztikus lehet anyának lenni, és milyen jó lenne, ha Edwarddal nekünk is lehetne egy olyan tündéri gyerekünk, mint ő.
De nekünk ez nem fog megadatni - szomorodtam el.
- Mi baj kicsim? - kérdezte Edward.
- Semmi drágám - mondtam neki, nem akartam, hogy tudja, hogy e miatt vagyok szomorú.
Annyira jó látni őt is a kislánnyal, biztos vagyok benne, hogy csodás apa lenne.
- Bella feljössz velem, segítenél lehozni néhány dolgot, amit a kicsiknek vettem? - kérdezte Esme.
- Persze, menjünk - mondtam és elindultunk fel az emeletre egyenest Carlisleék szobájába.
- Igazság szerint beszélni akartam veled - mondta.
- Hallgatlak.
- Láttam, hogy az előbb elszomorodtál odalent - mondta és sejtettem, hogy mire gondol.
- Ez a kislány elgondolkodtatott, igaz? - kérdezte.
- Igen. Annyira megszerettem őt, és Edwardon is látom, hogy boldog, ha velünk van. És elszomorít, hogy nekünk ez sosem adatik meg, hogy nem lehetek anya.
Eddig sosem gondoltam magamra anyaként, de most, hogy megismertem Vanessát, rájöttem milyen csodás dolog is anyának lenni.
- Ez igaz. Olyan szépek vagytok hármasban és örülök sőt, nagyon hálás vagyok, hogy boldoggá teszed a fiam. Látom rajta és rajtad is hogy imádjátok egymást. És azt is, hogy mindketten boldogok lennétek, ha nektek is lehetne gyereketek - mondta Esme.
- Igen, mióta megismertük Vanessát, gondolkodtam rajta, de végül arra is rájöttem, hogy ez nem lehetséges. Még csak örökbe se fogadhatunk, például egy olyan kislányt mint Vanessa hisz ő ember - mondtam.
- Ez igaz. Nekem itt van Carlisle és a gyerekek. Igaz nem a vér szerinti gyerekeim, de a sajátomként szeretem őket.
- Igen, és ők is anyjukként szeretnek téged.
- De tegyük félre egyenlőre ezt a témát, nem akarom, hogy Edward aggódjon, hogy bánt valami - kértem Esmét.
- Persze kicsim, de ne szomorkodj, előbb-utóbb minden megoldódik - mondta Esme, mintha ő is jövőbe látó lenne és tudna valamit, amit én nem.
- Egyelőre gondolj a hétvégétekre Edwarddal, és hogyha hazajöttök addigra itt lesz Vanessa velünk - mondta.
- Igazad van, és köszönöm - mondtam neki és megöleltem őt.
- Nincs mit kicsim, téged is lányomként szeretlek.
- Köszönöm. Én is úgy szeretlek, ahogy Edwardék szeretnek téged, mint az édesanyjukat - mondtam.
- Akkor lenne egy javaslatom - mondta.
- Igen?
- Mivel már így is a család tagja vagy, és a lányomként szeretlek, akár anyának is hívhatnál, ha szeretnél - mondta.
- Persze, hogy szeretném anya - mondtam ki mire mindketten elérzékenyültünk és, ha tudtunk volna, biztos elsírtuk volna magunk.
Ismét megöleltük egymást.
- Menjünk, a többiek várnak - mondta anya.
De fura ezt a szót kimondani. Nagyon rég nem hívtam így senkit.
Másrészt viszont nagyon boldoggá tesz, és örülök, hogy a családhoz tartozhatok.
- Menjünk - mondtam és mosolyogva indultunk a lépcső felé.
- Na és amikért indultatok? - kérdezte Emmett.
- Beszélgettetek? - kérdezte Edward.
- Nem is hallgatóztál? - kérdeztem szerelmemtől.
- Kivételesen nem - mondta mosolyogva.
- Igen beszélgettünk egy kicsit az új lányommal - mondta Esme és megölelt.
- Bellával megbeszéltük, hogy, mivel ő is a családunk tagja és Edward párja, ha szeretne, szólítson anyának, ő pedig az új lányom - tette hozzá Esme.
- Ez csodás drágám. A családunk tagja vagy, aminek nagyon örülünk, különösen, mert boldoggá teszed a fiúnk és mi csak örülni tudunk, hogy van még egy ilyen csodás lányunk - mondta Carlisle.
- És ha Esmét hívod anyának, én is örömmel venném, ha apának szólítanál és nem Carlislenak - mondta.
- Köszönöm - mondtam neki.
Mindig is ott volt nekem a Volturi, mint a családom, nagyon szerettem őket és sokkal tartozok nekik, de most már van egy másik családom is, akiket szintén nagyon szeretek.
- Hát akkor isten hozott a családban húgi - jött oda hozzám Emmett és megölelt.
Utána Alice és Jazz is.
Edward is, akin láttam, hogy örül, hogy ilyen jól kijövök a családjával, és hatalmas boldogságot láttam a szemében, amit én magam is éreztem.
Sőt még Rosalie is megölelt, amin csodálkoztam.
Vele tisztáztuk is, hogy igaz eddig nem jöttünk ki valami jól, de megpróbálunk összebarátkozni, aminek kimondottan örültem.
A nagy boldogság és ölelkezések után Edward zárt a karjaiba és csókolt meg.
- Szeretlek - mondta.
- Én is téged - válaszoltam és megcsókoltam, aminek a többiek is tanúi voltak.
- Oké, mindenki szeret mindenkit, de nem indulhatnánk, hogy végre túlessünk ezen? - kérdezte Emmett, mire mind nevetésben törtünk ki.
Esme, bocsánat anya, ezt még meg kell szoknom - gondoltam magamban.
Ő az árvaházba ment, Carlisle, apa a korházba dolgozni, mi pedig elindultunk vásárolni, mert már Alice is nagyon be volt sózva.
Emmett és Rose, Rose kocsijával, míg Én, Jazz és Alice Edwarddal mentünk.
Ahogy megérkeztünk Alice elzavarta a fiúkat egy üzletbe ruhát próbálni, míg mi egy fehérnemű bolt felé vettük az irányt.
Épp, hogy beértünk Alice belevetette magát a fehérneműk világába.
Kiválasztott néhány, cseppet sem szolid darabot, de mivel magának választotta, nem zavart - gondoltam én.
- Ezeket próbáld fel - jött oda hozzám.
- Mi? Én ezeket nem veszem fel - tiltakoztam.
- Dehogy is nem. Velem kár ellenkezni - mondta kezembe adva a fehérneműket, egyenest a próbafülke felé tuszkolt.
Végül megadtam magam tudtam, hogy Aliceszel nem érdemes vitatkozni.
Felpróbáltam mind, mondván gyorsan túlesek rajta.
Már csak egy talán kevésbé kihívóbb darab volt, mint az eddigiek, mikor Alice szólt, hogy elszalad megnézni a fiúkat.
Rose és én addig tovább próbálgattuk a ruhákat, bár én már a szökésen gondolkodtam.
Az utolsó darabot vettem fel, mikor hirtelen nyílt a fülke ajtaja és szerelmem lépett be rajta.
Én meg itt állok előtte egy szinte semmit sem takaró fehérneműben.
- Te mit keresel itt? - kérdeztem tőle és próbáltam eltakarni magam.
Igaz látott már hasonlóban mégis kicsit zavarba voltam előtte.
- Ne légy zavarban – mondta, mintha hallotta volna mire gondolok, amit nem, hiszen az én gondolataimat nem hallja.
- Gyönyörű vagy – mondta, ahogy a hátam mögé állva magához húzott én pedig örömmel simultam hozzá.
- Alice meg fog ölni minket, mert eljöttél - mondtam neki.
- Ne aggódj miatta - mondta szerelmem, aki átkarolva a nyakam kezdte el csókolni.
- Annyira kívánlak - suttogta a fülembe majd szembe fordultam vele és karjaim a nyaka köré fonva húztam közelebb magamhoz.
- Én is téged - mondtam és megcsókoltam.
- De bírd ki még egy kicsit - kértem, gondolván az előttünk álló hétvégére.
- Hát nehéz lesz, ha így állsz előttem - mondta.
- Akkor, hogy ne kísértük a sorsot jobb, ha visszamész, mielőtt nem jön Alice.
Nem válaszolt csak még közelebb vont magához és szenvedélyesen megcsókolt.
Tudtam, hogy nem a leghelyesebb dolog itt egymásnak esni, de ha így csókol, képtelen vagyok uralkodni magamon.
Nyelvünk vad táncot járt, miközben fenekem alá nyúlva emelt fel, míg én a lábaim a dereka köré kulcsolva csókoltam tovább.
Kezdtünk eléggé belemelegedni a dologba, sőt érezhettem is, hogy Edward igazat mondott mikor azt mondta, hogy mennyire kíván.
Mielőtt talán túlságosan belemerültünk volna a dolgokba Alice csilingelő hangját hallottuk meg odakintről.
- Edward jó lenne, ha kijönnél - szólt szerelmemnek.
Edward nem válaszolt, csak talpra állított és elkezdte levenni rólam a fehérneműt mire kissé értetlen fejet vághattam.
- Mit csinálsz? - kérdeztem tőle.
- Ne aggódj, kibírom a hétvégéig, csak segítek visszaöltözni mondta.
Segített levenni a fehérneműt, mire már meztelenül álltam neki háttal, és láttam, hogy nagyokat nyelve a tükörből figyel, amitől zavarba jöttem.
Próbáltam minél gyorsabban magamra kapni a ruháim, majd mikor kész lettem szembe fordultam vele.
- Meztelenül jobban tetszettél - mondta azzal a csibészes mosollyal az arcán.
- Még a végén olyan leszel, mint Emmett - mondtam neki és csókot leheltem az ajkaira.
Mivel Alice elég türelmetlen volt, kimentünk.
És legnagyobb bánatomra nem csak vele, hanem Emmettel is szembe találtuk magunkat.
Na, most aztán hallgathatom - gondoltam magamban.
- Öcsi, csak nem segítettél öltözni Bellának? Vagy inkább vetkőzni? - kérdezte azzal a perverz vigyorral a képén Em.
- Emmett - szóltunk rá mindketten.
- Bocs, ezt nem hagyhattam ki.
- Ha kész vagytok, mehetnénk - fordult felénk kissé mérgesen Alice.
Megvettük a fehérneműket, amiket Alice felpróbáltatott velem és várt még ránk jó néhány üzlet.
- Na, minden ruhát meg is vettünk a hétvégére - mondta boldogan Alice miután végezvén a vásárlással a kocsik felé mentünk, míg a fiúk cipekedtek.
Pillanatok alatt otthon voltunk.
Alice első dolga volt, bár lehet, hogy nem kellett volna rá bízni, hogy becsomagoljon nekünk, addig mi a nappaliban voltunk.
Anyáék még nem voltak itthon.
Alice se perc alatt kész volt és hozta le a csomagjainkat.
- Jó, hogy gyors voltál, a gerlepár már alig várja, hogy mehessen - kacsintott ránk Emmett.
Jazz és Edward kivitték a csomagokat a kocsiba.
- Menjetek, vár rátok két nap kettesben - mondta Alice.
- Köszi mindent Alice - mondtam neki.
- Nincs mit - mondta menet közben a garázs felé
- Pusziljuk anyáékat - mondta Edward.
Elköszöntünk a többiektől és a kocsi felé vettük az irányt.
- Aztán legyetek rosszak - szólt utánunk Emmett.
- Igyekszünk - vágtam oda neki direkt, mire még nagyobb vigyor ült ki az arcára.
Kocsiba szálltunk és elindultunk az első kettesben töltött hétvégénk felé szerelmemmel.