18. fejezet

Sziasztok! Meg is jött a következő fejezet, szám szerint a 18-as. Ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy tudom sokat várjátok hogy végre Tanya eltűnjön a képből és ha ezt elolvassátok megtudjátok ez mikor is történik meg. Remélem tetszeni fog. Köszönöm a komikat az előző fejezethez is, de azért várom ide is a véleményeteket. Aki esetleg olvassa a másik Kellanos sztorim, amint ezt feltettem ott is lesz friss. Pussz nektek.


18.fejezet

/Bella szemszög/


Carlisle autójával mentünk, most Esme volt az, aki vezetett.
Én ültem előre Esme mellé, Edward pedig hátra.
Óvatosan az ajtó mellett, hogy Esmenek ne tűnjön fel, hátra nyújtottam a kezem és megfogtam Edward kezét.
- Miattam nem kell aggódnotok, ülhettél volna Edward mellé, úgy kényelmesebb lenne a kezednek - mondta Esme a kezem felé nézve.
Gyorsan el is engedtem Edward kezét és Esmere néztem.
- Igaz, nekem nincsenek különös képességeim, de nem kellenek ahhoz, hogy lássa az ember a nyilvánvalót - mondta tovább.
- Mire gondolsz? - kérdeztem, mint aki nem tudja.
- Rátok.
- Ránk? - kérdezett vissza Edward.
- A többieknek még nem tűnt fel, ahogy látom, talán csak Jaspernek és Alicenek, de elég rátok nézni, hogy lássák, szeretitek egymást - mondta Esme, mire lehajtottam a fejem.
- Ugyan kicsim, én örülök nektek - mondta.
- Tényleg? - kérdeztem.
- Persze. Kedvelem Tanyat is, de te vagy az, aki illik a fiamhoz - mondta miközben ránézett Edwardra.
- Annyira örülök, hogy ezt mondod. Féltem, hogy mit fogsz szólni, ha megtudod, és persze a többiek is - válaszoltam.
- Én nagyon örülök nektek, és szerintem a többiek is. Nagyon szeretünk téged, a családunk tagja vagy. És látom, mennyire szereted a fiam, és ezért sosem lehetek eléggé hálás. Még sosem láttam őt ilyen boldognak, és ezt neked köszönheti - mondta Esme és megszorította a kezem.
- Köszönöm anya - mondta Edward.
- Nincs mit drágám, én örülök, hogy ennyire boldog vagy, hogy találtál valakit, akit szeretsz, és aki viszont szeret - mondta Esme a fiának.
- Igen, mindennél jobban szeretem őt - mondta Edward most már felém fordulva.
- Én is téged - fordultam felé, és megfogtam a kezét.
Most még boldogabb voltam, mint valaha.
Esmet szinte anyámként szeretem, örülök, hogy most már ő is tudja, és örül a kapcsolatunknak.
Az út hátra levő részét csendben tettük meg, végig egymás kezét fogva.
Ahogy odaértünk és kiszálltunk Edward első tette volt odajönni hozzám és megcsókolni.
Kicsit azért zavarban voltam Esme előtt, de biztosított róla, hogy nincs miért.
Ahogy beértünk, Esme bemutatott minket, mint a gyerekeit, ami nagyon jól esett.
Beljebb mentünk és meg is láttuk egy nagy, játékokkal teli szobában a kicsiket.
Esme köszönt mindegyiknek, majd egy kislányhoz fordult, aki háttal állt nekünk.
- Vanessa kicsim, nézd kiket hoztam - szólt a kislánynak, aki hátrafordult és ránk nézett.
- Bella - szólt boldogan hozzám és a karjaimba futott.
Óvatosan vettem fel, nehogy túl erősen fogjam meg.
- Szia - köszöntem neki miközben megöleltem.
- Úgy örülök, hogy eljöttél - mondta ez a kis tündér.
- Megígértük, igaz?
Ahogy letettem a karjaimból rögtön észrevette Edwardot és odament hozzá, aki szintén a karjaiba fogta őt.
- Hogy vagy kicsilány? - kérdezte tőle.
- Most már jól - válaszolta neki Vanessa.
Míg mi arrébb mentünk játszani Vanessával, Esme a többi kicsinek olvasott.
Hihetetlen gyorsan telt az idő.
Észre sem vettük és jó néhány óra eltelt mióta megérkeztünk.
Vanessa végig velünk volt, játszottunk vele, meséltünk neki.
- Edward valamikor zongorázunk együtt? - fordult Edward felé.
- Hááát talán megoldhatjuk - válaszolta neki.
Edward kicsit magunkra hagyott bennünket, míg valamiről beszélt Esmevel.
Miközben néztem, hogy Vanessa játszik, elgondolkodtam milyen csodás apa lenne belőle.
Olyan édes volt a karjaiban a kislánnyal.
- Esme elkérte néhány órára a kislányt, hogy elvigyük hozzánk - mesélte Edward mikor visszajött hozzánk.
- Elmehetek hozzátok? - kérdezte egy reménykedő mosollyal az arcán Vanessa.
- Igen - felelte neki Edward, mire a karjainkba vetette magát.
- Szaladj vegyél fel valamit és indulunk - mondta neki Edward.
Míg Vanessát felöltöztették, Edward felé fordultam és csodálattal néztem rá.
- Mi az? - kérdezte.
- Semmi csak, annyira aranyosak vagytok együtt, biztos csodás apa lenne belőled - mondtam neki.
- Tudod én is ezt gondolom rólad. Csodás anya lennél - mondta és megölelt.
- Mehetünk - futott oda hozzánk Vanessa boldogan.
- Akkor indulás - kapta a karjaiba Edward a kicsit.
Elköszöntünk mindenkitől, és megígértették velünk, hogy amint tudunk Esmevel eljövünk.
Már értem miért szeret ide járni Esme, itt annyira boldog az ember ezekkel a gyerekekkel.
Edward, a karjaiban Vanessával sétultunk vissza a kocsihoz.
Most mind a hárman hátra ültünk, Vanessa ült közénk.
Egész végig beszélgettünk.
Láttam, hogy Esme sűrűn nézett hátra ránk és ilyenkor egy elégedett mosoly jelent meg az arcán.
A ház elé érve Alice már türelmetlenül toporgott a ház előtt.
Kiszálltunk, Vanessa rögtön odaszaladt Alicehez és megölelte.
- A többieknek nem szóltam, hogy jöttök, biztos örülni fognak.
Vanessa visszajött hozzánk Edwarddal ketten megfogtuk a kezét, így együtt mentünk be a házba.
- Á ismét együtt a kis család - szólalt meg Emmett.
- Sziasztok - köszöntek nekünk a többiek.
Rose is odajött köszönni a kicsinek és megbeszélték, hogy majd játszanak egy kicsit vele és Aliceszel.
Alec kicsit meglepődött, mikor kézenfogva látott hármunkat.
Tanya kissé mintha dühösen nézett volna ránk, hogy nem ő az aki Edward mellett van.
Fogta magát és felment az emeletre, aminek én személy szerint nagyon örültem.
Mind bementünk a nappaliba, a többiek leültek, mikor Vanessa megkérdezte, zonrogázunk-e hárman, mint a múltkor.
Mindenki helyet foglalt, míg én, Edward és Vanessa a zongora elé ültünk le.
Most is Vanessa ült közénk és boldogan figyelte, ahogy Edward elkezd játszani.
Egy még számomra is ismeretlen, de annál csodálatosabb darabot játszott, amit a kislány hatalmas tapssal és mosollyal az arcán köszönt meg Edwardnak.
- Akarsz ismét velem játszani? - kérdezte tőle szerelmem.
Vanessa nem habozott Edward ölébe mászni, aki megfogta a lány csöpp kezeit és együtt kezdtek játszani.
Olyan szép látvány volt, az örökké valóságig tudnám nézni őket.
Mikor vége lett a darabnak, amit játszottak megszólalt Alice és Rose.
- Elrabolhatjuk egy kicsit a kis tündért?
- Na mész játszani? - kérdeztem tőle.
- Igen, de utána jövök vissza hozzátok - felelte ránk nézve, megölelt mindkettőnket és szaladt a lányokhoz akik felvitték az emeletre.
- Ő az a kislány akiről a múltkor meséltetek? - kérdezte Alec.
- Igen - felelte neki Esme. - Szeretett volna Edwarddékkal lenni, ezért hoztuk el egy kicsit - tette hozzá.
- Míg ti elvoltatok, Aro telefonált, hogy Alecnek mennie kell - mondta Carlisle.
- Máris?- kérdeztem.
- Holnap indulok, de remélem, hamar találkozunk újra - mondta.
- Igen, én is.
- Akkor ma nálam "alszunk"? -kérdeztem.
- Az jó lenne, beszélgethetnénk még egy kicsit, mielőtt elmegyek.
- Ezt megbeszéltük - zártam le a témát.
Emmett és Alec áttértek a videójátékra, mint a gyerekek.
Jazz pedig figyelte őket, míg Carlisle és Esme felmentek a szobájukba.
- Én és Edward felmentünk az emeletre.
Eredetileg Aliceékhez indultam, de Edward berántott a szobájába.
Rögtön, ahogy ránk csukódott az ajtó, ajkait az enyémre tapasztotta, és szenvedélyesen megcsókolt.
Csókunk után egyből megszólalt.
- Szóval ma nálad "alszotok" – kérdezte, ami inkább kijelentésnek hangzott.
- Igen - feleltem egyszerűen.
Sejtettem, hogy nem fog neki tetszeni az ötlet.
- Ne gondolj semmi rosszra, csak beszélgetünk.
- Tudom, én benned bízom, csak benne nem.
- Ezt már tisztáztuk, nem fog olyat tenni, amit nem akarok.
- És én csak téged akarlak - feleltem neki és megcsókoltam.
Hirtelen kopogást hallottunk az ajtón.
- Nyugi, csak én vagyok - szólt Alice.
Beengedtük.
- Mi az? - kérdezte Edward.
- Holnap még beszéltek, én elcsalom vadászni a többieket, hogy csak vele legyél itthon - mondta Edwardnak, de nem értettem miről van szó.
- Szóval már láttad. És hogy fogadja? - kérdezte Edward.
- Azt nem láttam, csak azt, hogy beszélsz vele.
- Beavatnátok? - kértem.
- Holnap akarok beszélni Tanyaval.
- Oh - hirtelen ennyit jött ki a számon.
- Alec elmegy holnap, így nincs okom várni. Jobb tisztázni a dolgokat, hogy végre együtt lehessünk - mondta Edward.
- Vanessa? - kérdeztem.
- Roseal van, de álmosnak tűnik, és Esme üzeni, hogy vissza kell vinni az árvaházba - felelte Alice.
- Oké - mondtuk egyszerre Edwarddal.
- Akkor mi ketten visszavisszük - mondta nekem Edward. Előtte pedig Alecet kitehetnénk nálad, míg a kislányt elvisszük, utána hazaviszlek.
- Rendben lesz így? - kérdezte
- Persze - feleltem.
Egy utolsó csókot váltva indultunk vissza a nappaliba, ahol már ismét lent volt mindenki.
- Bellával visszavisszük Vanessát, előtte Alec, téged elviszünk Bellához, utána, ha végeztünk őt is hazaviszem - mondta Edward.
- Nekem jó úgy - felelte Alec.
- Akkor menjünk - mondtam.
A lányok és Emmették is elköszöntek Vanessától, aki kezdett már álmos lenni.
Most Edward kocsijával mentünk.
Edward és Alec ültek előre, míg én Vanessával az ölemben ültem hátra, aki út közben elszenderedett a karomban.
Alecet kiraktuk nálam, és indultunk az árvaház felé.
Edward kiemelte az alvó kislányt a karomból, míg kiszálltam és bementünk.
Egy nagyon kedves nő jött elénk, hogy elvigye a kislányt.
Vanessa kissé álmos arccal, de felébredt elköszönni tőlünk.
- Köszönöm - felelte.
- Nincs mit, kicsim, aztán jó legyél - mondtam neki, megöleltem és megpusziltam.
- Találkozunk még? - kérdezte tőlünk.
- Persze - felelte neki Edward, aminek Vanessa nagyon örült.
Elköszöntünk és mentünk vissza a kocsihoz.
Most már Edward mellé ültem.
Az út elején többnyire csendben voltunk.
Én egész végig erre a mai csodás napra gondoltam, amit ennek a csöpp kislánynak köszönhettünk.
Remélem, tudunk még találkozni vele, nagyon megszerettem őt, és ahogy látom, Edward is.
- Mire gondolsz? - kérdezte Edward miközben szabad kezével összefonta ujjainkat.
- Csak erre a csodás napra gondoltam - feleltem, mire elmosolyodott.
- Mit gondolsz, mi lesz holnap Tanyaval? - kérdeztem kissé félve.
- Nem tudom, de remélem nem lesz semmi gond és elfogadja. Nincs más választása, mert nem szeretem őt. Téged szeretlek.
- Ahogy én téged - válaszoltam.
Időközben megérkeztünk a házam elé.
- Sok sikert a holnaphoz - mondtam neki.
- Köszi, amint beszéltem vele, és tudok, jövök hozzád. - mondta és megcsókolt, mire én eltoltam magamtól.
- Mi az? - kérdezte.
- Alec megláthat - feleltem.
- Rendben - mondta lehangoltan.
- Holnap találkozunk, és köszönöm ezt a csodás napot - mondta.
- Én is.
Mielőtt szálltam volna ki, lopott egy csókot tőlem - mire rámosolyogtam, hogy csak nem bírta ki. Bár legszívesebben, ha nem lenne itt Alec, én is tovább mentem volna.
- Szeretlek - szólt utánam.
- Én is szeretlek - válaszoltam és megvártam, míg elhajt, majd az ajtó felé indultam, hogy egy Alecel való beszélgetésen is túlessek.
És Edwardra is várt egy kissé nehezebb beszélgetés Tanyaval.
Csak remélni tudtam, hogy minden rendben lesz. De holnap kiderül.