23.fejezet

Sziasztok! Kicsit hamarabb is, mert mennem kell el, de itt a fejli ahogy ígértem. Köszönöm nektek a komikat. Látjátok tudtok ti. Remélem tetszik majd a fejli, azért is kapjátok hamarabb mert alig vártam hogy megírhassam ezt a részt. Remélem nektek is tetszeni fog, és hogy ide is kapok sok komit mint az előzőhöz ahova 13 jött. Ja és mivel a héten nincs a bétám így bocsi a hibákért. Köszi még1szer és jó olvasást. Pussz


23.fejezet

/Edward/

Ahogy Bellával kézen fogva beléptünk a vendégszobába a szavunk is elakadt.
Az eddig mondhatni üres vendégszoba gyönyörűen be volt rendezve, ki volt festve, tele játékokkal, tökéletesen berendezve egy kislánynak.
A kislánynak aki persze nem hiányozhatott a szobából.
És aki nem más mint a kis Vanessa, aki itt áll velünk szemben.
-Bella - kiáltotta a kicsi amint meglátta szerelmem, a következő pillanatban pedig már Bella karjaiban volt.
-Szia kicsim - köszönt neki Bella és egy puszit adott neki.
-Szia Edward - köszönt nekem is és felém nyujtozott, hogy átvegyem Bellától.
-Szia kicsilány - köszöntem neki, ahogy a karomba vettem, és persze én is megkaptam a puszim.
-Tudod hogy egy kicsit itt maradok nálatok? - kérdezte tőlem a csöppség.
-Bizony ám, remélem örülsz neki.
-Persze - felelte és vissza kérecckedett Bella karjába.
Ahogy ránéztem szerelmemre, mérhetetlen boldogság csillogott a szemében, ahogy Vanessát a karjaiba tartotta.
Engem viszont szomorúsággal töltött el, hogy egy ilyen tündéri kislány nekünk sosem adatik meg.
-Edward és Bella beszélhetnénk veletek? - kérdezte tőlünk Carlisle és Esme.
-Persze - feleltük egyszerre.
-Addig Alice és Rose néni elviszi téged játszani rendben? - mondta Bella Vanessának és átadta őt Alicenek.
-Jó, de siessetek vissza - kérte.
-Rögtön jövünk kicsim - válaszolta neki Bella.
Rose és Alice maradtak vele a szobában, míg Emmett és Jazz a nappaliba mentek.
Én és Bella követtük Carlislet és Esmet a dolgozószobába.
Valami biztos történt.
Egyikünk gondolataiban sem látom mit akarnak, jól tudnak titkolózni, még Emmettnél se jutottam semmire.
De most megtudjuk miről is akarnak beszélni velünk.
Helyet foglaltunk a dolgozószobában.
Bellával kézen fogva ültünk egymás mellett mikor Esme belekezdett.
-Beszélni szerettünk volna veletek. Ezen a beszélgetésen múlik a ti és még valaki jövője - kezdte Esme.
-Miről van szó? - kérdeztem.
-Bella és én beszélgettünk mielőtt elutaztatok - mondta miközben Bellára nézett.
-Szóba került, a kis Vanessa és hogy mennyire megszerettétek őt. Mint láttátok Aliceék berendeztek egy szobát neki. De mi szeretnénk ha nem csak az a néhány nap alatt használná míg itt van nálunk - folytatta.
Ezt hallgatva és ahogy Bellára néztem, sejtettem hogy ő már tudja Esmeék hova akarnak kilyukadni.
-Míg odavoltatok, Carlisle és én mindent elintéztünk, és csak rajtatok múlik hogy döntötök - mondta anyám.
-Miről kell döntetünk? - kérdeztem.
-Arról hogy örökbe fogadnátok e Vanessát - mondta Esme.
Ránézve ekkor Bellára, biztos voltam benne ha tudná elsírná magát.
Tehát akkor ezt titkolta mindenki, és végül is ez a meglepetés.
-Hogy mi fogadjuk örökbe? - kérdeztem.
-Igen. Tudom és tudjuk hogy szeretitek egymást, és hogy a kapcsolatotok hosszú távra tervezitek, és azt is tudjuk és látjuk mennyire szeretitek ezt a kislányt. Bellával erről beszélgettünk a múltkor. Elmondhatom neki? - fordult Esme Bellához, aki csak rábólintott.
Nem is kellett elmondani, a gondolatain keresztül láttam a beszélgetésüket.
Ekkor értettem meg Bella viselkedését.
És hogy miért nem akarta elmondani.
Ő szomorú ez miatt, hogy nem lehet anya.
És látom rajta mennyire szereti ezt a kislányt.
Ahogy én is.
De ha örökbe fogadjuk, ő akkor is egy ember - gondoltam magamban és ki is fejtettem a szüleinknek.
-Tudjuk fiam. És erről is beszéltünk. Mivel ő ember, öregszik. De jó néhány évbe telik míg annyi idős lesz mint most ti, hisz kicsi még. Ez nem jelent gondot. Vagyis az hogy ember. Mindenki szereti őt, és senki nem lenne képes bántani, Jasper is tud már annyira jól uralkodni magán, ahogy mindenki.
-Eddig értem. És ha felnő?
-Akkor ha elérné azt a kort mint, ti joga lenne megtudni az igazat rólunk. És mivel ő ember, és öregszik, ha elég idős lesz, neki lesz lehetősége dönteni, akarja e ezt az életet élni mint mi. Az ő döntése lenne, hogy örökké velünk maradhasson. De addig még rengeteg idő van, hisz kicsi még. Addig kiélvezhetnétek a vele töltött időt, és majd ha eljön az ideje meghozza a döntést - mondta apám.
-Szóval majd idővel átváltoztatjuk? - kérdeztem.
Tudták mit gondolok erről.
Senkit nem tennék azzá amik mi vagyunk. Főleg nem egy kislányt - és ezt nekik is elmondtam.
-Addig még rengeteg idő van Edward. Ő már most nagyon szeret titeket, és nincs senkije. Mi is nagyon szeretjük őt. És addig hogy ez bekövetkezzen még sok sok év van. Addig pedig boldogok lehetnétek vele együtt. Megadhatnátok neki, azt amit eddig nem kapott meg. A szülői szeretetet.
Hát most aztán jól megfogtak gondoltam magamban.
Bella szó nélkül ült mellettem.
Gondolom ő sem erre számított.
De ahogy a szemébe néztem, felcsillanni láttam a reményt a szemébe, hogy végre ő is anya lehet, és hogy csak az én döntésem várja.
Tudom, hogy ő mindennél jobban szeretné, és én bármit megtennék azért hogy őt boldognak lássam.
És így végig gondolva Carlisleék érveit, be kell látni mindenre gondoltak.
-Szóval mit gondoltok? - kérdezte Esme, szintén reménykedve.
-Bella?
-Én....
-Te szeretnéd szerelmem? - fordultam felé
Tétovázott egy ideig mielőtt válaszolt.
-Így most már hogy tudod miről beszéltünk Esmevel, azt hiszem nem kell semmit megmagyaráznom. Nagyon megszerettem őt, és ahogy láttam te is. És anyáék - nézett itt Esmeékre, ahogy látod mindenre gondoltak, és engem nagyon boldoggá tenne - mondta szerelmem.
-De...
-De?
-Én csak akkor szeretném ha te is. Ha bele is mész, ne miattam tedd, azért mert engem boldoggá tenne. Ha nem azért mert te is akarod - mondta felém fordulva.
-Tudom kicsim. És mivel Carlisleék mindenre gondoltak és látom mennyire boldoggá tenne téged. És nem csak miattad szeretném, ha nem miattunk. Szeretlek, és mindketten szeretjük Vanessát is, szinte amióta megismertük. És van rá lehetőségünk hogy egy szép és boldog családot biztosítsunk neki akkor miért ne tennénk meg? Igaz még egyikünknek sem volt gyereke, aki ember, de biztos vagyok benne hogy menni fog és Esmeék is mindenben segíteni fognak. Együtt mindenre képesek vagyunk, tudod - mondtam Bellának.
-Tudom - felelte egy mosollyal az arcán.
-Edward jól mondja, mi is itt leszünk és mindenben számíthattok ránk - mondta Esme.
-Akkor? - kérdezte apánk.
-Igen, szeretnénk - válaszoltuk egyszerre Bellával.
-Jaj istenem annyi örülök nektek - jött oda hozzánk Esme és mindkettőnket megölelt, majd Carlisle is.
-Szóval akkor lesz egy kislányunk - jelentettem ki.
-Igen - felelte Bella és hatalmas boldogságot láttam a szemében, amit én magam is éreztem.
-Köszönöm. Annyira szeretlek - súgta nekem miközben megöleltem.
-Én is téged - válaszoltam.
-És gondolom Vanessa még semmit sem tud - néztem a szüleinkre.
-Még nem, csak annyit hogy néhány napig itt lesz nálunk. De már mi mindent elintéztünk az árvaházzal is, csak a ti döntéseteket vártuk - mondta Esme.
-Szerintem mondjuk el neki ezt a fantasztikus hírt - vetette el az ötletet anyánk.
-Menjünk - mondtam és a földszint felé indultunk ahol a többiek lent voltak.
Vanessa ahogy meglátott bennünket ügyet sem vetve Rosera és Alicere rohant hozzánk és Bella a karjaiba vette őt.
Még sosem láttam ennyire boldognak.
Úgy érzem vele és a kislánnyal lesz teljes az életem.
Leültünk a kanapéra a többiekhez, Bellával egymás mellé, Vanessa pedig közénk ült.
-Kicsim, Bella és Edward szeretne mondani neked valamit.
Közben ahogy szétnéztem a szobában mindenki arcán hatalmas mosoly ült, főleg Aliceén.
Persze hisz ő már látta, bár még mindig titkolja előttem.
-Mit? - kérdezte Vanessa.
Bella rám nézett, és ha nem is mondta ki szeretné ha én mondanám el neki.
-Azt ugye tudod hogy néhány napig itt leszel nálunk? - kérdeztem tőle.
-Igen, amíg a többiek kirándulnak - felelte angyalian.
-Nos mit szólnál ha soha többet nem kellene hogy visszamenj az árvaházba?
-Soha? Engem is magával vinne egy néni meg egy bácsi hogy velük lakjak mint néhány gyereket?
-Igen kicsim - válaszoltam neki.
-És kik lennének a szüleim? - kérdezte.
-Mit szólnál ahhoz ha én és Bella? - kérdeztem Vanessát.
Ahogy ezt kimondtam láttam hogy könnyek szöknek a szemébe.
-Ti ketten? - kérdezte meghatottan.
-Igen drágám - válaszolta neki Bella.
-Persze, hogy szeretném - válaszolta és Bella nyakába ugrott, aki boldogan ölelte magához őt.
Bella után Vanessa az én ölembe mászott és engem is megölelt.
-Annyira szeretlek titeket - mondta a kislány miközben örömkönnyek gördültek le az arcán.
-Mi is téged - válaszoltuk egyszerre Bellával.
-Végre nekem is lesz egy anyukám és egy apukám - mondta miközben visszaült Bella ölébe és pedig átöleltem őket.
-Így teljes a kis család - hallottuk meg Emmett hangját.
És igaza volt.
Van egy csodás nő akit imádok, és ki gondoltam volna hogy egyszer ezt mondom de van egy csodás kislányunk.
Bellát ha lehet még boldogabbnak láttam mint valaha, és ettől én is csak még boldogabb lettem.
De ahogy körbenéztem a családomon, nem csak mi voltunk kimondhatatlanul boldogok hanem ők is.
A többiek is megöleltek minket és a kis Vanessát.
-Felmegyünk játszani mami? - kérdezte Vanessa Bellát.
Ahogy kimondta ez a szót Bella ha tudta volna elsírta volna magát.
Hogy ez a kis tündér a legnagyobb álmát váltotta valóra,és maminak szólította őt.
-Persze kicsim - felelte neki Bella és Aliceékkel együtt felmentek Vanessa szobájába.
Míg ők felmentek, én megköszöntem anyáéknak, ezt a tényleg csodás meglepetést, és hogy hozzásegítették Bellát és engem is hogy megtapasztalhassunk milyen is szülőnek lenni.
Bár tudtam hogy nem lesz könnyű, és vigyáznunk kell, főleg Vanessára, hisz ő ember, de minden rendben lesz.
Ahogy mondtam együtt mindent megtudunk oldani, és boldog gyerekkor és jövőt biztosítani ennek a kis emberlánynak.
Esmeékkel megbeszéltük, hogy mivel nekünk már csak néhány hónap van a suliból és az érettségiig, addig napközben Esme vigyáz rá, és persze ha vadászni megyünk mindig marad itthon vele valaki.
Na és persze Emmettet is kioktattuk hogy mivel most már Vanessa is itt van, jó lesz ha visszafogja magát és ami a perverz humorát illeti, de megígérte hogy igyekezni fog.
Mikor a hétvégét Bellával töltöttem, megkérdeztem magamtól mivel érdemeltem ki, hogy rátaláltam Bellára, az én angyalomra, ezek után még hálásabb vagyok istennek és a sorsnak, hogy kaptuk tőle Vanessát, aki nemcsak kettőnket de az egész családot még boldogabbá teszi.

/Bella/

Itt ülök a szobában és a kislányommal játszok.
El se hiszem hogy ezt mondtam.
Nem gondoltam volna soha hogy valóra válhat ez az álmom.
Egy egész örökké valóság kevés lesz hogy megháláljam Esmeéknek hogy segítettek.
Most érzem hogy teljes az életem.
Itt van mellettem Edward akit imádok, a családom, mindkét családom.
A Volturi és Cullenék.
És itt van ez a csöpp kislány, aki mostantól a mi lányunk Edwardal.
Rajta is láttam, hogy mérhetetlenül boldog, akárcsak én.
Vanessa csodás kis birodalmáért pedig azt hiszem Alicenek kell köszönetet mondanom.
Miközben Rose a kicsivel játszott Aliceel beszélgettem.
-Köszönöm - léptem mellé és megöleltem.
-Nincs mit Bella. Annyira jó ilyen boldognak látni titeket.
-És a szobát is Vanessának. Ha nem tévedek a te műved.
-Kizárólag. Ezt csak én csináltam, senki sem láthatta. A többiek is akkor láttál először amikor ti.
-Köszönöm még egyszer. És ahogy látom Vanessa is imádja. Olyan igazi hercegnős szoba, amilyen ő.
-Kicsim játszol Rose nénivel míg anyuéknak is megmutatom a szobájukat?
-Igen, de siess vissza mami, és hozd aput is - felelte a kislányom.
-Rögtön jövünk kicsim - mondtam neki és egy puszit adtam neki.
A többiek még beszélgettek mikor lementünk a nappaliba.
Rögtön Edward karjába bújtam és csókot leheltem a nyakába.
-Szeretlek - súgtam neki.
-Én is, mindennél jobban - válaszolta.
-Oké, akkor lássuk a ti szobátok - szólt közbe Alice.
-Rendben menjünk - feleltük.
Láttam, hogy a többiek is jönnek velünk.
Edward szobájába léptünk be, de mintha nem is az övé lenne.
Teljesen más mint volt.
Csodás új bútorok, és csodás új ággyal, a polcokon az Edward és az én dolgaimmal.
-Ez csodás - mondtam.
-Gondolom ez már közös érdem? - kérdeztem tőlük, mire bólogattak.
-Köszönjük - mondta Edward is.
-Megérdemlitek - jött oda hozzánk Esme és mindkettőnket megölelt.
-Akkor hátravan a gardrób - mondta Alice egy hatalmas mosollyal az arcán.
-Ajaj - csúszott ki a számon.
-Ne félj, sok új ruhád van, de kivételesen nem az én, hanem a te ízlésed szerint vásároltam, hogy ne legyél mérges rám - mondta, mire én a nyakába ugrottam és megköszöntem ezt is.
Beléptünk Edward gardróbjába ami szintén szépen át lett alakítva, így most már ez nem csak Edwardé, hanem a miénk, ahogy ő mondaná.
Alice kérése megnéztem a ruhákat is, és még hálásabb voltam neki, mikor láttam hogy tényleg az én ízlésemnek megfelelően válogatott.
-Ez tökéletes - feleltem neki.
-Örülök hogy tetszik, de mi most magatokra hagyunk titeket.
Egy kis időt kettesben töltöttünk Edwardal, élvezve egymást társaságát és ő is és én is megköszöntük hogy vagyunk egymásnak.
-Vanessa megkért ha kész vagyunk, vigyem be aput is hozzá - mondtam szerelmemnek aki ezen elmosolyodott.
-Akkor ne várassuk a hercegnőnket - mondta és el is indultunk Vanessa szobájába.
Ahogy beléptünk elkapott a nevetés a látványtól.
Emmett ismét, mint már egyszer átment lovacskába és Vanessa a hátán ült, míg Emmett négykézláb mászott a földön.
-Mami, Emmett bácsi lovacskázik velem.
-Látom, angyalom - mosolyogtam rá.
Ahogy Edward is belépett lemászott a mi mackónk hátáról aki rögtön talpra pattant és Edward karjaiba vetette magát.
Az este ugyan ilyen boldogságban telt tovább.
Később Esme vacsorát készített Vanessának, előtte megkértem őt, mivel nem vagyok egy konyhatündér és eddig nem is volt rá szükség ha lesz időnk tanítson meg főzni és hogy én is tudja a lányomnak ételt készíteni.
Miután megvacsorázott Rose és én megfürdettük.
Roseon is láttam mennyire boldog.
Tudtam hogy ő is mindennél jobban vágyott gyermekre, így most egy kicsit neki is megadatott.
Lefektetni pedig Edward és én fektettük le.
-Jó éjt kicsim - köszöntünk el tőle az ágya mellett.
-Jó éjt mami és apu - mondta és mindketten puszit adtunk neki.
Magára hagytuk őt hogy aludjon.
Nemsokkal később mikor benéztem hozzá már aludt.
Edward és én visszavonultunk a szobánkba.
Egymás karjaiba feküdtünk.
Nem beszéltünk, csak élveztük egymás közelségét.
Soha nem gondoltam volna hogy néhány nap alatt ennyire megváltozhat az életem.
Együtt vagyok Edwardal, itt is élek velük és van egy lányunk.
Ezek a dolgok kimondhatatlan boldogsággal töltöttek el.
Annyira elmerültem a gondolataimba hogy meg sem hallottam mikor eleredt az eső és villámlani kezdett.
Halk kopogást hallottam ajtó felől.
Alice jött be a karjaiban a kis álomszuszék Vanessával.
Rögtön kipattantam Edward mellől és átvettem őt Alicetől.
-Mi a baj kicsim?
-Csak fél a villámoktól - mondta Alice.
-Aludhatok veletek mami? -kérdezte angyali hangon.
-Persze tündérem - jött a válasz Edwardtól.
Alice közben magunkra hagyott minket.
Lefeküdtünk az ágyra, Vanessa közénk feküdt, jól betakartuk hogy ne érezze bőrünk hidegét, és nemsokkal később boldogan figyeltünk ahogy a lányunk álomba merül.

Katt a MEGJEGYZÉS VAGY MEGJEGYZÉS KÜLDESÉRE szóra és tessék írni! :)