47.fejezet

Sziasztok!

Egy kicsit hosszabb bejegyzéssel jövök a fejli előtt.

Lezárult az egyik szavazás, amiben egy pasi névhez kértem a véleményetek. A győztes név ANTHONY lett, kicsit lejjeb még láthatjátok az eredményt. Hogy ki is lesz ő a történetben, azt a mai fejezetben megtudhatjátok.
Lehet, hogy sokan már gondoltatok erre, de szerintem sokatokat meg is lepek ezzel Azért remélem tetszeni fog, nagyon várom a véleményeket.

A másik dolog. Szám szerint ez a 47-es fejezet. A történet pedig összesen 50 fejezetes lesz.
Ami azt jelenti, hogy ezen kívül még három fejezet. De jó vagy rossz hír, mindenki döntse el neki mi, hogy igaz indult szavazás, és ennek az állását is figyelembe véve és a magam döntését is nézve, lesz MÁSODIK KÖTET.
Szóval a történet nem ér véget. Sőt. Már vannak is ötletek mi lesz a folytatásban, ami nem rögtön e befejezés után érkezik. Kell egy két hét szünet, többnyire, hogy átgondoljam pontosan a folytatást.
Remélem ezért lesz aki örül neki, aki a NEM-re szavazott, annak meg annyit, hogy senki fejéhez nem fogok pisztolyt hogy ide jöjjön, nem kötelező.

A bétázásért köszi Bumbinak (L)

Na azt hiszem mindent leírtam, remélem semmit sem hagytam ki. Jó olvasást és NAGYON várom a véleményeket. Pusszantás (L)

47.fejezet


/Bella/


Rögtön az illat és hang irányába futottunk, és a látvány ami minket fogadott, megdöbbentett.

Egy nő feküdt az erdőben a csupasz földön, csurom véresen, miközben egy vámpír állt mellette.

Sőt nem csak egy vámpír és a nő voltak ott, hanem egy csecsemő is. És rengeteg vér.

Közelebb érve amint észrevett minket az idegen vámpír, felénk kapta a fejét, majd Edward szaladni kezdett felé, mire ő megfutamodott.

- Edward hagyd, inkább segíts és hívd Carlislet - kértem, majd közelebb mentem a sérült nőhöz.

Igyekeztem minél kevesebbet lélegezni, hisz rengeteg volt a vér, de muszáj volt segítenünk rajta.

- Carlilsle rögtön itt lesz - jött közelebb Edward, hogy megnézzük a sérült nőt, aki nem volt magánál, viszont egy hatalmas vágás tarkította a hasát, amin keresztül nyílván a kis csöppséget vette ki belőle az idegen, akit még szerencse, hogy nem vitt magával.

Itt feküdt sirdogálva az édesanyja mellett. De valami mégsem volt rendben a csöppséggel, és ezt Edward is észrevette.

- A szívverése, az illata, és a bőre sem olyan mint egy átlagos csecsemőé. Nem tudom mibe keveredett ez a nő, de itt valami nem stimmel.

A karomba fogtam a csöppséget, majd magamhoz öleltem csöpp kis testét.

Edward közben a nőt próbálta megnézni.

- Rengeteg vért vesztett, és szinte barbár módon vették ki a babát belőle - mondta szerelmem, majd Carlilse is megerősítette amint ideért.

Próbált mindent megtenni a szerencsétlenül járt nőért, de későn érkeztünk.

Carlilsle csak egy módón menthette volna meg őt. Ha megöli, és újra feléleszti, vámpírként. De ebben ő nem dönthetett.

Viszont ha csak egy kis időre is a nő magához tért, akiről megtudtuk hogy a neve Rachel.

És ami a legjobban megdöbbentett mindkettőnket, hogy tud a létezésünkről.

- A kisbaba, nem teljesen ember. Egy vámpírtól fogant - mondta ki gyöngén Rachel, és alig akartuk elhinni, hogy ez lehetséges.

Ilyesfelé dologról még Carlilse sem nagyon hallott.

Rachelnek a kevés erejéből futotta, hogy nagyjából elmondja mi történt vele, de nagyon le volt gyengülve.

Carlilse, viszont elmondta az egyetlen lehetőségét Rachelnek, hogy életben maradhasson.

- Akármennyire is szeretném látni felnőni a kisfiam, nincs erőm küzdeni, és nem akarom azt a létet - hozta meg a döntését Rachel, akit nem befolyásolhattunk. Ez az ő élete, az ő döntése.

Mindhárman szomorúan vettük tudomásul Rachel döntését, de ha ő nem akarja nem tehetünk semmit.

Végig mellette voltunk, miközben gyenge karjaival egy utolsó ölelést adott kisfiának, majd megígértetett velünk valamit.

- Tudom, hogy ti jók vagytok. Nem olyan mint aki ezt tette velem. Kérlek, vigyázzatok rá, biztosítsatok boldog jövőt neki, nem kérek csak annyit, hogy vigyázzatok a kisfiamra - kérte tőlünk Rachel.

- Anthony. Ez legyen a neve - volt még egy kérése Rachelnek.

- Megígérjük. Bells és én is szülők vagyunk, egy emberlányt fogadtunk örökbe, és megígérem, vigyázni fogunk rá, és mindig mellette leszünk, és ha felnő megfogja tudni milyen fantasztikus anyukája volt aki imádta őt - mondta Edward Rachelnek, aki csak megköszönni tudta nekünk, hogy utolsó perceinél mellette voltunk, és hogy tudja jó kezekbe került a kisfia.

- Elment. - mondta Carlisle.

- Nem kellett volna így lennie - mondtam szomorúan, és a csöppséggel a karomban Edwardhoz bújtam.

- Ez az ő döntése volt, de megtartjuk amit ígértünk neki.

- Természetesen - értettem egyet, és kisbabára pillantottam a karomban.

- És tudjátok ki tette ezt vele? - kérdezte Carlilse.

- Nem, amint észrevett minket elmenekült, és inkább mellette voltunk, nem mentünk utána, bár kétlem hogy visszajönne.

- Meglátjuk. De most mi lesz vele? - nézett a babára.

- Amit megígértünk. Nem hiszem, hogy a többiek elleneznék, hogy őt is magunkhoz vegyük. Mit szólsz szerelmem?

- Én nagyon szeretném. És tudom, hogy Rachel így akarná. Mi boldog családot és jövőt biztosíthatunk neki.

- Akkor megbeszéltük.

- De mivel ő láthatólag nem teljesen ember, így lesz jobb ha velünk nő fel, hisz ha az idegen újra keresi megtudjuk védeni, és még nem tudjuk, hogyan fog fejlődni.

- Egyetértek, az idő mindent megold. De jobb lenne hazavinni.

- Én pedig elintézem a temetést - mondta Carlilse, aki intézkedett Rachel temetését illetően.

Alig néhány percig, perce ismertük meg őt, és mégis hatalmas dolgot, hagyott hátra. Egy új életet, akiért mindent megteszünk.

Edward és én előre mentünk a babával, míg Carlilse mindent elintézett.

A ház elé értünk, mikor nem tudtunk mit is mondjunk a többieknek.

Bementünk hát és a döbbent családunkkal találtuk szembe magunkat.

- Atya ég mi történt, és kié ez a baba? - kérdezte Esme.

- Mindent elmesélünk, de üljünk inkább le, és kellene venni pár dolgot a babának.

- Arra semmi szükség. Átmehetnénk hozzátok egy picit - állt fel Alice, és a hármunk kis háza felé indultunk a nagy Cullen házból.

A karomban fogtam a csöppséget, aki mindenki tekintetét vonzotta.

Nessa még nem ébredt fel.

Belépve a házunkba, Alice rögtön a titkos szoba felé terelt minket.

- Itt az ideje, hogy megtudjátok mit titkoltam, vagyis vártam a pillanatot, hogy láthassátok -mondta, majd elővette a titkos szoba kulcsát.

Amint fordult a zárt, és kinyitotta az ajtót, mindannyiunk lélegzete elállt.

Egy csodásan berendezett kisfiús babaszoba képe tárult elénk.

- Te láttad őt - néztem Alicet, és ekkor értettem meg mindent.

- Igen. Nem tudtam miként, hogyan érkezik majd, de tudtam, hogy jönni fog, és hogy még egy gyermekkel bővül a családunk, vagyis a tiétek - mondta mosolyogva Alice.

- Sőt, az ő érkezése miatt lesz még egy kis fordulat a családban - szólalt meg Alice, és ekkor Rosera pillantott.

De ekkor még nem tudtunk, talán Roseék sem mi lesz az, de ami késik nem múlik.

Mindenki leült a nappaliban, majd míg én átöltöztettem a kicsit, addig Edward mindent elmesélt a családunknak.

Mire a végére ért Carlilse is megérkezett, és addigra mindent elintézett ami a temetést illeti.

Első dolga volt, rendesen megvizsgálni a kis Anthonyt is. Aki úgy tűnik félvér lévén rendkívül gyorsan fejlődik.

Később Nessa is felébredt, akinek szintén na nem teljesen mindent, de elmondtuk , hogy lesz egy kistestvére, akire nagyon kell vigyázni.

Rettentően örült a hírnek, sőt, rögtön a kezébe akarta venni.

Szerelmem leültette Nessát a kanapéra, majd óvatosan a kezébe adta a csöpp kisfiút, akit tündéri kislányunk boldogan fogott kicsiny karjaiba.

- Tudod, nem gondoltam volna, hogy ez még egyszer megtörténik.

- Én sem. De biztos vagyok benne, hogy őt is annyira fogjuk szeretni mint Nessát.

- Igazad van. Ki ne szeretne egy ilyen kis tündért - pillantott a kis Anthonyra, akinek elég borzalmasan indult az élete, hisz rögtön elvesztítette az édesanyját, de mi azon leszünk, hogy pótoljuk a hiányát, és minden szeretettet és boldogságot megadjunk neki.

Néhány nappal később végző búcsút vettünk Racheltől, akiről Carlilsle kiderítette, hogy sajnos nem volt családja, egyedül élt, így nincs senki aki esetleg jogot formálhatna a kicsire.

Aki csupán néhány nap alatt is hihetetlen sokat nő.

Carlilse minden nap megméri és megvizsgálja őt. Nem csak hihetetlen gyorsan nő, hanem egyre okosabb is. Mintha mindig értené mit is mondunk neki.

Ami a külsejét illeti, egy tündéri kisfiú, akinek a bőre hófehér és kemény, bár nem annyira mint a miénk, és akinek mégis vér folyik az ereiben, és van szívverése, ha lassabb is mint az embereké.

Ami a táplákozási szokásait illeti egyenlőre emberi ételt, bébi ételeket fogyaszt, de Carlilse szerint ha nagyobb lesz lehetséges, hogy vért is fogyaszt majd.

Mi pedig napról napra jobban imádtuk őt. Sőt mindenki.

- Végre, egy újabb férfi a családban, lesz kinek átadni a tudásunkat - szólalt meg Emmett a nagy Cullen ház nappalijában.

- Akkor a te közeledbe nem engedjük - szólalt meg Jazz, mire mindenki nevetni kezdett.

Később a lányok vásárolni mentek Anthonynak magukkal vitték persze Nessát is, aki alig várta, hogy rengeteg mindent vehessenek a kistestvérének.


Csupán kevés idő volt hátra az iskolából, ami hihetetlen gyorsasággal telt el, és érettségiztünk le, mi legalábbis immár sokadjára.

Szinte mind, főleg Emmett alig várta, hogy vége legyen. Akárcsak mi is. Így minden időnket a gyerekeinknek szenteljük.

Még kimondani is furcsa. Hisz eddig csak Nessa volt nekünk. De Anthony még boldogabbá tette az egész család életét.

Anthony nagyon gyorsan nő, most elméletileg egy hónapos, de kinézettre már mint egy több hónapos baba.

Carlilse azóta is sokat kutat hasonló gyerekek után, ami persze nagyon ritka. Carlisle számításai szerint ha ilyen gyorsasággal nő, csupán 6-7 év alatt elérheti a felnőtt 18 éves kort.

Igy kissé riasztóan hangzik, hisz a gyors növekedése miatt nem tudjuk mire számítsunk, de Carlilse szerint minden rendben lesz.

Főleg mivel félig ember, így akár emberek közelébe is mehet. Bár mivel vámpír vér is van benne, kissé féltünk emiatt.

De persze nem akartuk titkolni a világ elől, hogy egy újabb csöppséggel bővült a családunk.

Ezen a barátaink rendesen meglepődtek. Eleazarék is beígérkeztek egy látogatásra, hogy megismerhessék őt.

Ami az én és Edward kapcsolatát illeti, boldogabbak vagyunk mint valaha.

Férj és feleség vagyunk, valamint van két csodás gyermekünk. Igaz mostanság kevesebb időnk volt egymásra, de Esme és a lányok boldogan vigyáztak a kicsikre míg mi is egy kicsit kettesben akartunk lenni.

Ilyenkor persze nem úszhattuk meg Emmett poénjait, amiket már Anthonynak is tanítgatott, és amiért Edwardtól meg is kapta a magáét, amiért a fiúnkat már ilyen kicsinek a perverz vicceivel szórakoztatja.

Esténként én lefektettem Nessát akitől persze az apukája is elköszönt, míg Edward a kis Anthonyt teszi le aludni. Ilyenkor mindig meghatottan szoktam az ajtóból leskelődni.

Mérhetetlen boldogsággal tölt el a kép, amikor Edwardot látom a karjaiban a kisfiunkkal, akinek nem is számítottunk az érkezésére, de mégis hatalmas örömet jelentett számunkra.

Mindkét gyermekünk Nessa és Anthony is nagyon el voltak kényeztetve, mindig foglalkozott velük valaki, és jó végre a tudat, hogy mindenki ilyen boldog.

Egy nap viszont telefonhívást kaptunk Arotól, aki érdeklődött mikor látogatjuk meg őt.

Nos erre hirtelen nem tudtam mit mondani, főleg a fiúnk miatt. Amikor nagyjából elmeséltem neki, rögtön kérte, hogy vigyük el hozzá Anthonyt, hisz ilyen félvér gyermekkel több száz éves léte során még ő sem találkozott.

Nem nagyon ujjongtunk az ötlettől, hogy Volterrába menjünk főleg a picivel, de Aro biztosított róla, hogy nem esik se neki sem Nessának bántódása, csak szeretné megismerni őt, és persze újra látni Nessát.

Így mivel vége az iskolának, úgy döntöttünk mégis meglátogatjuk őt, de persze Carlilseék is velünk jönnek. Rose, Emmett, Jazz és Alice pedig inkább itthon maradnak.

Hazafelé pedig Edward ötletének hála néhány napra elmegyünk a mi kis szigetünkre, aminek még nem találtunk nevet, de előbb utóbb meglesz.

Így hát nekiláttunk mindent elintézni és csomagolni az utazásokra, hogy végre a sok bonyodalom, félreértés és fájdalom után kiélvezzük a boldog családi életet.........




Tessék komizni :)