45.fejezet

Sziasztok! Itt is hozom a kövi fejlit. Ami szerintem nem a legjobb lett, de majd ti eldöntitek. Elég fáradt és rohanás van még, ezért ilyen lett sorry :XD. Ebben dől el két szereplő sorsa. Ha elolvassátok megtudjátok miről van szó :). És köszi szépen a komikat az előzőhöz, imádlak titeket (L). Pusszantás.




45.fejezet


/Bella/



Éreztem én, hogy valami baj fog történni. És nem tévedtem. Még a gondolatától is irtóztam, hogy akármi rossz történhet a lányunkkal.

- Mi történt vele Edward? - kérdeztem sokadjára, de nem nagyon akart válaszolni.

- Nessa.....

- Mond már kérlek.

- Elrabolták.

- Mi? Kik? Hogy? És mikor? - törtek fel belőlem a kérdések, és a kétségbeesés határára kerültem.

- Azonnal haza kell mennünk, a lányunk Edward - borultam reszketve szerelmem karjaiba.

- Nem lesz semmi baj, meg fogjuk találni - próbált nyugtatni Edward mind hiába.

Hogy lehetnék nyugodt, hisz elraboltál a lányom.

De ki tehette és miért? - tettem fel a kérdést amire Edward talán tudta a választ.

- Van még valami igaz? - fordultam felé, miközben villám sebességgel szedtük össze a dolgaink és indultunk a reptérre onnan pedig haza.

- Egyáltalán miért hagyták őt egyedül? - kérdeztem.

- Nem akarták. Tudod, hogy mindig van vele valaki. De most nem. Esme elment otthonról, de állítása szerint nem magától. Vagy tulajdonképpen ő sem érti. Vele is hasonló történt mint ami velem, mikor Tanya és én....

Ekkor világosodtam.

Tanya és Ryan.

- Ők voltak ugye? Ők rabolták el a lányunk? Így akarnak bosszút állni.

Edward nem válaszolt, de tudtam, hogy ő is erre gondol.

Mérhetetlen düh kerített hatalmába, és csak egy vagyis két dologra tudtam gondolni.

Az egyik, hogy csak épségben kerüljön elő a lányunk, és csak erre próbáltam gondolni.

A másik pedig ők ketten. Ryan és Tanya. Mindenért megfognak fizetni, és már az sem érdekel ha az életükkel.

- Ne aggódj szerelmem, ha csak egy haja szála is meggörbül végzek velük. Sőt még anélkül is. Senkinek sem fogom hagyni, hogy bántsák őt - mondta Edward.

Hosszú és ideg örlő repülés után végre hazaértünk.

Mindenki minket várt a nappaliban. És a legrosszabb, hogy a mi kis tündérünk most nem szaladt elénk.

Alice rögtön a nyakamra vetette magát, és kétségbeesetten öleltem magamhoz.

- Ugye minden rendben lesz? - kérdeztem tőle.

- Nemtudom. Nem látok semmit olyan homályos minden - mondta bosszankodva, és tudom, hogy ez őt is bántja, hogy ennyire tehetetlenek vagyunk.

- Ne haragudjatok, az én hibám - mondta Esme.

- Nem a te hibád. Ezért mások a felelősek és megfognak fizetni érte - nyugtattuk meg őt, majd elmeséltük a többieknek kikre gyanakszunk, és amit ők csak megerősítettek.

Ugyanis érezték a ház körül Tanya illatát.

- Valamit akkor is muszáj tennünk, nem ülhetünk csak itt - mondtam.

Alice mereven nézett előre egy szót sem szólt.

- Láttál valamit kicsim? - kérdezte tőle Jazz, mire mind Alicere figyeltünk és reménykedtünk, hátha hibáznak, és a nyomukra bukkanunk.

- Nem - mondta Alice, de úgy éreztem titkol valamit.

- Edward velem jössz? Jazz?

- Menjünk - mondta Edward, és Carlisle is velük tartott, de akármennyire is akartunk engem és Esmét arra kértek maradjunk itthon.

- Hozd őt haza - fordultam szerelmem felé.

- Hazahozom, és minden rendben lesz - nyugtatott meg és egy csókot nyomott ajkaimra.

Miután elmentek, Esme és én egymást ölelve ültünk a kanapéra.

- Biztos, hogy látott valamit Alice. De miért nem akarták, hogy menjünk?

- Ne aggódj kicsim, biztos vagyok benne, hogy megvan az oka, és tudják, hogy mit csinálnak - próbált nyugtatni Esme.




/Edward/


Alicenek látomása volt.

Mégpedig Tanyaékről, akik épp a London melletti házunk felé indultak Nessával.

Remélni tudtunk csak, hogy nem sejtik, hogy Ryan hibázott és Alice mégis látta és továbbra is oda tartanak.

Még talán szerencse, hogy Emmett és Rose elutaztak, így nem tudnak erről semmit.

Csak abban reménykedtünk, hogy egy rossz álomként gondolhatunk vissza rá mire hazaérnek, és Nessa épségben hazajöhet velünk.

A ház közelébe érve, kissé távolabb álltunk meg, hogy ne érezzenek minket.

Egyenlőre nemtudtunk, hogy mit tegyünk, hisz azt sem tudtunk mit akarnak ezzel elérni. De sejtem, hogy az ötlet mögött ismét Tanya áll. De ezért megfog fizetni.

Majd amit ezután hallottam elég volt, hogy ismét vadállatias düh kerítsen hatalmába. Nessa vérfagyasztó sikolya jött a ház felől.

Nem gondolkoztam csak cselekedtem. Magam mögött lehagyva a többieket futottam a ház felé, és szinte ajtóstul rontottam be.

- Végre megjöttél szerelmem - állt velem szemben Tanya, mellette Ryanel, aki Nessát fogta, aki csak sírt, és fájdalmasan szorította az egyik kis karját.

Ebben a pillanatban semmi másra sem vágytam, csak hogy a fejüket vegyem eme tettükért, és tűzbe dobjam darabokra szaggatott testüket.

- Engedd el - fordultam Tanyahoz.

- Elengedem, ha elhagyod a kis feleséged, és visszajössz hozzám.

- Azt te csak szeretnéd - sziszegtem neki.

- Bellát én akarom - mondta Ryan, aki most végre kimutatta a foga fehérjét.

- Arról ne is álmodjatok.

- Akkor búcsúzz el a kicsi lányodtól.

- Apu, segíts - fészkelődött Nessa Ryan karjaiban.

- Csak csukd be a szemed kicsim, és bízz bennem - mondtam neki, majd Alice üzente gondolatban mit kell tennem és már cselekedtem is.

Ryan pont az ablaknak állt háttal, ahonnan szó szerint Jasper robbant be, ledöntve lábáról Ryant, aki a földre esett.

Nessát egy pillanatra engedte csak el, de Alicenek elég volt ennyi, és már a karjaiba kapva rohant is vele. Ekkor nyugodtam csak meg, és csak az előttem állókra koncentráltam.

Láttam, sőt hallottam is Tanya gondolatában, hogy képes lett volna megölni, sőt el is képzelte, hogyan ölte meg a lányom. És néhány gondolatát hangosan is kimondta.

- Ha most nem, majd máskor szerencsém lesz - mondta ördögien vigyorogva.

- Nem lesz legközelebb - mondtam, ki majd apámra néztem.

Tudta mi járt a fejembe.

"Tedd amit tenned kell. Ő akarta, hogy így legyen. Tudod mi a véleményem ezzel kapcsolatban, de Tanya most minden határon túl ment, és ki tudja mit tenne legközelebb - üzente apám.

Tudtam, hogy csak egy féle képpen lehet megállítani őket. Én sem örültem, hogy végül ez lett a vége, de ennek így kellett lennie. Nem akartam, még csak kockáztatni sem, hogy még egyszer ilyen előfordulhasson. És nyilvánvaló, hogy Tanya nem állna ennyinél meg. Sőt Ryan sem.

És volt még egy ok, ami a döntésem mellett szólt. A szemük.

Amióta nem láttuk őket, aranyszín szemük vérvörösen izzott. Tehát embervért isznak.

Nem hagyhattam, hagyhattuk, hogy több ártatlan emberi életet vegyenek el. És ki tudja, talán a lányomé lenne a legközelebbi?

Ebbe még csak bele sem mertem gondolni, így habozás nélkül tettem meg a dolgom. Ryan pedig Jasperrel küzdött, de alul maradt.

Széttépett testüket tűzben égettük el, ezzel végképp véget vetve ennek.

- Sajnálom fiam, hogy így alakult, de ők tehetnek róla - állt mellém apám.

- Te csak a családod védted - próbált megnyugtatni Jazz.

Hiába ítéltem helyesnek, mégis kissé gyötört, hogy két ha nem is emberi vámpír életet vettünk el.

Jasper fejében megláttam a képet, amikor a lányom bántani próbálták. Ezt látva nyugodtam meg, hogy helyes cselekedtem. Soha senkinek nem engedném, hogy ártson neki, vagy bárki másnak a családomból. És ez most már tényleg nem fog megtörténni.

A gondolataimból Nessa hangja térített vissza kicsit messzebbről, ahol Alicel vártak ránk. Amint odaértünk, csöpp kis teste még mindig remegve bújt hozzám.

- Bántani akartak téged és anyut, el akartak venni tőletek - sírta.

- Ne aggódj kicsim, nyugodj meg. Soha nem fog ilyen történni, és soha senki nem fog közénk állni, nem fogom engedni - mondtam a kislányomnak aki megnyugodni látszott.

Carlilse kocsibval jött így vissza azzal mentünk. Nessa kissé megnyugodott, és hála istennek nem sokat fogott fel a dologból, és talán ez jobb is így. Majd ha nagyobb lesz elég lesz megtudni mik is vagyunk valójában.

Carlilse előtte ellátta a törött karját a kis tündéremnek amit hősiesen viselt, majd a karjaimba bújva indultunk haza.

- Bella és Esme ajtóban álltak amint közeledni hallották az autót.

Én szálltam ki utoljára kezemben a lányunkkal, aki rögtön édesanyjára mosolygott.

- Mami - akart hozzá bújni, és rögtön átadtam őt Bellának, aki óvatosan vigyázva a kezére sírva ölelte magához a lányunk.

- Annyira szeretlek kincsem - ölelte magához Nessát aki ismét elsírta magát.

Közelebb léptem hozzájuk, és a karomba zártam őket. Az én kis családomat.

Akiket soha többé senkinek nem fogom engedni, hogy hasonlót is tegyen. Vagy különben úgy járna mint Tanyaék.

- És ők? - fordult felém félve Bella.

- ŐK nem fognak többé ártani nekünk - mondtam, majd láttam a szemében, hogy érti mire gondoltam.

- Sajnálom, hogy így gondolom, de nemtudom sajnálni őket.

- Azt hiszem elmondom Eleazaréknek - mondta Carlilse, akik miután mindeni megpuszilgatta Nessát felment Esmevel.

Bella egy percre sem engedte el a lányunkat, így hármasban mentünk fel a szobánkba.

Vagyis mentünk volna.

- Tudom, hogy talán nem a legalkalmasabb, de talán egy kis bú felejtőnek jó lesz - mondta Alice, és nemtudtam mire gondol.

- Emmett majd meghalt, hogy ő is itt lehessen - mondta neki Edward.

- Akkor felhívjuk őket, hogy jöjjenek haza.

- Miről van szó?

- Egy kis meglepetés kicsim - mondta Esme.

- Biztos tetszeni fog mami - mosolygott Nessa.

- Még a lányunk is tudja, mondjátok el.... - kértem.

Holnap érkeznek Roseék, akkor megtudod. És addig ne merj a hátsó kertbe menni - fenyegetett meg Alice.

De egyenlőre most semmi másra sem tudtam gondolni, csak arra, hogy Nessa jól van és ismét itt van velünk.

Hármasban mentünk fel a szobánkba, ahol egy takaróba bugyolálva fektettük közénk Nessét, majd ő szorosan hozzánk bújva aludt el.

Ekkor még nem is sejtettem, hogy a holnapi nap nem csak egy meglepetést tartogat számunkra. De végre ezek a boldog meglepetések lesznek.......



Tessék komizni :)


UI: A rossz dolgoknak tényleg vége, a tökéletes véghez tartogatok még nagy és boldog meglepit amire hamarosan fény derül :) és ehhez kellett a szavazás, amit köszi, hogy sokan szavaztatok :)