BLOGGER TEMPLATES AND TWITTER BACKGROUNDS »

2010. december 12., vasárnap

50.UTOLSÓ FEJEZET

Sziasztok! Mint a cím is mutatja íme az utolsó fejezet. Az elején nem, inkább a végére írtam a kis hozzáfűznivalóm. Jó olvasást. Pusszantás.





50. UTOLSÓ FEJEZET


/Bella/


Hazafelé hajtottunk a Volvoval, miközben Nessa hátul ült, a kis Anthony pedig a karjaimban szundított el.

- Végre itthon vagytok - rontott szinte ki a házból Alice amint meghallotta, hogy megérkeztünk.

Nemcsak ők hanem mi is nagyon örülünk, hogy végre ismét itthon lehetünk a családunkkal.

Rose és Esme rögtön a gyerekeket vették el tőlünk, míg mi sorra megöleltünk mindenkit.

- Végre itt az eltékozolt pár - ölelt meg bennünket Emmett.

- Bizony itt, és már alig várom, hogy megtudjuk mi a ti meglepetésetek, mivel az én kis feleségem semmit sem volt hajlandó elárulni - nézett rám mosolyogva Edward.

Én már hallottam is ezt a kis meglepetést is, de mi tagadás én is alig várom, hogy láthassam.

- Már mi is nagyon vártuk, hogy bemutath assuk őt - szólalt meg boldog mosollyal az arcán Rosalie.

Azt hiszem bátran kimondhatom, hogy még sosem láttam őt ilyen boldognak. Szinte ragyogott. De Emmett arcáról sem hiányozhatott az a letörölhetetlen vigyor. Most végre ők is megtapasztalhatták azt a csodás érzést amit én és Edward.

- Akkor menjünk be - invitált minket Carlilse.

Nessa az apukájához ment, Anthony pedig Esme karjaiban pihent, de ő is érdeklődve szemlélte mi történik körülötte.

Mind helyet foglaltunk a nappaliban, míg Rose Emmettel karöltve indult az emeletre.

- Óóó azt hiszem most már hallom - nevetett fel Edward.

És jól gondolta. Végre Rosenak is teljesült az álma amire mindig is vágyott.

Előttünk ő sem gondolta volna, hogy valaha is lehetséges lesz ez, de látva hogy nekünk sikerült annak ellenére is amik vagyunk, ők is döntöttek Emmettel.

Emmett pedig bármit megtett volna feleségéért, és végül is egyáltalán nem volt áldozat számára teljesíteni Rose kérését, ami őt is nagyon boldoggá tette.

- Azt hiszem, immár még népesebb lett a Cullen család - szólalt meg Jasper.

Carlilse és Esme arcán is a boldogság és a meghatottság tükröződött.

- Igazad van fiam, ennél boldogabbak nem is lehetnénk. Hiszen látunk titeket, hogy mennyire boldogok vagytok, ahogy mi is, és nagyon szeretünk titeket és az unokáinkat is - mondta Carlilse.

- Jól mondod édesem - ölelte át őt boldogan Esme, akinél még mindig ott volt Anhtony.

- Azt hiszem én már a nevét is tudom - mosolyodott el Edward.

- Jó neked - nevettem rá.

Esme és Emmett kézen fogva jöttek le a lépcsőn, Rose karjaiban családunk legújabb tagjával.

Leültek mellénk, majd bemutatták nekünk a kis csöppséget.

- Ő itt Cris a mi kis csöppségünk - mondta meghatottan Rosalie.

És meg is értem őt. A kisfiú akit a karjaiban tartott hasonló korú néhány hónapos mint Anthony. De egy igazi kis tünemény.

- Rose néniéknek is van kisbabájuk? - kérdezte Nessa.

- Igen kicsim, mi is örökbe fogadtuk őt - válaszolta neki Rose.

- Ahogy engem apa és anya? - nézett ránk.

- Igen.

- De jó, akkor lesz még valaki akivel játszhatok - mosolygott Nessa.

- Bizony, végre mi pasik leszünk többségben - szólalt meg Emmett.

- Hát gratulálok nektek tesó - ment oda hozzájuk Edward.

- Köszi öcskös - pacsiztak össze Emmettel.

Mind a kis Crist csodáltuk aki érdeklődve pillantott ki anyukája karjaiból.

- Jó ilyen boldognak látni téged - fordultam Rose felé.

- Igen. És köszönöm neked. Tudod, hogy imádom Nessáékat is, de fantasztikus érzés tudni, hogy ez a kis csöppség tőled függ és hogy annak ellenére amik vagyunk mégis megkaptam azt amire mindig is vágytam. Családra, egy csodás ugyanakkor bolondos férje - nézett is a vigyorgó Emmettre - és erre a kis csöppségre, a kisfiamra.

- Én csak örülök, hogy neked is teljesült ez a vágyad, és te is megtapasztalod milyen fantasztikus érzés anyának lenni - pillantottam az én csemetéim felé.

- Bizony az én fiam, biztos olyan erős és jóképű lesz mint az apja - mondta büszkén Emmett.

Nem azt mondom, hogy nemtudtam volna őt apaként elképzelni, mert milliószor láttam őt Nessával és Anthonyval, és tudom ha kell bármit megtenne értük, de még őt sem láttam ennyire boldognak és elégedettnek, és ennek csak örülni tudtam.

Gyorsan eltelt a mai nap, és mivel már majdnem este volt hogy hazaértünk, a gyerekeket a fürdés és vacsora után ágyba tettük.

Ez idő alatt még mi nem voltunk itthon kialakítottak, gondolom ezt is Alice egy csodás kis szobát Crisnek.

Roseon látszott mennyire imádja őt, alig tudta letenni a karjaiból.

- Sosem gondoltam volna, hogy látom ilyennek Roset - jött mellém Edward miközben őket néztük amint Emmettel lefektetik Crist.

- Fantasztikus anya lesz belőle - mondtam.

- Tudom. Amilyen te is vagy - fordított maga felé egy csókra Edward.

Egy egy ölelés és puszi után Roseék is hagyták pihenni kisfiukat. Nessa és Anthony is elaludtak.

Visszamentünk a nappaliba ahol egész éjjel beszélgettünk.

Többnyire Nessáról és Crisről, vagyis inkább a jövőjükről.

Felmerültek ugyanazon kérdések, amik akkor mi fogadtuk örökbe Nessát.

Hogy ők emberek, és mi vámpírok vagyunk.

A válasz itt is ugyanazt lett mint akkor. Mind a ketten elég kicsik még, és van még jó néhány év, míg nagyok lesznek. Ahogy Nessánál is megbeszéltük Edwardal ha elég nagy lesz meg fogja tudni az igazságot rólunk. És övé lesz a döntés, hogy akarja e ezt az életet élni.

Ahogy erről beszélgettünk Edward mintha máshol járt volna.

- Mit láttál kicsim? - fordult Jasper Alicehez.

Persze, Alice látott valamit.

- Ugye nem rossz dolog? - fordultam feléjük.

- Pont ellenkezőleg - szólalt meg Alice.

- Lehet, de mégsem akarod megmutatni - fordult felé kissé talán dühösen Edward. Általában akkor ilyen amikor kimarad valamiből.

Nemtudom miért én sejtettem mit láthatott Alice.

- Nyugodjatok meg nem rossz, sőt fantasztikus dolog - mosolygott ránk a ház energiabombája.

- És mikor tudjuk meg mi az? - érdeklődött Emmett.

- Hát, arra még várni kell egy kicsit, de higyjétek el akkor választ kaptok a mostani kérdéseitekre, és ha eljön az ideje visszatérünk erre a látomásra.

- Tényleg jó dolog lehet, mer nagyon boldognak és izgatottnak érezlek.

- Bocsi szívem, csak annyira boldog vagyok - mosolygott Alice Jazzra.

- Azt érzem - felelte Jazz és egy csókot lehelt Alice ajkaira.

- És meséljetek mi volt Olaszországban - kérte Jazz.

- Na és a szigetes sztorik se maradjanak ki, volt hancúr mi? Remélem nem a gyerekek előtt - szólalt meg Emmett.

- Az nem a te dolgod, egyébként neked is meg kellene komolyodnod, mert szerintem agyilag a te is leragadtál a fiad szintjén - mondta neki mosolyogva Edward.

- Igaz, nekem nem csak egy hanem két gyereket kell nevelnem - mosolygott Rose is.

- Héé én itt vagyok - integetett Emmett mire mindenki nevetni kezdett.

Később miután kibeszélgettünk magunkat szerelmemmel visszavonultunk a szobánkba.

Mivel egyenlőre nem terveztünk egyetemre menni rengeteg időnk volt, amit mind most már Roseék is a gyerekeinknek akarunk szentelni.

- Jó ilyen boldognak látni mindenkit - szólalt meg Edward - miközben még közelebb fészkeltem magam hozzá.

- Igen, sose gondoltam volna hogyha idejövök itt találom meg a boldogságom, és hogy minden álmom valóra válik.

- Ezzel én is hasonlóképp vagyok. A legjobb döntésünk volt idejönni. És ezt is Alicenek köszönhetjük.

- Igen, mert ő előre látott engem.

- Bizony. Sokkal tartozunk neki.

- Az nem kifejezés.

- Nekem elég annyi, hogy boldognak látom a kedvenc bátyám, és ezt neked és a gyerekeknek köszönheti - pislantott be az ajtón Alice.

- Én is szeretlek húgi - pattant fel mellőlem Edward és megölelte Alicet, majd én is csatlakoztam hozzájuk.

- Ezt a sok boldogságot már már nehéz elviselni - lépett be Jazz is.

Másnap reggel összeültünk és megbeszéltük hogyan tovább. Mivel már itt eltünk egy ideje, és egy egy helyen néhány évnél nem maradhatunk tovább anélkül, hogy ne keltene feltünést, hogy nem öregszünk, így maximum egy két éven belül ül helyet kell keresnünk.

- Igaz arra még várni kell, de majd valamikor visszaköltözhetnénk Forksba is - szólalt meg Alice.

- Arra még tényleg várni kell, de egyszer talán - mondta Carlisle.

Emmett és Jazz kivitték a kicsiket az udvarra. Jazz Nessával még Emmett a két fiúval játszott akik persze nagyon picik még, de látszólag is imádtak a nagy macival lenni.

A terveinkben szerepelt valamikor ha a gyerekek kicsit nagyobbak lesznek ismét meglátogatni Aroékat,de ekkor már mindannyian mennénk.

Ami Anthonyt illeti arra nem kell olyan sokat várni, mert napról napra nagyobb lesz. Számításaink szerint 7-8 év múlva eléri azt a kort mint mi. Szinte egy idősek lesznek Nessával.

Míg beszélgettünk a pillantásom az általam viselt Cullen címerre tévedt.

- Már a két kis csöppségnek is van, de szerintünk várunk még míg egy kicsit nagyobbak lesznek, hogy megkapják - mondta Esme.

Nekem és Nessának is van már. A családunk mind tagja viseli a címert valamilyen formában.

- Végre boldog és nyugodt évek várnak ránk - szólalt meg Alice.

- Ennyi minden után jó ezt végre hallani - mondta Carlilse.

- Azt hiszem mi elmegyünk vadászni - állt fel szerelmem.

- Menjünk, vigyáz.......

- Ne aggódj, jó sokan vagyunk vigyázni a gyerekekre, és jól elvannak odakint a fiúkkal és Roseal aki idő közben kiment a fiúkhoz és Nessához.

- Köszi anya - ölelte meg Edward Esmet.

Vetettünk egy egy pillantást a hátsó kertben játszókra, majd szerelmem pillanatok alatt kapott a karjaiba és indult el velem.

Tudtam hová akar menni, és nem is tévedtem.

Pillanatok alatt a mi kis vízesésünknél voltunk.

- Sok szép pillanat köt ide bennünket - mondtam.

- Igen, és még mennyi ilyen hely van - folytatta szerelmem.

És igaza volt, rengeteg számunkra fontos hely van.

A kis kunyhónk ahol először voltunk együtt, és ahol megkérte a kezem. A szigetünk ahol a nászutunkat töltöttük, és ahol csodás perceket élhettünk át a gyerekeinkkel és még sorolhatnám.

Leültünk a partra míg szerelmem a karjaiba vont.

Akkoriban mikor eljöttem Olaszországból nem gondoltam volna, hogy itt rátalálok a szerelemre, és hogy egy ilyen csodás férfi személyében kapom meg.

De nemcsak egy csodás férfit és férjet kaptam itt a sorstól. Egy tökélestes és boldog nagy családot, fantasztikus barátokat, és gyerekeket.

Immár kettőt is.

Edward, Nessa és a kis Anthony és persze a Cullen család, a mi családunk tették teljessé az életem.

Vámpírok lévén sohasem gondoltam volna hogy ez egyszer megadatik nekem.

De most mégis itt ülök a férjem karjaiban boldogan.

- Soha sem gondoltam volna, annyi egyedül töltött idő után, hogy egyszer egy ilyen csodás nőt és két szép gyermeket kapok a sorstól - mondta szerelmem, szinte válaszként a kimondatlan gondolataimra.

- Én sem.

- Nemcsak az enyém a családom, a családunk élete is megváltozott amint megismertünk.

- Én aki mindig is magányos voltam, megtaláltam életem értelmét, a szerelmet amit még sohasem éreztem. Két csodás gyermeket nevelünk. Carlisle és Esme is hihetetlenül boldogok, hogy így látnak bennünket, és hogy immár három kis lurkó unokájuk is van. Hála a mi döntésünknek Emmett és Rose is követte a példánkat és ők is szülők lettek. Alice boldog, hogy mi és mindig boldogok vagyunk, és hogy megtalálta a legjobb barátnőjét. És hogy mindig boldogok vagyunk - mondta szerelmem.

- Sok mindenen mentünk keresztül míg ide eljutottunk, de megérte. Minden pillanatot és percet megért, hogy most itt tarthatlak a karjaiban mint a feleségemet és hogy itt van nekünk Nessa és Anthony - tette hozzá.

- Ezért csak hálásak lehetünk a sornak.

- Tudod szeretnélek még elvinni valahová - mondta szerelmem miután egy szerelmes csókot váltottunk.

- Hová?

- Rögtön megtudod - mondta miközben talpra álltunk és ismét a karjaiba kapott miközben boldogan bújtam szerelmemhez.

Néhány perccel később azon a helyen álltunk az erdőben ahol azóta nem voltunk.

Rögtön eszembe jutottak annak a napnak az emlékei, és minden pillanata. És Edwardra nézve neki is, ezért is hozott ide.

- Itt láttalak meg először - ölelt magához Edward.

És igen ismét itt álltunk.

Annak idején azon napon mikor vadászni voltam, és amikor először találkoztam Cullenékel. Itt pillantottam meg először Edwardot.

Akibe már akkor első látásra beleszerettem.

- Itt pillantottalak meg először és szerettem beléd rögtön.

- Mintha olvasnál a gondolataimban.

- Örökké hálás leszek a sorsnak és Alicenek hogy akkor megismertelek és hogy értelmet adtál az életemnek - mondtam.

- Én buta kis bárányom, én vagyok hálás amiért egy ilyen csodás teremtést kaptam a sorstól, még így szörnyeteg lévén is.

- Már mondtam, hogy te sosem voltál és nem is leszel az.

- Te vagy a legcsodásabb férfi, akit az életemnél is jobban szeretek. Az én oroszlánom.

- És akkor az oroszlán beleszeretett a bárányba...

- Micsoda buta bárány!

- Micsoda beteg, mazochista oroszlán!

- Szeretlek Bella, mindennél jobban.

- Én szeretlek téged. Mindennél jobban - viszonoztam szerelmem vallomását.

Edward két keze közé fogta az arcomat, majd megcsókolt.

Itt ezen a helye, ahol annak idején először találkoztunk.

Csókja gyengéd volt, érzelmekkel teli. Minden egymás iránt érzett érzelmünk benne volt.

- Örökké a tiéd - suttogtuk egymásnak csókunk után, majd szerelmem karjaiban véve indultunk el hazafelé.

Egy boldog és szerelemmel teli közös végtelen jövő felé, amiről még akkor nem sejtettünk mennyi minden vár még ránk, de egy dologban mindketten biztosak voltunk.

Az oroszlán és a bárány szerelme mindent átvészel, és bármilyen akadályt könnyen vesz, a lényeg hogy Örökké együtt legyünk....





"A köteléket, ami egymáshoz fűz minket, nem szakíthatta el sem a szétválás, sem a távolság, sem az idő. És nem számít, mennyivel különlegesebb, gyönyörűbb, okosabb vagy tökéletesebb nálam, ő is ugyanolyan visszavonhatatlanul megváltozott, mint én. Ahogy én mindörökre őhozzá tartozom, ugyanúgy ő is mindig az enyém lesz."

(Stephenie Meyer)



Hát ez lett volna. Az 50-es utolsó fejezet.

A blog november 30-án volt fél éves. Ennyi idő alatt született meg ez a történet. Ami az első is volt amit íni kezdtem.

De akkor még csak nem is reméltem, hogy ennyiőtöknek fog tetszeni.

Ezért is tartozom nektek hatalmas köszönettel, hogy olvassátok az írásaim, és azoknak is akik a komijaikkal kifejtették a véleményüket, és hogy ez idő alatt velem voltatok, és olvastatok.

Remélem azért az utolsó fejezet is elnyeri a tetszéseteket.

Ide kérem azt, hogy ha csak néhány mondattal is véleményezzétek, nagyon hálás lennék.

Fél év alatt született meg az ötven fejezet. Köszönöm szépen a sok sok komit és kedves szavakat amiket az idő alatt kaptam, és persze a kritikás komikat is. Mindenkinek aki csak egyszer is írt véleményt. A több mint 100 rendszeres olvasót, és hogy egy egy új fejezet alkalmával ilyen sokan olvastok.

Volt egy szavazás a történet folytatását illetően. Kíváncsi voltak hogy mit gondoltok egy esetleges folytatást illetően. Mindenképp terveztem, mert igencsak sok ötletem van hozzá, és a legtöbbet a folytatásra voksoltatok. Azok pedig akik a NEM-re szavaztak, nekik annyit, hogy nem kötelező olvasni.

Akik pedig a történet folytatását a Forever Yours - Örökké a tiéd című történetet is olvasni fogják, nekik köszönöm előre is, igyekszek abból is a legjobbat kihozni.

Sok mindenen ment keresztül a kedvenc párosunk karöltve a Cullen családdal, de végül minden megoldódott, és remélem sokan figyelemmel kíséritek majd a folytatást is.

Így akik szeretik és olvassák Bella és Edward ezen történetét nem maradnak fejeztetek nélkül, ugyanis mint ki van írva a történet folytatásának blogján JANUÁR 1.-ÉN érkezik az első fejezet.

Hirtelen nem is tudom mit mondhatnék még, csak még egyszer köszönök mindent nektek.

Lenne néhány név amit kiemelnék.

Először is MoOa, akinek köszönöm a történet egyik felének bétázását, és Bumbinak aki a második felét bétázta. Valamint Nikkym-nek, aki sokat segített a történet alakulásának kiagyalásában a véleményével. És mindenkinek, aki itt volt, aki olvas, és akik komiztak és komiznak.

Imádlak titeket, hatalmas pusszantás mindenkinek (L).

Lizzyke

9 megjegyzés:

Névtelen írta...

utolsó rész:(
köszönöm hogy megírtad ezt a történetet
a szomorú pillanatok után végre megérkezett a boldogság időszak
alig várom már a folytatást

Névtelen írta...

Szia!
Nagyon boldog voltom az utolsó fejezet olvasása során hogy Rose is boldog anya lett végre valahára hosszú hosszú idő után teljes idill családi összhang aminek nagyon tudok örülni megérdemelték már.Szerelem szeretet övez mindenkit és az igazságot is megfogják tudni ha majd nagyobb lesznek a gyerekek ám Alice látomására nagyon is kíváncsi vagyok:)
Vajon kikről kiről hogyan szólt??Erre igazán kíváncsi vagyok..
Köszönöm hogy olvashatlak és hogy még lesz erre lehetőségem!!Gratulálok!!
Melinda

Dewil írta...

Szia!
Hát ez remek befejezés lett. Kár, hogy ilyen gyorsan pont került ennek a történetnek a végére. Hát elég gyorsan elment ez a fél év. De szerencsénkre olvashatunk tovább, mert 1-én jön a folytatás. Már nagyon várom, hogy-hogy alakulnak majd a dolgok. Hogy fogadják a kicsik ezt a vámpír dolgot. =) Meg Alice látomása, engem is kiváncsivá tettél. Amúgy lenne egy kérdésem. Ugye nem fogod majd ezt a blogot törölni?

Sok sikert a folytatáshoz! Már várom!
Bye! =)

Lizzyke írta...

Én is köszönöm nektek, hogy olvastatok (L).
És örülök, hogy tetszett.
Ja és a blog semmiképp sem lesz törölve :)
Szóval ha valakinek kedve támad ismét elolvasni, itt lesz és megteheti

(L)

Névtelen írta...

Szia!
Fhuuu az utolsó fejii...:((
nagyon jó volt...
nagyon várom a folytatást és nagyon örülök neki,hogy lesz folytatást!! :))
puszzzi :-)

Gitka írta...

Szióka drága!

Hmmm. Az első reakcióm fél perces mosolyáradat volt. Bocsi, csak olyan vicces volt, hogy a fejezet címe pont az Utolsó fejezet lett. :)
Imádlak! Ha tudnád mennyire szerettem volna, ha a szavazásban Chris lesz a nyertes… és most végre beleírtad. Oh, annyira örülök neki! Örülök Rose- nak és a kicsinek, bár valahogy Emmet még nem állt össze előttem teljes képében. Szokni kell még apa szerepben.
Aztán annyira gonosz voltál… a látomás miatt természetesen. Most megint ezen fogok agyalni. Bár lenne pár ötletem… de nem lövöm el őket. :)
A végén pedig teljes KO lettem… pityergés meg minden… Rájöttem, hogy nem viselem valami jól ezeket a történet végeket. Tudod valaminek a lezárása, meg ilyenek. ( Oké mostanság eléggé érzékeny vagyok. Mentségemre. ) Nem tudom milyen érzés lehet egy történet végére érni, többet nem hozzá írni, nem gondolkozni a lépéseken. Persze tudom, hogy folytatod a történetet, aminek nagyon örülök, de az már egy „külön gyerek” lesz. És ne felejtsük el, hogy ez volt az első történeted. Örülök, hogy kedvet kaptál az olvasáshoz, majd az íráshoz, mert jó kis csavaros sztori kerekedett ki belőle.

Január 1- én jövök! :D

Puß
Gitka

Judit írta...

Szia Lizzyke!
Nagyon jó lett a befejezése a történet eme részének, már alig várom, hogy olvassam a folytatását.
Jó hogy végre béke és nyugalom van a Cullen családban. Rosenak teljesült az álma, lett egy gyereke, ha nem is a sajátja, jó őt és Emettet is boldognak látni.
Várom nagyon a január 1-t
Remélem még sokáig olvashatjuk az írásaidat.
Puszi Judit

Timcsi írta...

Hali!

Ez az utolsó fejezet is fantasztikusan jóra sikeredett, mit ahogy edig mindegyik. nekem nagyon tetszett, bár őszintén szólva nem gondoltam, hogy az utolsó fejezetbe is teszel egy őrjítő momentumot. Eszméletlenül kíváncsi vagyok, hogy miről szólhatott Alice látomása, de asszem ezzel majd meg kell várnom a következő történetet, illa folytatást:D Nagyon örülök, hogy Roseknak is lett babájuk és hogy mindenki ilyen boldog.
ÉS igazából szerintem nekünk kell megköszönni hogy írsz és hogy olvashatjuk az írásaidat. Már várom a januárt.

Pusza:D

Zsófi írta...

Nagyon gratula ehez a fejihez :) Nem volt időm elolvasni az egészet de amint lesz jövök és az utolsó szóközig az egészet elolvasom :)
Nem rég nyitottam egy új törit és nagyon sokat jelentene ha benéznél!!
Én is követlek, ha te is tartod olyan jónak az én törimet akkor te is kövess!!a töri meg szuper :D
http://zsofis-world.blogspot.com/
Ja és megtisztelnél egy cserével is??